8p

A recesszió ellenére a feldolgozóipari ágazatok között szinte egyedüliként tavaly tovább növekedett a járműipar az érkező nagy beruházásokkal. A gyengélkedő autópiacon pedig az idén már fordulatot várnak a finanszírozók, tudtuk meg az MBH Bank járműipari trendeket bemutató keddi sajtótájékoztatóján.

Kiugróan nőtt tavaly az autóipari beruházás Magyarországon. Így a teljes nemzetgazdasági kibocsátásban a járműgyártás aránya már csaknem tíz százalék. A bruttó hozzáadott értékben már 3-3,5 százalékkal részesül a szektor, az akkumulátorgyártó kapacitások kiépülésével pedig a hazai ipar egyik legfontosabb ágazatává lép elő. A gyökeresen átalakuló iparágban a beszállítói szektor az autógyárak teljesítményének mintegy felét teszi ki – így a szektor összesített hozzáadott értékét 6,0 százalékra becsülik a szakemberek. Miközben tavaly 5,5 százalékkal csökkent az ipar teljesítménye – a járműgyártásban a recesszió ellenére is – nőtt a termelés. „Ezt a trendet a jövőben tovább erősítheti, hogy a járműipari beruházások volumene tavaly kiugróan: 41 százalékkal emelkedett!” – mondta Szabó Melinda, az MBH Bank ágazati elemzési vezetője. A globális autóipari trendek, főleg az elektrifikáció, nagy kihívások elé állítja az ágazat szereplőit, miközben a kínai autómárkákkal új versenytársak is érkeztek.

Szabó Melinda (b) és Záhonyi Ádám (j) értékelte a 2023-as évet
Szabó Melinda (b) és Záhonyi Ádám (j) értékelte a 2023-as évet
Fotó: Mfor / Szirmai S. Péter

Csökkent az ipari termelés

Miközben tavaly csökkent az európai ipari termelés, a német gazdaság is visszaesett, az utóbbitól erősen függő magyar gazdaság sajátos helyzetbe került. Horti Flóra, az MBH Bank szenior ágazati elemzője szerint azért is, mert nagyon kicsi a hazai piac, ami az importőrök számára kevésbé vonzó, de az ipar jelenléte mégis fokozódik. „Sok márka megkülönböztetett figyelmet szentel az országnak” – mondta a szenior ágazati elemző. Kitért arra, hogy az évi 420 ezer gépjárművet, kétmillió motort gyártó, 13 milliárd euró termelési értékű hazai járműiparban csaknem ezer nagyvállalat és 25 ezer vállalkozás 150 ezer főt foglalkoztat. Ezzel a hazai GDP-hez a beszállítókkal együtt 5.9 százalékkal járul hozzá. Tavaly azonban 6,7 százalékkal csökkent az értékesítés: a nyugati után, illetve az ázsiai államok lassulása is húzza a hazai járműipart. Amíg a nemzetközi konjunktúra nem áll vissza, addig nehéz helyzetben is marad, ezért mérsékelték 4 százalékról máris 2,5 százalékra a várható hazai gazdasági növekedést.

Húszezer darabbal kisebb a piac

Az európai átlagtól messze elmaradó hazai újautó-piacon nyomot hagyott az infláció, a pár év alatt végbement 70 százalékos drágulás és a visszaesett kereslet, tudtuk meg az MBH Bank járműipari tájékoztatóján. Tavaly a globális 72,5 millió eladott új autójából itthon összesen 108 ezret helyeztek forgalomba. Bár az EU-ban kétszámjegyű volt tavaly az autópiaci növekedés, itthon 3,5 százalékkal csökkent az eladás. Az elmúlt két évben 15-20 ezer darabbal lett kisebb a piac. Ez is az oka, hogy az EU-s átlagnál öregebb: 15 év lett a hazai autók átlagéletkora. Mint megtudhattuk, idén is százezer új autó eladásra számítanak, ezen belül viszont nőhet az elektromos autók aránya. Az ezer főre jutó személyautók számában Magyarország még így is elmarad az EU átlagától. Több mint 30 százalékkal: 1,2 millió autóval többnek kellene lenni belőlük a hazai utakon, hogy elérjük az uniós középmezőnyt. Bezzeg a használtautó-piac 821 ezer darabos forgalommal zárt tavaly, csak fél százalékkal maradt el az előző évi rekordtól.

Eközben a szektorban egyre nagyobb a beruházási boom. Az elmúlt években 41 százalékkal növekedtek a járműipari beruházások. Tavaly további 295 új beruházás érkezett hazánkba 13 milliárd euró értékben. Beszédes adat, hogy egy évvel korábban a beruházások 48 százaléka Ázsiából, 42 százalék Nyugatról érkezett csak egytizede volt hazai forrású.

Egyre több a kelet-ázsiai márka

Ami pedig a szektor kilátásait illeti, bár az EU-ban egyre nő a kelet-ázsiai márkák aránya, de továbbra is meghatározó az uniós gyártás és kivitel. A globális autóexport 46 százalékát 2022-ben is az unió adta. A múlt héten pedig az Európai Parlament jóváhagyta a gépjárművek károsanyag-kibocsátására vonatkozó új uniós szabályzatot, ami fordulatot hozhat az autópiacon. Megengedőbb feltételeket meghatározva a jogszabály további lehetőséget ad a jövőben a belsőégésű motorral szerelt hagyományos autók értékesítésére. A korábbi szabályok szerint ugyanis 2035-től gyakorlatilag csak elektromos, illetve tölthető hibrid autókat lehetett volna forgalomba hozni, csak ezek lettek volna képesek teljesíteni a szigorúbb előírásokat. Azt is megelőlegezte az előadó, hogy mivel 2035-re az emissziós előírásokat különböző módon tudják majd teljesíteni a tagállamok, a támogatások miatt a nyugati és keleti országok között akár 30 százalékos árkülönbség is kialakulhat az újautó-árakban.

Kelendőbb lesz a lízing

Hanczár Zsolt, az MBH-csoporthoz tartozó Euroleasing Zrt. gépjármű divíziójának vezetője foglalta össze a hazai lízingpiac aktuális trendjeit. Magyarországon 2020 óta évről évre emelkedik a lízing-kihelyezések volumene. A Lízingszövetség statisztikája szerint tavaly az – autók mellett mezőgazdasági gépeket, nagy haszongépjárműveket és építőipari eszközöket is tartalmazó – összesített kimutatás alapján megközelítőleg 910 milliárd forint volt a lízing kihelyezés. Ennek az összegnek közel a felét az autófinanszírozás teszi ki, amely – a flottakezelők állományával együtt – önmagában 441 milliárd forint volt 2023-ban.

„Tavaly a lízingpiac három legnagyobb területén: az autó, a nagyhaszongépjármű és a mezőgazdasági gép szegmensben is az Euroleasing helyezte ki a legtöbb új finanszírozást. Társaságunk piacrésze ezen területek mindegyikén 20 százalék feletti – de az idei cél, hogy minden szegmensben 30 százalék fölé emeljük” – mondta Hanczár Zsolt.

Hanczár Zsolt szeretné, ha társaságuk részesedése a piacon 30 százalék fölé nőne
Hanczár Zsolt szeretné, ha társaságuk részesedése a piacon 30 százalék fölé nőne
Fotó: Mfor / Szirmai S. Péter

A nagyobb értékű autóvásárlás finanszírozáshoz több elérhető konstrukciót is ajánlott, például a nyílt végű pénzügyi lízinget, amely már a hazai magánszemélyeknek is elérhető akár kisebb havi díjakkal is. Ehhez konkrét számpéldákat is bemutatott az előadó.

Előtérbe került a támogatott hitel

„Ez volt a legnagyobb sokk 2023-ban: olyan készletek halmozódtak fel a gépjárművek pár év alatt 70 százalékos drágulásának köszönhetően, akkora finanszírozási költség terhelte a cégeket, hogy előtérbe kerültek a támogatott hitelek”. Záhonyi Ádám, a bank járműipari ügyfélkapcsolatokért felelős vezetője egyebek között ezzel magyarázta, hogy az infláció és a magas forintkamatszintek milyen nagy nehézséget okoztak a járműipari szereplőknek. A készletek mellett ezt tovább fokozta a növekvő működőtőke-igény is. Sok ágazati szereplő ezért a támogatott hitelekkel – a kkv-k a Széchenyi Kártya Programmal, illetve nagyobb vállalatok a Baross Gábor Programmal – hidalta át a finanszírozás nehézségeket.

A szakember szerint az idén várhatóan nagyobb teret nyernek a banki finanszírozásban az euró hitelek mellett a „saját forrású forinthitelek” is. Egyre több ügyfél keresi a saját forrású forinthiteleket, mert a kamattámogatott hiteleknél kemény feltételeket kell teljesíteni. Még vonzóbb lehet, ha ez év végére 6 százalékra, vagy ez alá csökken a Bubor. A Bankszövetség és a Nemzetgazdasági Minisztérium megállapodásával a cégek az új, változó kamatozású vállalati forinthiteleket a futamidő első hat hónapjában a jegybanki alapkamat, a Bubor szintjével egyenlő kamatozással érhetik el.

Kitért arra is, hogy a (kereskedőknél felhalmozódott) hatalmas autókészletet egyhamar nem fogja megoldani a hazai kereslet, ha ezt nem ösztönzik. Az elmúlt évek alatt bekövetkezett 70 százalékos autóáremelés után, mint mondta „most korrigál a piac”. Ezt tovább erősítik az amúgy is telített piacon megjelenő kínai márkák, amelyek jó áron kínálnak jó minőségért, fejfájást okozva az európai gyártóknak. A keresletet azonban növelni fogja az a 30 milliárd forintos forrású új pályázat is, amellyel tisztán elektromos autók, kisteherautók, kisbuszok vásárlását támogatja a kormány.  „2024 második felére felendülést várunk a keresletben” – prognosztizálta Záhonyi Ádám. Akkorra az autóárak is el fogják érni szerinte azt az alacsonyabb szintet, ami már a cégeknek is vonzóbb. „A kereslet és a kínálat meg fogja találni az egyensúlyi pontot: beindulnak a vásárlások” – előlegezte meg. Hozzátette, hogy a magyarországi akkumulátorgyári beruházások nemcsak a járműiparra, hanem az építőiparra a logisztikára, a munkaerőpiacra is hatnak majd. Ettől is fellendülést várnak a bankban, amely további üzleteket remél. „Lépéselőny számunkra, hogy az egymilliárd forintot meghaladó árbevételű járműipari cégek 40 százaléka rendelkezik MBH Bank-os kapcsolattal és bankszámlával. Ezért a szakember szerint korai fázisban értesülnek az ügyfelek igényeiről, amelyekre szerinte gyorsan tudnak megoldással, tanácsadással, finanszírozással szolgálni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!