2019. november 9. 16:53
MTI

Hatékonyabbá teszi a magyar tulajdonú cégek megerősítését szolgáló források felhasználását a kormány új kis- és középvállalkozói (kkv) stratégiája - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

György László az Origo hírportálnak nyilatkozva úgy fogalmazott, a magyar tulajdonú vállalkozások eredményessége elengedhetetlen alapfeltétele a fenntartható gazdasági növekedésnek, a magyar családok tovább javuló életminőségének. Az új stratégia egyszerre jelenti a már meglévő keretek összehangoltabb felhasználását, újabb források rendelkezésre bocsátását és a 2021-től kezdődő uniós költségvetési ciklus gazdaságfejlesztési irányainak kijelölését.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára kifejtette, tavasszal több mint ezer vállalkozót és szakmai szövetséget kérdeztek meg a magyar kis- és közepes vállalkozások helyzetéről. A párbeszéd során pedig világossá vált: a kkv-k egységes intézményi keretet és a jövőt minden eddiginél jobban értő, célzott intézkedéseket várnak. Amelyek valós segítséget nyújtanak a változó környezethez történő alkalmazkodásban.

A stratégiával három célja van a kormánynak: elismerés, megerősítés és tehermentesítés - mondta. Fontosnak nevezte, hogy megbecsüljék azokat a vállalkozókat, akik nagy növekedési potenciállal bírnak és Magyarországon terveznek. “Ők ugyanis a mi leendő magyar multijaink” – fogalmazott.

Tehermentesítenék a vállalkozókat

Emellett meg kell erősíteni a stabilan működő, sok embernek munkát adó vállalkozói kört, amelyik az elmúlt években sokat tett azért, hogy a magyarok életszínvonala emelkedjen – közölte. Hangsúlyozta, a tehermentesítés a vállalkozóbarát intézményi környezet megteremtését jelenti. Ahol a vállalkozóknak lehetősége van kizárólag az üzleti tevékenységükre koncentrálni.

A stratégia hét pillére olyan területekre terjed ki, mint a vállalkozóbarát szabályozási és adózási környezet, az e-kormányzás, a kkv-k innovációs és digitalizációs teljesítményének erősítése, a tudásátadás megkönnyítése, a finanszírozáshoz jutás, a nemzetköziesedés és a generációváltás támogatása - sorolta.

Zöld, high-tech és magyar

Az államtitkár szerint abban mindenki egyetért, hogy a magyar kis- és közepes vállalkozások nemzeti tulajdonban tartása érték. A jövő emellett megkérdőjelezhetetlenül zöld, high-tech és magyar. Az ezzel járó változásokhoz pedig a magyar kis- és közepes vállalkozásoknak is alkalmazkodniuk kell.

A kormánynak abban is feladata van, hogy a kkv-k működése környezetbaráttá váljon a támogatások segítségével és megvalósuljon a versenyképességüket növelő technológiaváltás. “Előttünk áll még a digitalizáció és az e-kereskedelem területén történő felzárkózás, ahol jelentősen elmaradunk az uniós átlagtól” - fogalmazott. A technológiaváltást segítő kiírásokban vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a vállalkozások a termelékenységüket növelő beruházásokhoz.

A környezetbarát kifizetődő is

György László beszélt arról is, hogy ha az osztrák farmokra vagy a finnek, svédek, norvégok energiatakarékos üzemeire tekintünk, akkor látható: a környezetbarát megoldások nemcsak a fenntarthatósághoz járulnak hozzá. A termelékenységet is növelik, szóval érdemes ebbe az irányba elmozdulni.

Kitért arra is, vannak olyan magyar cégek, ahol már csak kevés hiányzik a világhírnévhez, őket a Magyar Multi Program keretében támogatják tanácsadással. A kabinet emellett azoknak a vállalkozásoknak is segít, amelyekben a cég alapítója lassan nyugdíjba készül. Ezzel a kihívással a százmillió forint feletti éves árbevételű cégek közül minden másodiknak, azaz mintegy 12 ezer vállalkozásnak kell szembenéznie a következő tíz évben.

Főleg uniós forrásokból

A kkv-k fejlesztésére fordított források évente több száz milliárd forintot tesznek ki. A 2019-2020-as évben például csak a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által biztosított támogatások mintegy 164 milliárd forintra rúgnak. Ennek több mint fele vissza nem térítendő támogatás.

Ehhez jönnek még a speciális konstrukciók és a szektorális költségvetési támogatások. A 2021-2027-es uniós költségvetési időszak tervezésének az új stratégia az egyik alapdokumentuma. Az intézkedések finanszírozásának jelentős része pedig uniós forrásból valósul meg.

EU, OECD

Az uniós források felhasználásának vannak korlátai, például vannak olyan térségek (így Közép-Magyarország) és a nemzetgazdaság számára kiemelt célok, amelyek finanszírozását nem teszik lehetővé. Ezért ezek támogatásához a következő években is szükség lesz magyar költségvetési forrásokra. Az államtitkár szerint az OECD messzemenőkig dicsérte a tervek összeállítását.

 

 

3 millió forintból mindent elérhetsz

A céljaidhoz elég lenne 3 millió forint? A legjobb személyi kölcsönökkel felújíthatod a lakásod, lecserélheted az autód, de saját vállalkozásodat is beindíthatod. Használd személyi kölcsön kalkulátorunkat és legyen tiéd a legkedvezőbb hitel a törlesztőrészlet nagysága alapján: a CIB Bank Előrelépő személyi kölcsönének 60 654 forint a havi törlesztőrészlete, a THM pedig 8,17 százalék, de szintén kedvező a Raiffeisen Bank ajánlata: a törlesztőrészlet 60 757 forint, a THM pedig 8,92 százalék. A Cetelem Saját Ritmus kölcsönt 61 767 forintos törlesztőrészlettel és 9,47 százalékos THM-mel érhetjük el. A Budapest Bank Prémium kölcsöne havi 64 152 forintos törlesztőrészlettel és 10,50 százalékos THM-mel lehet a miénk. További ajánlatok, esetleg nagyobb hitelösszeg érdekel? Használd ezt a hitelkalkulátort!