2p

Engedélyezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy a Magyar Villamos Művek Zrt. és az MFB Invest Befektetési és Vagyonkezelő Zrt. közös irányítást szerezzen a Magyar Gáz Tranzit Zrt. (MGT) felett - közölte a versenyhivatal csütörtökön.

Az MGT feladata, hogy az eustream a.s., szlovák jog alatt bejegyzett vállalattal együttműködve megépítse, majd 25 éven keresztül üzemeltesse egy új, magyar-szlovák kétirányú, nagy nyomású (75 bar) földgázszállító-vezeték magyarországi szakaszát - emlékeztet a GVH.

Az új gázvezeték az összes magyarországi import földgázvezeték kapacitásának 10-15 százalékát fogja kitenni.

A GVH szerint az összefonódásnak kizárólag vertikális hatásai merültek fel, azáltal, hogy az MVM-csoport jelen van a földgázdereskekelem piacán, illetve egyes erőművei gáztüzelésűek. "Az összefonódás következtében azonban káros versenyhatásokkal nem kellett számolni figyelemmel arra, hogy a létrejövő új gázvezeték éppen növelni fogja a teljes import kapacitást, továbbá tekintettel az MVM-csoportnak a földgáz nagykereskedelmi piacokon fennálló jelenlegi alacsony részesedésére és az importcélú gázszállítás területén meghatározó szereplő (FGSZ Zrt.) jelentős piaci pozíciójára is" - olvasható a versenyhivatal közleményében.

Hozzáteszik: szintén lényeges szempont volt, hogy az MFB-csoport közös irányítókénti belépése inkább enyhíti, semmint erősíti a vertikális kapcsolódással összefüggő esetleges versenyproblémát, hiszen az MFB-csoport új (közös) irányítókénti tulajdonosi érdekeltsége kizárólag az MGT minél hatékonyabb működéséhez kapcsolódik.

Az MFB csütörtökön jelentette be, hogy megvan a magyar-szlovák gáztranzit-beruházás forrása. A beruházás megvalósítására a Magyar Villamos Művek Zrt. projekttársaságot alapított Magyar Gáz Tranzit (MGT) Zrt. néven. A társaságnak 49,9 százalékban tulajdonosa az MFB Invest Zrt. Az MFB Zrt. mint az MFB Invest Zrt. tulajdonosa részt vesz a beruházás finanszírozásában. Ennek részeként szerdán az Európai Beruházási Bank (EIB) 75 millió eurós - mintegy 22 milliárd forintos - hitelszerződést kötött az MFB-vel. Az MFB a teljes összeget továbbítja a projekttársaságnak - közölte a pénzintézet. A vezeték várhatóan 2015-re elkészül.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!