2p

Pénteken állították volna vissza a Mol százhalombattai Dunai Finomítójának termelését, de lapértesülés szerint újabb hibát találtak.

Tovább csúszik a Mol százhalombattai Dunai Finomítójának újraindítása, mert a legutóbbi nyomáspróbán újabb műszaki gond akadt. Korábban december másodikára, péntekre tervezték a magyar olajvállalat szakemberei az újraindítást, amely most már biztos, hogy ezen a héten nem történik meg az Index.hu értesülései szerint.

A Mol százhalombattai finomítója - Fotó: Mol
A Mol százhalombattai finomítója - Fotó: Mol

A finomító körülbelül 55 százalékon üzemelt sokáig, miután egy tervezett karbantartási folyamat közben olyan meghibásodást észleltek, ami miatt újabb javításokra volt szükség. A magyar olajvállalat úgy tervezte, hogy december 2-től ismét teljes kapacitással termel majd az üzem, miután addig biztonságosan befejezik az egyik legkényesebb egység, a HDS karbantartását és ellenőrzését. A most feltárt újabb hiba miatt azonban a pénteki újraindítás az Index szerint nem valósulhat meg.

A lap szerint az újabb hiba legalább 3 napos csúszást okoz.

Márpedig jelenleg nincs elég üzemanyag az országban a kereslet kielégítésére. A Mol emiatt nemrég úgy döntött, hogy nagykereskedelmi korlátozásokat vezet be, és november 18. óta mérsékelni kezdték egyes kutak ellátását, magyarul nem szállítanak mindenkinek üzemanyagot. A hiányt importból kellene pótolni, ám a hatósági árak miatt ezt továbbra sem vállalja senki. A Független Benzinkutak Szövetsége immár napi szinten frissíti azt a listát, amelyen azok a falvak és városok szerepelnek, amelyekben ellátási problémák lehetnek. Összeállításunk a témában:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!