Ön mit ért nárcisztikus vezető alatt? Mert egy bizonyos fokú nárcizmus a legtöbb vezetőt jellemzi. Mikortól válik ez kórossá, Ön szerint?
A kérdés valóban ott kezdődik, hogy mikortól kóros ez a személyiségjegy, ugyanis egyfajta büszkeség, önbizalom a legtöbb vezetőre jellemző, amivel nincs is semmi gond. A vezető legfőbb feladata, hogy irányítása alatt a cég a legjobb teljesítményt nyújtsa. A probléma akkor kezdődik, amikor megfordul a célok sorrendje, és már nem a vezető szolgálja a céget, hanem a cégvezetés ad egyfajta kielégülést a vezető egójának.
Honnan lehet tudni, hogy éppen ez történik, hiszen, ha jól működik egy vállalat, akkor miért ne kelthetne ez egyben jó érzéseket is a vezetőben saját magával kapcsolatban?
Ez nem egy látványos folyamat, jobban mondva, akkor már nagy baj van, ha ez látványossá válik, mert ez annak a jele, hogy nincs senki az adott vezető körül, aki kontrollálná őt, elhatalmasodnak rajta az autoriter vezetői személyiségjegyek. Akkor kibújhat a szög a zsákból, ha az ember beül egy céges értekezletre, feltesz egy kérdést, és levonja a megfelelő következtetéseket. Egy szabadabban irányított cégnél a válasz egyfajta konszenzus alapján születik meg, egy erősen autoriter stílusú vezető mellett nem sokan rúgnak labdába, legfeljebb bólogatnak a főnök válaszára.
Feltétlenül baj, ha egy vezető kemény kezű, domináns? A négyféle vezetői személyiségjegy közül az egyik az autoriter, sok ilyen vezető vitt már sikerre vállalatokat.
Egy tudás alapú társadalomban élünk, ahol egyre fontosabb szerepe van annak, hogy egy szervezetben a legkisebb munkaegységet ellátó dolgozó is önállóan gondolkodjon, és végezze munkáját. Egy túlságosan autoriter, kórosan nárcisztikus vezető kiírtja maga körül a határozott véleménnyel rendelkező munkatársakat, vagy legalábbis elfojtja bennük az önállóságot. Ilyen helyzetben nehezebben születnek meg jó gondolatok, a munkavállaló belső motivációja lecsökken, a vezető pedig semmiféle visszajelzést nem kap, ha rossz irányba viszi a céget.
Német tulajdonú tanácsadó cég lévén, nyilván sokat beszélgetett magyar és német munkavállalókkal erről. Mik a tapasztalatai, milyen a magyar munkavállalók tűrőképessége a németekhez képest?
A legnagyobb különbséget az önbizalom mértékében látom. Németországban mintha magabiztosabban tudnák képviselni magukat a munkavállalók, bár tény, az itthoni viszonyokat jobban ismerem. Sok autoriter vezetés alatt álló beosztottal beszélgettem már itthon, és az a tapasztalatom, hogy ezek az emberek kétféle módon reagálnak ebben a helyzetben. Az egyik út, hogy a munkavállaló bemagyarázza magának, hogy nem is olyan rossz a helyzet, igazolva látja azt, ha egy vezető erőskezű, elfogadja, és felnéz főnökére. Ezek a munkavállalók nagyon szervilisek, és kevésbé önállóak.
A másik véglet, aki szimplán csak utálja a főnökét, cinikussá válik, és csakis a pénz miatt jár be dolgozni. A személyisége kettéválik, amint belép a munkahelyére kénytelen elnyomni magában valódi személyiségét. Ez az elfojtás azonban előbb-utóbb utat tör magának, és akár a munkahelyen, akár a magánéletben, de megnyilvánul.
Az irodalom miért tart mégis számon sikeres autoriter vezetőket?
Egy előnyük van: gyorsan hoznak meg kellemetlen döntéseket, például könnyen ki tudnak rúgni embereket, át tudják szervezni a céget, és vannak olyan helyzetek, amikor erre van szükség. Hosszú távon, véleményem szerint, nem működik, ha az ember nem hagyja kibontakozni a körülötte lévőket.
Pszichológiailag hogyan magyarázható ez a jelenség?
Nem vagyok pszichológus, de azért azt tudom, hogy a kóros nárcizmus egyfajta belső bizonytalanságból adódik, amikor valaki kompenzálva ezt a bizonytalanságot a külvilágtól várja a megerősítést saját pozitívumaira vonatkozóan. Persze mindenkinek számít valamilyen szinten a külvilág véleménye, de akkor már baj van, ha ez olyannyira fontossá válik, hogy szinte ez kerül az illető gondolkodásának középpontjába, és ennek rendeli alá cselekedeteit. Sok esetben ez együtt jár egy bizalmatlansággal, azaz a beosztottak folyamatos kontroll alatt tartásával, ami szintén nagyon destruktív folyamat egy cég életében.
Ha valaki egy állásinterjún szeretné megtudakolni, hogy milyen főnökre számíthat, milyen udvarias, de tapogatózó kérdéseket javasol?
A felvetés jogos, nagyon fontos, hogy milyen a főnökünk, a legtöbben ugyanis a főnökük miatt hagyják ott munkahelyeiket. Persze ezt előre nagyon nehéz megtudni, hiszen nem derül ki egy állásinterjún, és leendő munkatársainkat is nehéz ismeretlenül megkörnyékezni. Azt azonban javaslom, hogy kérdezgessük jövőbeni főnökünket vezetési elveiről, abból is le lehet vonni következtetéseket. Például arra minden további nélkül rá lehet kérdezni, hogy ő milyen stílusú vezetés híve, milyen mértékű az ellenőrzés és a csapatmunka. Arra is érdemes figyelni, hogy az illető hogyan fogadja a kérdéseket. Azt alapvető hibának látom, hogy sok esetben a munkavállalók nagyon alárendelik magukat egy állásinterjún, alig mernek kérdezni, és a megfelelni vágyó gyerek szerepébe helyezik magukat.
A kóros nárcizmus mikor jelentkezik leggyakrabban a vezetőkön? Olyan típusú hiányosság ez, ami kezdettől fogva látszik egy vezetőn, vagy olyan, ami a pozícióba kerüléskor csúcsosodik?
Egy normális vállalatnál azért kiderül még a kinevezés előtt, hogy ki mennyire alkalmas vezetőnek. Sokszor azonban az a probléma, hogy kívülről keresnek leadert egy céghez, ebben az esetben pedig nagy a tévedés kockázata. Gyakori hiba az, hogy eleve olyan vezetőt keresnek, akinek esetleg van már hírneve, tehetséges, mint Friderikusz, erőskezű, mint Napóleon, humoros, mint Hofi Géza, és mellesleg még jó szakember is. Pedig a közszereplés nem feltétlenül jár együtt a tehetséggel, sőt sokszor pont a kórosan nárcisztikus személyekre jellemző, hogy tudatosan tolják előtérbe magukat a médiában.
Mi a megoldás?
Az például megoldás, ha kevesebb figyelmet fordítanak a HR szakemberek a külsőségekre, és többet a beszámolókban szereplő számokra. Az egységes, kötelező jellegű, és több részletre kiterjedő beszámoltatás kordában tudja tartani az ilyen vezetőket, mert így előbb kibukik, ha valami nem stimmel, ha a vezető domináns egója rossz irányba sodorja a céget. A mostani amerikai válság mögött szintén sok "rossz egó" áll, olyan vezetők, akik annyira elszálltak már, hogy nem alkalmazkodtak a kialakított szabályokhoz, és senki nem volt, aki figyelmeztette volna őket. Most tisztán látszik, hogy hová is vezethet a kapzsiság, a nárcizmus, és a megfelelő kontroll hiánya.
Gábor Fanni
