2010. augusztus 10. 06:09
Egy felemás nap után várjuk a folytatást. BUX, OTP és Richter technikai elemzés keddre.
2010. augusztus 9. 20:54
Az idei második negyedévet is veszteséggel zárta a Chrysler, a nagy amerikai járműgyártók közül az egyetlen, amely még nem heverte ki a világméretű gazdasági válságot.
2010. augusztus 9. 20:39
Erősödéssel zártak a New York-i tőzsde vezető mutatói hétfőn, miután a piac további élénkítést vár a jegybanktól.
2010. augusztus 9. 15:04
Mérsékelt erősödéssel zárta a hét első napját a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, mely délután fél százalékkal állt múlt pénteki értéke alatt. A vezető részvények többsége javítani tudott a hétvége előtti árfolyamhoz képest, csak az OTP nem tudott felfelé indulni.
2010. augusztus 9. 14:24
A BP öt topmenedzsere 30 millió fontot (10 milliárd forintot) vesztett a mexikói-öbölbeli olajkatasztrófa miatt.
2010. augusztus 9. 09:14
Emelkedéssel nyitott a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe hétfő reggel, a mutató délelőtt egy százalékkal állt múlt pénteki értéke felett. A vezető részvények többsége javulással nyitott, a nemzetközi hangulat is pozitív irányba változott.
2010. augusztus 9. 08:34
Az osztrák Andritz fejlett technológiai gép- és berendezésgyártó idén már a profit növekedésére számít - a nehéz tavalyi év után -, de egyelőre inkább megtakarításokból, semmint az értékesítés növekedéséből.
2010. augusztus 9. 06:24
Vegyesen szerepeltek hétfőn a vezető ázsiai részvényindexek, miután a múlt hét végén megjelent amerikai munkanélküliségi adat ismét elbizonytalanította a befektetőket. Többen még mindig attól tartanak, hogy az amerikai növekedés lassulása negatív hatással lenne az ázsiai termékek iránti keresletre is.
2010. augusztus 9. 06:19
Az egész hét a várakozás jegyében telt. A pénteki munkaerőpiaci adatoktól várta mindenki a megváltást, az iránymutatást. Ezek vegyesek, de inkább rosszak lettek, aminek megfelelően a reakció is amolyan semmilyen lett. Akkor most hogyan tovább?
2010. augusztus 9. 06:04
Az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) pénzügypolitikai testülete (FOMC) kedden tartja legközelebbi kamatdöntő értekezletét. Abban minden elemző egyetért, hogy a Fed alapkamata változatlan marad, de újabban sok a találgatás, vajon már most elhatároznak-e valamilyen más enyhítést, vagy várnak még legalább hat hetet.
2010. augusztus 9. 03:39
Nem lesz unalmas hetünk, így hideg-meleg egyaránt lehet. Készüljünk fel a teljesen kiszámíthatatlan mozgásokra. BUX, OTP, Mol technikai elemzés.
2010. augusztus 8. 14:29
Nemzetközi elemzők szerint a jövő héten csak egyvalami lesz bizonyos a világ tőzsdéin: a bizonytalanság.
2010. augusztus 8. 13:14
Az erős hétkezdés ellenére nem volt képes a piac megtenni azt a lépést, amely szükséges lett volna ahhoz, hogy tartósabban fenn tudjon maradni az optimista hangulat - olvasható a Raiffeisen Bank heti részvénypiaci elemzésében. Ennek fő oka, hogy a hét második felében az amerikai makroadatok, élükön az átfogó munkaerőpiaci adattal nem támogatták az emelkedést.
2010. augusztus 6. 20:04
Szerény csökkenéssel zártak Amerikában az irányadó tőzsdeinexek. A visszaesést a szakértők az amerikai munkapiaci folyamatokkal magyarázták.
2010. augusztus 6. 19:19
Napközben még 279 forint alatt is kötöttek üzleteket az euróra, ám az esti órákban ismét a 280-as szint közelébe került a magyar fizatőeszköz.
2010. augusztus 6. 15:44
Némileg felülteljesítő volt pénteken a BUX a nemzetközi piacokhoz képest, a külföldi piacokon tapasztalt esésnél kevésbé csökkent a magyar index. A vezető papírok közül csak az OTP esett nagyobb mértékben.
2010. augusztus 6. 15:14
A Magyarországon is érdekeltségekkel rendelkező francia Veolia Environnement, a világ egyik legnagyobb - saját becslése szerint piacvezető - környezetvédelmi és piaci tőkeértékre legnagyobb vízszolgáltató vállalata pénteken 70 százalékos profitemelkedést jelentett az idei első félévről.
2010. augusztus 6. 13:34
Orbán Viktor még a jóindulatú nemzetközi sajtó szerint is amolyan új Che Guevara lett. Hiába hangzik ez jól, a gazdasági problémák megoldását nem hozza közelebb. Felkészülten, a magyar érdekek védelme mellett azonban akár jó üzletet is lehetne kötni az IMF-fel. Ha pedig nem kell a pénzük baráti módon váljunk el tőlük.
2010. augusztus 6. 08:44
Csökkent Európa legnagyobb biztosítójának, a német Allianznak az adózott eredménye a második negyedévben, azonban a bevétel és az üzemi eredmény nőtt, így a társaság megerősítette az év egészére vonatkozó előrejelzését.
2010. augusztus 6. 07:24
Vegyesen alakultak pénteken a vezető ázsiai tőzsdemutatók, a befektetők várakozó álláspontra helyezkednek az amerikai foglalkoztatási adatok ismertetése előtt. Európa enyhe emelkedéssel kezdhet, és az amerikai határidős indexek is felfelé mutatnak.
2010. augusztus 6. 06:29
Csúnyára sikeredett a tegnapi nap annak ellenére, hogy a nemzetközi piacok tartották magukat. Ma sok minden eldőlhet, így fontos lesz ez a nap. BUX, OTP és Egis technikai elemzés péntekre.
2010. augusztus 5. 20:49
A Generali olasz biztosítótársaság 73 százalékkal növelte adózott eredményét az idei első félévben az egy évvel korábbihoz képest.
2010. augusztus 5. 20:24
Gyengültek a New York-i tőzsde vezető mutatói a csütörtöki kereskedésben. A lecsorgást az elemzők a munkaerőpiaci bizonytalanságokkal magyarázták.
2010. augusztus 5. 19:39
Csütörtök este 280 forint alatt jegyezték az eurót; a nemzetközi bankközi devizapiacon 279,50 forintba került egy euró 20 óra körül, a reggeli 280,79 és az előző esti 280,81 forint után. Legutóbb július 15-e körül járt 280 forint alatt az árfolyam.
2010. augusztus 5. 15:34
Ismét veszteséget kellett elkönyvelnie a második negyedévben a Playboynak, mert nem megy jól a férfimagazin, egyre kevesebb nézője van a tévécsatornának, és az egykor nagy reményekkel kecsegtető internet sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
2010. augusztus 5. 15:09
Az Európai Központi Bank irányadó kamatjának szintje megfelelő – mondta Jean-Claude Trichet, a bank elnöke csütörtökön kora délután azt követően, hogy a bank nem változtatott az egy százalékos kamaton. A bankelnök ezzel - immáron sokadszorra - azt üzente a piacoknak, hogy a közeljövőben nem várható a ráta emelése.
2010. augusztus 5. 15:04
Jelentős mínusszal zárt csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, a mutató délután majdnem 2 százalékkal szerdai értéke alatt fejezte be a napot. A nap vesztese az OTP lett, a bankpapírok a záráskor bő 4 százalékkal értek kevesebbet, mint szerdán.
2010. augusztus 5. 11:29
A belga KBC bank- és biztosítócsoport - a magyar K and H Bank tulajdonosa - csütörtökön az elemzői várakozásokat meghaladó második negyedéves eredményeket tett közzé.
2010. augusztus 5. 10:29
A csütörtöki D110727 jelű diszkont kincstárjegyek aukcióján a július 22-i kibocsátáshoz képest minimális mértékben 5,75 százalékról 5,66 százalékra csökkentek az átlaghozamok.
2010. augusztus 5. 09:59
A vártnál kétszer nagyobb adózás előtti nyereségről számolt be első féléves eredményeit ismertetve csütörtökön a Barclays bankház Londonban.
2010. augusztus 5. 09:54
Ázsiai és európai üzletmenete javulásának köszönhetően 21 százalékkal nőtt az idei első félévben a Magyarországon is jelen levő brit Aviva biztosító üzemi eredménye.
2010. augusztus 5. 09:09
Gyengüléssel kezdett csütörtök reggel a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, mely délelőtt egy százalékos mínuszban volt. A vezető részvények többsége gyengült, elsősorban az OTP bukása húzza vissza a piacot, de a hajnalban jelentő Magyar Telekom is rosszul indított.
2010. augusztus 5. 08:34
A várakozásokkal összhangban csökkent az idei második negyedévben a Deutsche Telekom (DT), a legnagyobb európai távközlési vállalat nyeresége és bevétele, de a cég így is megerősítette 20 milliárd euró körüli idei egész évi EBITDA-várakozását.
2010. augusztus 5. 08:29
A Magyar Telekom 32,4 milliárd Ft nettó profitot ért el az első félévben, 27,5 százalékkal kevesebbet,mint egy évvel korábban, bevételei 7,1 százalékkal 297,8 milliárd forintra csökkentek.
2010. augusztus 5. 07:44
A Magyarországon is érdekeltséggel rendelkező brit-holland Unilever 39 százalékkal növelte nyereségét az idei második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, adózott eredménye 1,15 milliárd euró lett, a tavaly második negyedévi 833 millió euró után.
2010. augusztus 5. 07:04
A kínai gazdaság elemzői mind nagyobb nyugtalansággal figyelik az ingatlanpiac szárnyalását. A pekingi kormány már maga is hozott intézkedéseket a spekuláció fékezésére - ám, mint a The New York Times írja, éppen a más ágazatokban tevékenykedő kínai állami óriáscégek e szektorba irányuló beruházásai verik fel az árakat.
2010. augusztus 5. 06:59
Vegyesen zárt a vezető ázsiai részvényindexek többsége csütörtökön, főleg Tokióban volt jó a hangulat. Ehhez hozzájárult az is, hogy a Toyota ismét profitról számolt be, illetve csökkentek a recessziós félelmek a piacon. Ugyanakkor egyelőre óvatosak a befektetők a pénteken megjelenő amerikai munkaerőpiaci adatok előtt.
2010. augusztus 5. 06:49
Ha sikerül a német indexnek nem csak napon belül, hanem egy nap végi zárásban is új lokális csúcsra emelkednie, akkor 3-600 pontot is képes lehet megtenni felfelé.
2010. augusztus 5. 01:04
Több mint negyedével csökkent az első félévben a Magyar Telekom nettó eredménye, mely így 32,4 milliárd forintot tett ki - közölte a társaság csütörtök hajnalban a tőzsde honlapján. Ráadásul további nehézségekre számít a cég: a kormány 20 milliárdos megtakarítási terve várhatóan 5-7 milliárdot visz majd el az idei eredményből, így kétséges a kitűzött célok teljesülése.
2010. augusztus 4. 20:39
Csekély erősödéssel zártak a New York-i értéktőzsde fő mutatói szerdán, miután a kiskereskedők nyeresége és a magánszektor enyhén javuló foglalkoztatásai adatai fokozták a befektetők optimizmusát.
2010. augusztus 4. 15:34
Bő másfélszeres túljegyzés mellett az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 20 milliárd forintnyi 2019-ben lejáró államkötvényt adott el 2011-ben és 2012-ben lejáró kötvényekért cserébe a szerdai kötvénycsere-aukcióján. A 2019/A kötvényből az eredetileg felkínált mennyiséget adták el, a legközelebb eső, tízéves másodpiaci hozamnál 9-10 bázisponttal magasabb hozamon.
2010. augusztus 4. 15:19
Nem talált egyértelmű irányt szerdán a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe: amikor felfelé indult volna, hamar lefordult, ellenkező esetben pedig visszakapaszkodott a korábbi mínuszból. Végül bő egy százalékos pluszban zárt a mutató, de csak az utolsó pillanatban kötötték fel a papírokat.
2010. augusztus 4. 14:54
A legtöbb hazai nagyvárosban megállt az albérleti díjak csökkenése a kereslet növekedése miatt, derül ki egy aktuális felmérésből. Igaz, aki bírja a paneldzsungelt és a napi ingázást sem bánja, az még mindig találhat magának relatív olcsó albérletet – az árkülönbségek akár a negyven százalékot is elérhetik városon belül. Mfor.hu háttér.
2010. augusztus 4. 13:44
Nőtt a Campari bevétele és profitja is az idei első félévben, mert a fogyasztás olyan ütemben bővült, hogy ellensúlyozni tudta a nyersanyagok drágulását.
2010. augusztus 4. 10:14
Az ingatlanpiaci változások mértékét és irányát jelző Ecostat Ingatlan Barométer indexe 2010 első fél évében 5 százalékponttal, 42 százalékra nőtt a 2009. második fél évi 37 százalékról, ez alapján továbbra sem várható jelentős változás a piacon.
2010. augusztus 4. 09:44
A milliós nagyságrendű visszahívások ellenére nyereséget ért el üzleti évének júniussal véget ért első negyedévében a Toyota Motor Corporation, amely egy évvel korábban még veszteséges volt.
2010. augusztus 4. 09:09
Mérsékelt erősödéssel kezdett szerda reggel a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, mely délelőtt minimális pluszban volt. A vezető részvények egyelőre nehezen találnak irányt, inkább oldalazásnak nevezhető, ami a nyitás után történt. A nemzetközi hangulat sem mondható kirobbanóan jónak, a forint eséssel kezdett reggel a bankközi devizapiacon.
2010. augusztus 4. 07:59
A legnagyobb francia és az egyik legnagyobb európai biztosító, az AXA 944 millió eurós adózott eredményt jelentett szerdán az első félévről, 29 százalékkal kevesebbet a tavalyi első félévi 1,323 milliárdnál.
BÉRkalkulátor 2026
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor
KIVA kalkulátor
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor