1p

Tényleg elhozza a Kánaánt Trump az Orbán-kormánynak?
És a békét Ukrajnában?
Fordulat jön az európai bevándorlás-politikában?

Online Klasszis Klub élőben Káncz Csabával!

2025. február 19. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Javított eredményén a német Metro csoport az első negyedévben annak ellenére, hogy a forgalom stagnált az egy évvel korábbihoz képest.

A működési eredmény 6,6 százalékkal 145 millió euróra nőtt a társaság keddi közlése szerint, főként a Shape 2012 elnevezésű takarékossági programnak köszönhetően. Elemzők 150 millió eurót vártak.

A kereskedelmi áruházlánc bevétele 15,5 milliárd euró volt, gyakorlatilag ugyanannyi, mint tavaly ilyenkor. A stagnálást elsősorban azzal magyarázták a cégnél, hogy Húsvét csak a második negyedév eredményeiben fogja éreztetni hatását, míg tavaly az első negyedévre esett az ünnep. Az áprilisi forgalmat is figyelembe véve azonban már 1 százalékos többletet tudott elkönyvelni a cégcsoport az egy évvel korábbihoz képest.

Adó után a társaságnak már csak 3 millió euró vesztesége volt, egy évvel korábban még 16 millió.

A cégcsoport megerősítette az év egészére vonatkozó előrejelzését, amely szerint a bevétel a tavalyi rekordhoz képest négy százalékkal növekszik, a működési eredmény a rendkívüli tételeket nem számítva 10 százalékkal 2,6 milliárd euróra bővül.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!