2009. november 6. 07:41
A Wall Street csütörtöki jelentős erősödése után péntek reggel a vezető ázsiai részvényindexek is kizöldültek, a jelek szerint ismét az optimista szemüveget vették fel a befektetők. Péntek délután amerikai munkanélküliségi adatok jönnek, melyek jelentősen befolyásolhatják majd a hangulatot a Wall Streeten.
2009. november 5. 21:21
Az elmúlt hét hektikus mozgásait követően ma határozott irányt vett a tengerentúli piac, és két százalék körüli nyereségen zártak a New York-i értéktőzsde vezető indexei.
2009. november 5. 16:01
Csütörtök délután ismét pluszba kapaszkodott a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, mely a záráskor majdnem egy százalékkal állt szerdai záróértéke felett. A vezető részvények vegyesen szerepeltek, az OTP árfolyama az 5500 forintot is elérte a kereskedés második felében.
2009. november 5. 15:01
A Mol idei harmadik negyedéve az első olyan időszak amelyben konszolidálta az INA számait, ez utóbbiak azonban az INA múlt pénteken megjelent, csalódást keltő jelentéséből tudhatóan negatívan hatottak a Mol teljesítményére - olvasható a Concorde csütörtökön kiadott elemzésében. A Mol egyébként november 17-én közli negyedéves számait.
2009. november 5. 14:06
A meghirdetett 50 milliárd forintnak megfelelő ajánlatot fogadott el az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a csütörtöki aukción, miután a kínált 3, 5 és 10 éves lejáratú kötvényekre összesen 119,679 milliárd forintnyi ajánlat érkezett. Az aukción emelkedtek a hozamok az előző kialakult átlaghozamokhoz képest.
2009. november 5. 13:51
Jövő év végéig, néhány 10 millió eurónyi új részvény kibocsátásával a Budapesti Értéktőzsdére megy a CIG Pannónia Életbiztosító Zrt. - közölte Járai Zsigmond felügyelőbizottsági elnök csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
2009. november 5. 13:06
Emlékezhetünk rá, hogy nagyjából két hete még 263 alatt is megfordult az euró, a héten pedig már 280 felett is járt az árfolyam - idézik fel a Raiffeisen Bank elemzői. Nagy meglepetés csütörtökön sem jött, 275-277 között ingadozott a magyar deviza az euró ellenében.
2009. november 5. 10:06
Enyhe korrekcióval kezdett csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe az előző napi komoly szárnyalás után. Délelőtt közel fél százalékos mínuszban állt a mutató, miközben a vezető részvények jórészt veszítettek értékükből. Az OTP a szerdai 7,5 százalékos megugrás után 1,5 százalékot adott vissza.
2009. november 5. 07:56
Csütörtökön ismét inkább a negatív irányba mozdulhat el a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, miután a Fed kamatdöntő ülését követően a nemzetközi piacokon ismét a félelmek kerültek előtérbe. Ráadásul a szerdai nagy száguldás után rá is fér egy kis megnyugvás, enyhe lecsorgás a részvényekre.
2009. november 5. 07:31
Az utóbbi napok fokozatos javulása után csütörtök reggel ismét elromlott a hangulat a vezető ázsiai részvénypiacokon, miután az amerikai jegybank is a kockázatokra hívta fel a figyelmet szerda este. A befektetők ismét elkezdtek aggódni amiatt, hogy a korábban vártnál lassabb lehet a kilábalás a válságból.
2009. november 5. 02:01
Csütörtök hajnalban hozta nyilvánosságra harmadik negyedéves eredményét a Magyar Telekom, mely 22,7 milliárdos eredményről számolt be a július-szeptember közötti időszakot illetően. Ez kevéssel elmaradt a várttól, a Concorde elemzői előzetesen 23,4 milliárdra számítottak.
2009. november 5. 00:31
Az amerikai jegybank (Fed) szerdán nem változtatott alapkamatán, a várakozásoknak megfelelően. Az egynapos kamat célsávja rekord alacsony szinten, 0,0 és 0,25 százalék között maradt.
2009. november 4. 22:01
Szerdán ismét vegyesen zártak a New York-i értéktőzsde vezető indexei.
2009. november 4. 16:06
A szerdai nap a korrekció jegyében telt a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX index több mint 3 százalékkal erősödött a végére. Az OTP az utóbbi időszak negatív teljesítménye után visszakapaszkodott 5300 forint fölé, így majdnem 8 százalékkal zárt keddi árfolyama felett.
2009. november 4. 11:41
Az elmúlt néhány nap gyengülése után szerdán korrekcióval nyitott a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, mely dél körül 3 százalékkal állt keddi értéke felett. A vezető részvények mindegyike javítani tudott, az OTP majdnem 4 százalékos szárnyalással hozott vissza valamennyit a bukásból.
2009. november 4. 09:19
Bizonytalan befektetői hangulatban ingadozik a forint: az eurót szerdán délelőtt háromnegyed tízkor 277,51 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a kedd délutáni 277,84 forintos jegyzés után.
2009. november 4. 07:56
Kedden is folytatta gyengülését a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, csak a nap második felében kozmetikáztak kicsit az eredményen. Az utóbbi napokban a befektetők az OTP-t kísérték leginkább figyelemmel, a bankrészvény rendre a leggyengébb teljesítményt nyújtotta.
2009. november 4. 07:31
Jórészt erősödni tudtak a vezető ázsiai részvényindexek a kereskedés elején, miután a Világbank javított előrejelzésén a kínai gazdasággal kapcsolatban. A nemzetközi szervezet szerint elsősorban az emelkedő nyersanyagárak húzhatják a korábban vártnál jobban a kínai gazdaságot.
2009. november 3. 21:21
Vegyesen zártak a tengerentúli tőzsdeindexek, míg a Dow Jones tovább olvadt, addig a Nasdaq és az S&P javítani tudott.
2009. november 3. 18:01
A bankok nyilvános listáin a nem fizető adósok ingatlanjai közül már csak a nehezen értékesíthetők jelennek meg, de azok ára sem annyira kedvező, hogy azért érdemes lenne vállalni a jogi herce-hurcát - állítja az Alku-Novum Kft. közleménye.
2009. november 3. 17:01
Optimistábbak lettek az ingatlanpiaci befektetők, javult a várakozásaikat tükröző GKI fővárosi ingatlanpiaci mutató: az előző negyedévhez képest októberben 5 ponttal magasabban, mínusz 28,6 ponton állt az index, amelyet az Ingatlan és Befektetés című szaklap támogatásával készít a kutatóintézet - közölte kedden a GKI az MTI-vel.
2009. november 3. 16:01
Kedden is jelentős gyengüléssel zárt a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, mely a nap végén 3 százalékkal állt előző napi záróértéke alatt. A végére az OTP és a Mol is nagyot esett, mindkét vezető részvény több mint 4 százalékkal lett olcsóbb, a Richter viszont még erősödni is tudott.
2009. november 3. 12:41
Jelentősebb akció nélkül ma nem lehet az új lakásokat értékesíteni - mondta a Napinak Nagy Balázs, a Palace ingatlan-tanácsadó vezetője, aki úgy látja, hogy az újlakás-piac 80 százalékkal visszaesett.
2009. november 3. 11:41
Az előző aukciónál alacsonyabb meghirdetett összeg mellett 16 bázisponttal 6,61 százalékra emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy hozama az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.
2009. november 3. 10:51
A brit pénzügyminisztérium ma délelőtt bejelentette, hogy újabb, mintegy 31,3 milliárd fontos (51 milliárd dolláros) tőkeinjekcióhoz juttatja a Royal Bank of Scotland Group Plc-t (RBS) és a szigetország legnagyobb jelzálog hitelezőjét, a Lloyd’s Banking Group Plc-t (Lloyds).
2009. november 3. 10:41
Kedden is folytatta gyengülését a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, mely délelőttre már majdnem 3 százalékot veszített értékéből. A legnagyobbat megint az OTP bukta, a bankpapírok ismét 5000 forint alá gyengültek. A többi vezető részvény is olcsóbb lett, a Richter viszont megint viszonylag jól tartja magát.
2009. november 3. 10:01
Valószínűleg nem tudják lezárni az idén a lengyel értéktőzsde (WSE) eladását - mondta kedden a lengyel kincstárügyi miniszter.
2009. november 3. 09:56
Visszaerősödött a forint az euróval szemben kedden délelőtt, fél tízkor 279 forint körül mozgott az árfolyam, míg éjszaka 283 forinton is járt a jegyzés.
2009. november 3. 09:26
Új részvények kibocsátásával névértéken 21 millió forinttal, árfolyamértéken 70 millió forinttal emelik meg a Humet Nyrt. tőkéjét zárt körben - döntöttek a tőzsdén jegyzett társaság részvényesei a november 2-án megtartott rendkívüli közgyűlésen.
2009. november 3. 08:21
Veszteséges lett a Mol érdekeltségi körébe tartozó horvát INA kőolajipari társaság az első kilenc hónapot tekintve.
2009. november 3. 07:46
Egyelőre a világ minden tőzsdéjén bizonytalan hangulat uralkodik, senki sem tudja, merre tovább. A hétfői nap vesztese az OTP lett, de a délutáni órákban minden papír felfelé kapaszkodott egy kicsit a kedvező amerikai makroadatok hatására. A következő napokban aztán ismét az 5000-es lélektani szint kerülhet előtérbe a bankrészvény számára.
2009. november 3. 07:26
Jórészt gyengültek a vezető ázsiai részvényindexek kedd reggel, miután a jelek szerint elhúzódó kilábalásra kell számítani az Egyesült Államokban. Korábban sokan azonnali gyors visszapattanással kalkuláltak, ezért bizonytalanította el a befektetőket, hogy nem javulnak a várt mértékben az adatok. Egyébként is világszerte nagyon bizonytalan a hangulat, a Wall Streeten is jelentős kilengések voltak hétfőn.
2009. november 2. 22:01
Hétfőn késő este 279 Ft fölött jegyezték az eurót, de nem sokkal előtte 283 felett is kötöttek üzletet a londoni bankközin, ez több mint négy havi mélypont.
2009. november 2. 21:26
Szívbetegeknek semmiképp sem volt javallott a hétfői amerikai tőzsdei kereskedés követése, miután a vezető indexek óriási nyereségben, és kiábrándító zuhanásban is álltak. Végül pluszban zártak a piacok, de óriási a bizonytalanság a folytatást illetően.
2009. november 2. 15:56
A nap második felében korrigált kicsit a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, mely azonban még így is majdnem 1,5ázalékkal zárt múlt pénteki értéke alatt. A vezető részvények közül egész nap az OTP és a Telekom voltak a legnagyobb vesztesek, a végén majdnem 2 százalékos eséssel zártak a bankpapírok.
2009. november 2. 14:41
A részvényalapok érték el a legmagasabb hozamot az elmúlt negyedévben, vagyonuk 27,7 százalékkal nőtt. A legtöbb friss tőkét az említett időszakban a hosszú kötvényalapok vonzották, ami 91,1 százalékos vagyonbővülést jelentett a számukra – derül ki a Bamosz negyedéves jelentéséből.
2009. november 2. 11:01
Az idén szeptember végéig több mint 20 ezer lakás kapott használatbavételi engedélyt, egy százalékkal kevesebb, mint 2008 azonos időszakában, és 23 ezer új lakásra adtak ki építési engedélyt, ami 26 százalékkal kevesebb, mint a múlt év első 9 hónapjában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
2009. november 2. 10:06
Jelentős gyengüléssel kezdett hétfő reggel a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, mely délelőttig több mint 2,5 százalékot veszített értékéből. A vezető részvények közül az OTP vezeti az esést, a bankpapírok már több mint 4 százalékkal lettek olcsóbbak. A nyitás után nem sok hiányzott, hogy ismét 5000 forint alá essen az árfolyam.
2009. november 2. 09:11
A drasztikusan visszaeső konszolidált nettó eredményt a régiós devizaárfolyamok alakulása miatt összeomló marginok (a román értékesítés például veszteséges), a gyengébb, piaci rész vesztéssel is járó orosz, kelet-európai és hazai forgalom és zuhanó pénzügyi eredmény alakította a negatív oldalon, miközben a pozitív oldalt a továbbra is stabil amerikai értékesítés és a költségcsökkentés képviselik - olvasható a Concorde elemzésében a Richter harmadik negyedéves eredményéről.
2009. november 2. 07:51
Az amerikai tőzsdék az elmúlt hetet viszonylag nagy mínuszban búcsúztatták, amit az ázsiai piacok is jelentősebb eséssel követnek le jelenleg, így nagy valószínűséggel mi is további csökkenéssel indíthatjuk a hetet - olvasható a QUAESTOR technikai elemzésében.
2009. november 2. 07:31
Gyengült a vezető ázsiai részvényindexek többsége hétfőn reggel, miután a múlt hét végén negatív hírek érkeztek Amerikából: pénteken közölték, hogy a fogyasztói bizalom a vártnál nagyobb mértékben visszaesett, a hétvégén pedig tovább rontotta a helyzetet, hogy a CIT Group pénzügyi cég csődvédelembe menekült.
2009. november 1. 11:01
Az elmúlt időszak töretlen emelkedése után igen gyenge hetet zárt a Budapesti Értéktőzsde. A vezető részvények gyengültek, az index 3,5 százalékot esett a héten. Az elmúlt napok nyertese az Econet lett, a rádiótendernek köszönhetően a részvény a hétfői 58 forintról péntekre 90-ig erősödött.
2009. november 1. 07:01
Az amerikai vállalatok negyedéves adózott eredménye 18 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól a szakértők szerint, miután a New York-i értéktőzsde S&P 500-as indexében szereplő cégek több mint kétharmada már közzétette negyedéves gyorsjelentését.
2009. október 31. 15:01
Az első becslés szerint 3,5 százalékkal nőtt az amerikai gazdaság a harmadik negyedévben - közölték csütörtökön. A vártnál kicsit jobb adat meghozta a várt pozitív fordulatot a tőzsdéken, a jelek szerint azzal egyelőre nem foglalkoznak a befektetők, mi lesz, ha elfogy a pénz az állami mentőcsomagokból.
2009. október 30. 21:01
A forint gyengült pénteken a csütörtök késő esti euróhoz viszonyítva: az eurót valamivel 275 forint fölött jegyezték este a londoni bankközi devizapiacon.
2009. október 30. 20:31
Több mint két százalékkal gyengültek a New York-i értéktőzsde vezető indexei a pénteki zárásra.
2009. október 30. 16:11
Hiába nyitott optimistán a BÉT, és telt jól a délelőtti kereskedés, a nap második felében ismét a pesszimizmus lett úrrá a befektetőkön. A BUX 325,93 pontos, 1,56 százalékos csökkenéssel, 20572 ponton zárt.
2009. október 30. 13:31
Az amerikai Kereskedelmi Minisztérium gazdasági elemzésekkel foglalkozó irodája közép-európai idő szerint 13:30-kor tette közzé az amerikai személyes fogyasztási és jövedelmi statisztikát. Az adat a vártnak megfelelő volt.
BÉRkalkulátor 2026
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor
KIVA kalkulátor
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor