6p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A legnagyobb technológiai vállalatok eredményeit a csütörtöki zárás után, illetve a pénteki nyitás előtt ismerhették meg a befektetők. Ennek köszönhetően az Apple, a Facebook és az Amazon is elképesztő emelkedést mutat. Ugyanakkor a pénteki helyzet egy érdekes anomáliára is rávilágít.

A tengerentúlon a technológiai részvények folytatták a menetelésüket felfelé. Ez annak tudható be, hogy a Nasdaq 100-ban és az S&P 500-as indexben is egyre nagyobb súlyt képviselő vállalatok, az Amazon, az Alphabet (A Google holdingvállalata), a Facebook, és az Apple negyedéves számai is meghaladták a várakozásokat. A kereskedés első percei után a Facebook több mint 8 százalékos, az Apple több mint 6 százalékos, az Amazon pedig több mint 4 százalékos pluszban forgott, míg az Alphabet 4 százalék körüli mínuszban járt, mert jóllehet eredményei jobbak voltak a vártnál, bevételei 16 év óta először csökkentek.

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

Amazon: határ a csillagos ég

A most közzétett számok alapján egyébként a járvány egyik nagy nyertese az Amazon lett, amely a világszerte összezuhanó gazdasági helyzetben is növelni tudta árbevételét, és rekordforgalomról adott számot. A második negyedévben az előző év második negyedévéhez képest az Amazon bevétele mintegy 40 százalékkal, 89 milliárd dollárra nőtt, és megduplázódott a nyeresége is. A közlemény szerint a nettó profitja áprilistól júniusig 5,2 milliárd dollárra hízott. "Március óta több mint 175 ezer új munkahelyet teremtettünk, s ezek közül 125 ezret most alakítunk át állandó munkahellyé" - fogalmazott Bezos. Közölte azt is, hogy a cég szállítási kapacitásait 160 százalékkal növelte meg a járvány idején.

A társaság részvényeinek árfolyama hosszú ideje folyamatosan emelkedik, és a járvány alatt is csak kisebb visszaesést szenvedett el, amit egyébként májusra már le is dolgozott. Azóta pedig újabb és újabb rekordokat ér el az Amazon részvény. A társaság kapcsán ugyan folyamatosan jelennek meg tamáskodó elemzések, és több tőzsdei szakértő is felemlegette korábban, hogy a mostani növekedési ütem nem tartható fenn a végtelenségig, ám az eredmények rendre azt mutatják, hogy az Amazon képes újabb és újabb pozitív meglepetésekre.

Az Apple is gyorsan kiheverte a válságot

Hasonló a helyzet az Apple-lel is, amelynek ugyan voltak hullámvölgyei, így az alapító, Steve Jobs halálától kezdve, a vezető dizájner Jony Ive távozásán át, az egyre erősödő távol-keleti konkurensekkel vívott harcig sokféle kihívással kellett szembenézniük, ám eddig ezeken az akadályokon átlendülve egyre erősebbnek tűnik a társaság, amit a most közzétett számok is igazolnak.

Az Apple teljesítményét értékelve a The Wall Street Journal azt írta: a vállalat "makkegészséges", a járvány gazdasági következményei láthatóan nem érintették, annak ellenére sem, hogy átmeneti időre több boltját be kellett zárnia szerte a világban. A kaliforniai székhelyű óriásvállalat a második negyedévben 11 százalékkal, 59,7 milliárd dollárra növelte bevételeit, részvényei a csütörtöki tőzsdezáráskor 400 dollárt értek.

Az Apple részvények árfolyama ugyan nem számít kirívóan magasnak, ám a társaság pénteken mégis azt jelentette be, hogy az igazgatóság a részvények felosztásáról döntött. A hírek szerint egy mostani részvényért 4 új papírt kapnak majd a tulajdonosok.

Indexek: torz tükör

Az Apple részvényfelosztásának érdekes hozadéka lesz, hogy a Dow Jones indexben eddig a legnagyobb befolyással bíró komponensnek számított. Mivel a 30 részvényt tartalmazó mutató árak alapján súlyozza a benne található papírokat, ezért az Apple részvénye nagyjából 15 helyet fog visszaesni. Így a split-et követően, vagyis az augusztus 31-e után a részvény 1 százalékos emelkedése már kisebb mértékű pontváltozást fog eredményezni a Dow Jones esetében.

Ennek kapcsán érdemes megjegyezni, hogy nem csak a politikusokat zavarja a nagy tech-cégek dominanciája, de néhány befektetési szakértőnek is van problémája ezekkel a vállalatokkal. Az elképesztő árfolyamemelkedésük révén ugyanis több fontos tőzsdei mutatót „torzítanak”, így azok állítólag nem tudnak már a piacokról egy általánosabb képet mutatni.

Tény, hogy a technológiai piac, a Nasdaq egyik legfontosabb indexe, a Nasdaq 100 esetében a legnagyobb 8 részvény súlya immár meghaladja az 50 százalékot. Szélsőséges esetben előállhat az a paradox helyzet, hogy miközben általános esés van és 92 részvény veszít az értékéből, addig a 8 nagy esetleges emelkedése miatt mégis úgy tűnhet, hogy általános emelkedés van a piacon.

Még érdekesebb a helyzet az S&P 500-as mutatóval, amely esetén már év elején azzal viccelt néhány elemző, hogy érdemes lenne átnevezni S&P 5-re. Az Apple, a Microsoft, az Amazon, az Alphabet (Google) és a Facebook ugyanis együttesen már akkor a teljes S&P 500-as index értékének majdnem ötödét adta. Ez az arány a járvány miatti beszakadás, majd az azt követő technológiai rally miatt manapság már a 30 százalékhoz közelít, ami miatt a legnagyobb cégek mozgása megint csak erősen torz összképet tud okozni.

Erre egyébként a pénteki nap eklatáns példával is szolgált, hiszen, a késő délelőtti kereskedésben, ahogy az ábra is mutatja az 500 társaság döntő részének esik a részvénye (a piros árnyalati jelzik a csökkenést, míg a zöld az emelkedést). Három nagyon nagy forgalmú papír, az Apple, az Amazon és a Facebook azonban ellensúlyozni tudja a Google (Alphabet) és a többi 400-nál több papír gyengülését, hiszen az index a csütörtöki értéke közelében van.

Nagyot esett a Mol

A magyar piacon pénteken csapkodó kereskedést láthattunk. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 105,50 pontos, 0,30 százalékos csökkenéssel, 34 691,74 ponton zárt, ami akár azt is sugallhatná, hogy csendes napunk volt, ám ahogy az amerikai mutatóknál rávilágítottunk, itt sem érdemes az index értéke alapján következtetést levonni. A pesti parketten ugyanis a papírok többsége relatív jól teljesített, az OTP, a Magyar Telekom és a Richter árfolyama is nőtt a nagyok közül. Ugyanakkor a Mol közel 5 százalékos zuhanása annulálta ezeket az indexben, így lett a végén mínuszos.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!