2p

A milliárdos szerint egyesek ingyen, hatósági segédlettel akarják megszerezni a vagyonát, de ő nem alkuszik.

A végkielégítések kifizetésével napokon belül megkezdik a szolnoki Bige Holding – az egykori szolnoki Tiszamenti Vegyiművek – dolgozói elbocsátását – tudta meg Bige László tulajdonostól a Népszava. A kiváltó ok a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság május 31-i határozata, amiben bizonyos, a kénsavgyárukban tapasztalt rendellenességekre hivatkozva megtiltották az üzem működését. 

A dokumentum az úgynevezett óleumtorony szigetelése és betonszarkofágja sérüléseinek megszüntetését, bizonyos tartályok műszaki hibáinak feltárását és kijavítását, a tárolt veszélyes anyag mennyiségének a megengedett szint negyede alá csökkentését és minderről biztonsági jelentés készítését írja elő. Bige László a határozat megállapításait egészében szabálytalannak és végrehajthatatlannak tartja. 

A Bige Holding válaszlevele szerint a legkirívóbb ellentmondás az, hogy a felsorolt hiányosságok elhárítása szintén veszélyes üzem, amit ugyanakkor a határozat tilt. A veszélyes anyagok szintcsökkentése nemcsak hogy ellehetetlenítené a termelést, de – a tilalom miatt - egyenesen bűncselekmény, az erre utasítás pedig felbujtás, áll a levélben.

Mivel a Bige Holding jó anyagi körülményeknek örvend, a vállalkozó nem lát más kiutat, mint a mielőbbi bezárást, az összes – dolgozói, beszállítói, banki – tartozás azonnali kifizetését.

Amikor a Népszava Bigénél a hatósági akciók általa vélt mozgatórugóiról érdeklődött, az üzletember azt mondta, mivel gyárai biztos anyagi alapokon állnak, gazdaságilag támadhatatlanok és nem eladók, meggyőződése, bizonyos körök fondorlatosan, hatóságok és strómanok felhasználásával, lényegében ingyen szeretnék megszerezni vagyonát. Ezt igyekszik megakadályozni, de a gyár sorsa tekintetében ennél konkrétabb elképzelései egyelőre nincsenek. Bige nem pontosította, kikre céloz, mivel sejtéseit nem tudja bizonyítani.

(Népszava)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!