2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Május 31-re kellett volna elkészülnie a Bibó István Szakkollégiumnak, ami eredetileg a vizes vb egyik szálláshelye lett volna. A módosított határidőt sem tudják tartani, úgyhogy a kivitelező Penta Industry kap még pár hónapot és majdnem 200 millió forint pluszpénzt.

Kisebb kálvária az ELTE Bibó István Szakkollégium felújításának története. A közbeszerzési értesítőben tavaly megjelent a hirdetmény, miszerint a Penta Industry nettó 405 millió forintért nyerte el a kollégium felújításának munkálatait, amivel idén május 31-ig kellett volna elkészülni.

Mint később kiderült, akadt némi probléma, ami miatt a Penta nem kaphatta meg időben a szükséges építési engedélyeket, ezért a vizes vb egyik szállásának szánt kollégium átadási határidejét augusztus 17-ig tolták el. Hiába azonban a jelentős csúszás, kötbérezéstől nem kell tartania a cégnek, sőt, mint az a legfrissebb hirdetményből kiderül, a plusz idő mellé plusz pénzt is kapnak.

(Fotó: MTI)

Az uniós közbeszerzési értesítőben megjelentek szerint több mint egy hónappal a módosított határidő (augusztus 17.) után, szeptember 26-án újra belenyúltak a szerződésbe.

A Penta a munkálatokra november 15-ig kap még plusz időt, az eredeti nettó 405 milliós ár pedig 193 millióval 598,9 millióra ugrott.

Az ok az egyre gyakoribb: előre nem látható ok, és részben az építési engedély súlyos késedelemmel történő kiadása, ami "olyan mértékben változtatta meg a kivitelezés körülményeit, amelyet a Felek sem az ajánlat megadása során, sem azt követően, nem láthattak előre". Ebből kifolyólag a mostani módosításra azért volt szükség, mert olyan körülmények ("az egyes műszaki elemek kapcsán felmerült igények, hatósági előírások, vagy az építkezés során nyilvánvalóvá vált, előre nem látható műszaki szükségszerűségek következményei") merültek fel, melyeket nem lehetett előre látni.

A mostani módosítással úgy tűnik, csak sikerül majd kimeríteni a felújításra szánt kormányzati keretet, még 2015. december 23-án a kormány a munkára 700 millió forintot különített el. Tehát a fejlesztési szándék már korábban megszületett, a beruházást végül mégis összekapcsolták a vizes vb-vel, ami viszont lehetőséget biztosított arra, hogy versenyeztetés nélkül, rendkívüli sürgősségre hivatkozva válasszák ki a nyertes kivitelezőt, a Penta Industry-t.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!