2010. szeptember 15. 17:02
Jelentősen erősödött szerdán a Mol részvények árfolyama, miután olyan pletyka terjedt a piacon, hogy az állam mégis megvenné a Szurgutnyeftyegaz kezében lévő 21 százalékos pakettet.
2010. szeptember 15. 14:59
Oldalazással zárt szerdán a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, ezen belül azonban komoly eltérések voltak az egyes részvények teljesítményében. A Mol és az OTP például teljesen külön utakon jártak: miközben az olajpapírokat két kézzel kapkodták a befektetők, a bank ismét távolodott az 5000-es lélektani árfolyamtól.
2010. szeptember 15. 14:09
Tőkebefektetési csalás gyanúja is felmerülhet a Genesis Energy Befektetési Nyrt. legutóbbi, apporttal történt zártkörű tőkeemelésével kapcsolatban - erre a következtetésre jutott vizsgálata alapján a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetségének (TEBÉSZ).
2010. szeptember 15. 09:27
Augusztusban több mint 105 milliárd forint friss tőke érkezett a befektetési alapokba, ami az utóbbi egy évben a legmagasabb érték.
2010. szeptember 15. 09:12
Aranypiaci elemzések év végére 1.350 és 1.500 dollár közötti év végi aranyárat várnak azután, hogy kedden New Yorkban - minden eddigi csúcsot megdöntve - az 1275,70 dolláros jegyzésig emelkedett a nemesfém ára - olvasható az aranypiac.hu szerdai közleményében.
2010. szeptember 15. 08:34
A 2011-es magyar adósságstruktúra terveinek részletezése, valamint a japán jegybank intervenciója miatt kialakult pozitív hangulatban erősödik a magyar fizetőeszköz a devizapiacon, írják a Commerzbank elemzői napi kommentárjukban.
2010. szeptember 15. 06:44
Erősödéssel zárt szerdán a vezető ázsiai részvényindexek többsége, különösen Tokióban volt nagy az öröm a piacon. A japán tőzsde majdnem 2,5 százalékot javított azt követően, hogy a kormány beavatkozott a devizapiacon a jen gyengítése érdekében.
2010. szeptember 15. 05:11
Hiába volt a kezdeti optimizmus a tengeren túli börzékén, a nap végére a technológia kivételével mínuszban zártak a vezető amerikai részvényindexek. Folytatódhat a mai nap során a hazai börzén a kis forgalmú irány nélküli kereskedés. Egyedüli kivételt képez ez alól az MTELEKOM kurzusa, amiben némi élénkülés tapasztalható.
2010. szeptember 15. 02:03
Nem kívánja növelni a devizaadósságot a Nemzetgazdasági Minisztérium, ugyanakkor a lejáró eurókötvények helyett újakat fognak kibocsátani. A lépéssel az államadósság kockázatát kívánják csökkenteni.
2010. szeptember 14. 20:54
Vegyesen, stagnáláson közeli értékeken zártak kedden a New York-i értéktőzsde vezető indexei.
2010. szeptember 14. 19:24
Erősödött a forint kedd estére az euróval és a svájci frankkal szemben a reggeli és a délutáni szinthez képest egyaránt a nemzetközi bankközi devizapiacon. Az esti órákban 281 forint volt egy euró, míg a frank árfolyama a 217-es szint alá csúszott.
2010. szeptember 14. 15:04
Oldalazással zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, elsősorban a Mol és az OTP gyengülésének volt köszönhető, hogy nem tudott felfelé mozdulni a mutató. Az emelkedést a Magyar Telekom és a Richter vezette a másik oldalon, miközben a forgalom elmaradt a szokásostól.
2010. szeptember 14. 10:18
5,48 százalékra csökkentek az átlaghozamok az ÁKK keddi három hónapos aukcióján a tervezettnél magasabb kibocsátás mellett.
2010. szeptember 14. 08:44
Az őszi hónapokban továbbra is a magyar államadósság finanszírozásának kérdései kerülhetnek a középpontba, több kockázat is látszik a jelenlegi hangulatjavulásban - hangzott el egy keddi sajtóbeszélgetésén. Elemzők szerint az önkormányzati választásokat követően a kormány gazdaságpolitikája megváltozhat, további intézkedésekre lehet szükség, ha valóban tartani akarják a költségvetési hiánycélt. Mfor.hu-tudósítás.
2010. szeptember 14. 08:04
Bár Orbán Viktor tegnap megerősítette Matolcsy múlt heti ígéretét, amely szerint három százalék alatt marad a jövő évi költségvetési hiány, a forint nem tudott relevánsan erősödni a főbb devizákkal szemben. Sőt, ma délelőtt inkább enyhe gyengülést tapasztalhatunk, olvasható a Commerzbank kedd reggeli devizapiaci körképében.
2010. szeptember 14. 05:34
A hét első napjának kereskedését a sávon belüli csapkodás, majd a gyors visszatérés a sávtetőre jellemezte. BUX, OTP, Mol és Mtelekom technikai elemzés keddre.
2010. szeptember 14. 05:14
Stabil, egy százalékot meghaladó mértékű emelkedés keretében sikerült újra a 200-as MA fölé kapaszkodnia az S&P500-as tőzsdeindexnek, amire azonban már volt példa a nyár folyamán.
2010. szeptember 14. 04:19
A forint árfolyamára hosszabb távon visszatekintve jelentősebb sávugrásokat láthatunk. Kérdés, hogy a várhatóan bekövetkező következő ugrás mikor és milyen irányba fogja eltolni az árfolyamot. EUR/HUF elemzés technikai szemüvegen keresztül.
2010. szeptember 13. 20:49
Öthetes csúcson zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde vezető indexei, köszönhetően a vasárnap elfogadott Bázel III nemzetközi pénzpiaci szabályrendszernek, valamint a vártnál jelentősebb augusztusi kínai ipari termelési adatnak.
2010. szeptember 13. 15:04
Erősödéssel zárt a hét első napján a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, mely délután majdnem bő másfél százalékkal volt magasabban múlt pénteki szintjénél. A vezető részvények javítani tudtak, a nemzetközi piachoz hasonlóan itthon is az OTP-nek ment a legjobban, a bankpapírok több mint 3 százalékkal erősödtek.
2010. szeptember 13. 14:59
Rekordmagasságokat ért el a török értéktőzsde mértékadó mutatója az XU100-index azok után, hogy a vasárnapi népszavazáson a vártnál magasabb aránnyal, 58 százalékos többséggel támogatta Törökország lakossága a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) által beterjesztett alkotmánymódosítást.
2010. szeptember 13. 10:09
Egyre többen érdeklődnek a kifejezetten olcsó, fővárosi ingatlanok iránt – melyek megvásárlásához szerencsés esetben akár hitelt sem kell felvenni. Az üzlet nyélbe ütése Budapesten sem lehetetlen, azonban a későbbi kellemetlenségek elkerülése végett érdemes néhány szempontot észben tartani. Hol vannak a legolcsóbb lakások, és mire kell figyelni?
2010. szeptember 13. 08:54
A bizonytalan hangulatban a kedvező kínai és a svájci adatoknak köszönhetően valamelyes erősödésnek indult a hazai fizetőeszköz a főbb valutákkal szemben, írják a Commerzbank elemzői hétfői devizapiaci körképükben.
2010. szeptember 13. 05:24
Az utóbbi hetek unalmas oldalazását követően pénteken megmozdult a papír felfelé.
2010. szeptember 13. 04:04
Nem igazán várhatunk sokat az előttünk álló héttől. Pénteken "kilőtték a lovat" a Richter alól, az eddigi piacvezető papír összecsuklott az eladói nyomás alatt; a gyógyszeripari részvény 6 napi emelkedést adott vissza a hét utolsó kereskedési napján.
2010. szeptember 12. 08:49
Októberben új papírral bővül a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX kosarába bekerülnek az RFV Nyrt. részvényei, míg az Állami Nyomda és a Synergon részvényei kikerülnek az index számításából - közölte a BÉT a honlapján.
2010. szeptember 12. 08:29
Mozgalmas hetet hagytak maguk mögött a piacok, számos adat és információ látott napvilágot, melynek hatására a nemzetközi részvény- és devizapiacok erős volatilitást mutattak. Borítékolható, hogy az előttünk álló hét sem lesz unalmas, hiszen az adatdömping folytatódik, az amerikai kiskereskedelmi adatok mellett Svájcban kamatemelésre kerülhet sor.
2010. szeptember 11. 12:59
A Mol Nyrt. 450 millió euró összegű rulírozó hitelszerződést írt alá szeptember 10-én - tette közzé a magyar olajtársaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken este.
2010. szeptember 10. 20:19
A pénteki napon is erősödni tudtak Amerikában az irányadó tőzsdeindexek. A Dow Jones így ismét a 10500-as szint közelébe került.
2010. szeptember 10. 14:59
Pesszimista hangulat uralkodott pénteken a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX index végül több mint egy százalékkal zárt csütörtöki értéke alatt. A vezető részvények többségének maradt a bukás a hétvégi pihenő előtt, a kedvezőtlen nemzetközi hangulatban nem nagyon akadt kivétel.
2010. szeptember 10. 12:29
A svájci frank forinttal szembeni erősödése a bankok profitját is megtépázza, azonban ez messze van attól, hogy rendszerszintű kockázatokról beszéljünk a magyar bankrendszerben, ezért nem kell beavatkoznia a kormánynak - véli Bencsik László. Az OTP vezérigazgató-helyettese a Bloombergnek adott interjújában kiemelte: nem számítanak arra, hogy a második negyedéves rekordszintről tovább emelkednének a kockázati költségek.
2010. szeptember 10. 09:09
A kezdeti oldalazás után a pénteki kereskedés első felére lefelé indult a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, mely délelőtt már majdnem egy százalékkal állt csütörtöki értéke alatt. A vezető részvények többsége gyengüléssel kezdett, miközben a forint tovább kapaszkodott vissza.
2010. szeptember 10. 08:24
A tegnap napvilágot látott, a devizahitelesek megmentését szolgáló nyolc pontot egy kilencedikkel, egy új IMF-megállapodással egészítenék ki a Commerzbank elemzői pénteki devizapiaci elemzésükben.
2010. szeptember 10. 07:49
Alaptőke csökkentéséről dönt a Humet Nyrt. október 10-re összehívott rendkívüli közgyűlése - olvasható a BÉT honlapján megjelent közleményben -, de a mértékről a közgyűlési meghívó nem szól.
2010. szeptember 10. 06:39
Erősödést mutatott pénteken az ázsiai részvényindexek többsége, miután Japánban és az Egyesült Államokban is a vártnál kedvezőbb makroadatok jelentek meg. A hangulat tehát egyelőre optimista, ismét elhalványult az újabb recesszió esélye.
2010. szeptember 10. 06:26
Második nekifutásra egyelőre nem sikerült áttörni az ellenállást és a vezető papírok fáradása miatt ez még várathat magára. BUX. OTP, MOL technikai elemzés péntekre.
2010. szeptember 10. 06:04
A legnagyobb orosz bank, a Sberbank 9,3 százalékát privatizálhatják jövőre az államháztartási hiány mérséklésére céljából.
2010. szeptember 9. 20:29
Erősödtek a New York-i értéktőzsde vezető indexei a csütörtöki kereskedés során. Örvendetes hír volt, hogy csökkent a munkanélküli segélyt igénylők száma, mely ismét a kilábalás előjele lehet.
2010. szeptember 9. 16:29
A kora esti órákban folytatta a forint a napközben megkezdett korrekcióját, és erősödött a főbb devizák ellenében. A svájci frank 220,90-es szintre gyengült, míg az euró árfolyama 285 alá került.
2010. szeptember 9. 14:54
Gyengüléssel zárt csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, mely a nap végén közel fél százalékkal állt szerdai értéke alatt. A vezető részvények többsége visszaesett délutánra, de komoly zuhanás nem volt tapasztalható a piacon.
2010. szeptember 9. 14:14
A gazdaság élénkülésének egyértelmű jeleként augusztusban megugrott a Lufthansa utas- és teherforgalma, s jó eredményeket produkált a csoporthoz tartozó két leányvállalat, az osztrák AUA és a svájci Swiss is.
2010. szeptember 9. 12:39
A 2010-es első féléves adatok alapján a kecskeméti Univer Product Zrt.-nek a 3-4 százalékos árbevétel csökkenés mellett a tervezetthez képest nőtt az eredménye - mondta Marosfiné Lídia, a cég értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettese.
2010. szeptember 9. 09:45
A tegnapi másodlagos piacon kialakult 30 bázispontos ugrás és a tervezettnél összességében 20 milliárddal nagyobb kibocsátás jellemezte a magyar állampapírok csütörtök délelőtti aukcióját. A hároméves papírok hozama idén még nem volt ilyen magas, mint ma.
2010. szeptember 9. 09:14
Mérsékelt lecsorgással kezdett csütörtök reggel a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, mely az első órákban főleg az OTP gyenge teljesítményének köszönhetően bukott. A forint kismértékben javítani tudott szerdához képest, de továbbra is rekordközelben van a svájci frank ára.
2010. szeptember 9. 08:04
Míg Matolcsy Györgyék meghátrálása a jövő évi költségvetési hiánnyal kapcsolatban az EU illetékeseivel szemben erősítő, addig az ír bankrendszer körüli bizonytalanságok gyengítő hatással bírtak a magyar fizetőeszköz árfolyamára, írják a Commerzbank elemzői csütörtöki devizapiaci összefoglalójukban.
2010. szeptember 9. 06:49
Erősödni tudott csütörtökön a vezető ázsiai részvényindexek többsége, miután enyhültek az európai adósságválsággal kapcsolatos félelmek. Az ázsiai piacon viszont pesszimista volt a hangulat, ugyanis az ország bankfelügyelete kockázatokra figyelmeztetett a pénzügyi szektorban.
Nagy lendülettel feszültünk neki szerda zárásban az ellenállásnak, így a mai nap fontos lesz a kitörés szempontjából. BUX, OTP, MOL technikai elemzés csütörtökre.
2010. szeptember 9. 05:09
A várakozáshoz képest is jobban csökkent a munkanélküliség Ausztráliában, ami újra élesztette a befektetőkben az e héten változatlanul hagyott irányadó kamatráta jövőbeni emelésének lehetőségét. A hírre az AUD erősödéssel reagált.
BÉRkalkulátor 2026
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor
KIVA kalkulátor
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor