<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
8p

Meddig tart még a háború, és mi vár Magyarországra? Jól helyezkedik a kormány? Meddig bírja anyagilag Oroszország? Hogyan és miből lehet majd újjáépíteni Ukrajnát?

Online Klasszis Klubtalálkozó élőben Káncz Csabával - vegyen részt és kérdezzen Ön is!

2022. december 15. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

Magyarország igen rosszul áll abban a mutatóban, amely azok arányát vizsgálja, akik a szüleiknél magasabb iskolai végzettséggel rendelkeznek. Az alábbi tanulmány szerint az adatok azt jelzik, hogy az intergenerációs mobilitás Magyarországon az iskolázottság tekintetében minimálisan változik, miközben az OECD-átlag folyamatosan javul.

Áprilisban a HVG publikálta Magyarország 100 legjobb középiskolájának 2022-es listáját (1), a napokban pedig lehozott egy cikket, melyben elitgimnáziumokban végzett egykori hallgatók nyilatkoztak arról, milyen érzés ezen iskolák diákjainak lenni (2). A cikk rámutat fontos problémákra, úgymint a tanári túlkapások, a fokozott versenykörnyezet, a hallgatók túlterhelése, és bár kiemelik, hogy a vélemények nem reprezentatívak, mégis úgy gondolom, fontos, hogy beszéljünk ezekről akkor is, ha csak egy gyermek életét keserítik meg.

Szóval egyrészről a cikk tanulsága az, hogy a középiskolákat nem egyszerűen felzárkóztatni kell a legjobb gimnáziumokhoz, hanem valamelyest módosított pályára kell állítani őket annak érdekében, hogy ne versenylovakat termeljenek ki, hanem kritikus gondolkodásra, és hibázni (!) képes diákokat.

 Nemrég volt egy beszélgetésem egy volt évfolyamtársammal, akivel egy elitgimnáziumnak titulált középiskolába jártunk, mindig a legjobb jegyeket vittük haza, és azóta mindketten a Corvinuson diplomáztunk, szóval tipikus elitgimnazista utat jártunk be eddig. Hosszan beszélgettünk arról, mennyire nehezen találjuk meg a helyünket a munka világában, mennyire rettegünk attól, hogy hibázunk, hogy valamit nem kitűnően végzünk el, mennyire nehezünkre esik a valódi kreativitás, a kockázatvállalás, amikor új ötleteket kellene az asztalra tennünk. A gimnáziumi tapasztalataink arra tanítottak meg, hogyan kell tanulni, arra nem, hogyan kell új ötletekkel előállni, vitázni, merni hibázni és fejlődni.

És mindezzel nem vagyunk egyedül, rengeteg szorongásos tünetet láttam egyetemista hallgatótársaimon, akik elitgimnáziumokból jöttek, és fogalmuk sem volt – és talán máig nincs –, hogyan kell négyes érdemjegynél rosszabbat kapni.

Mindez önmagában persze nem probléma, a probléma az, hogy önálló gondolatokkal már nem állunk olyan jól, mint az ötösökkel. Unalomig ismételgetjük, hogy mennyire elmarad interaktivitás tekintetében a magyar felsőoktatás a nyugati egyetemeken tapasztaltakhoz képest, de talán rossz helyen keressük a probléma forrását, ha azt hisszük, az egyetemen hagy el minket minden érdeklődésünk. Egyszerűen nem tanuljuk meg az egyetemig, hogy kell kérdéseket feltenni, és másokkal közösen válaszokat keresni rájuk.

A cikk másik tanulsága szorosan összefügg a fentiekkel. Az anonim nyilatkozatok szinte mindegyikéből árad a meggyőződés, hogy elitgimnáziumokba csak azok járhatnak, akik az intelligenciájuk és szorgalmuk alapján kiérdemlik azt. Michael Sandel legutóbbi, a The Tyranny of Merit címet viselő könyve jutott eszembe a cikk olvasása közben. Már a gimnáziumi éveim alatt is megdöbbentett, mennyire mélyen elültetik a szülők, a tanárok, maga az oktatási rendszer és a társadalom az elitgimnáziumba járó gyerekek fejében azt a gondolatot, hogy ők azok, akik megérdemlik, hogy a legjobb oktatást kapják. Szinte utasított arra a gimnáziumi légkör, hogy kiváltságosnak érezzem magam, arról pedig sosem volt szó, hogy a diákok állítólagos tehetségén kívül más is hozzájárulhatott ahhoz, hogy bekerüljenek a gimnáziumba.

Pedig pontosan tudtuk, ki került be protekcióval az osztályunkba, de erről nem beszéltünk, a kevésbé nyilvánvaló faktorok pedig eszünkbe sem jutottak, és ami nagyobb baj, senki nem is juttatta eszünkbe a környezetünkben.

 A Világbank GDIM adatbázisa (3) egy 153 országra kiterjedő kérdőíves projektje alapján jött létre, amiben olyan mutatókat gyűjtöttek össze, melyekkel többé-kevésbé leírható a különböző országok intergenerációs mobilitásának helyzete iskolázottsági adatok alapján (4). Az adatbázisban található egy korrelációs mutató, ami a megkérdezettek szüleinek, illetve saját iskolában eltöltött éveik számának korrelációja. Az 1980-as években születettek ezen korrelációs együtthatóját mutatja be az 1. ábra 144 országra.

1. ábra: A szülők és gyermekek iskolában eltöltött évei közti korrelációs együttható (1980-ban született gyermekek esetében) (5)

Forrás: Világbank – GDIM (2021), a szerző szerkesztése
Forrás: Világbank – GDIM (2021), a szerző szerkesztése

Minél sötétebb kékkel jelzett egy ország, annál erősebb a kapcsolat az adott országban a szülők és a gyermekek iskolába eltöltött éveinek száma között. Magyarország, Románia és Bulgária meglehetősen borúsan sötétlik Európában. A 2. ábra az 1980-as években születettekre vonatkozó korrelációs együtthatókat mutatja be az OECD országok körében.

Magyarország erősen lemaradva kullog a sor végén egy több, mint 0,6-os korrelációs együtthatóval. A mutató értéke alapján úgy tűnik, hogy a ’80-as évek gyermekeinek iskolázottsága nagyban függött szüleik iskolázottságától. A különböző évtizedek gyermekeire vonatkozó együtthatót a 3. ábra mutatja be a V4-es országok, illetve az OECD átlag alapján (6).

A fenti ábra azt mutatja, hogy az 1950 óta születettek esetében egyre kisebb az intergenerációs mobilitás Magyarországon az iskolázottság tekintetében, miközben az OECD átlag folyamatos javulást, enyhén növekvő mobilitást mutat. Magyarországhoz képest a többi V4-es ország jóval enyhébb különbséget mutat a 1950-es és az 1980-as évek gyermekeinek lehetőségei között, de a mutató Lengyelország és Szlovákia esetében is magasabb az OECD átlagnál.

A Világbank adatbázisában továbbá egy olyan mutató is megtalálható, mely azoknak az arányát mutatja, akik a szüleiknél magasabb iskolai végzettséggel rendelkeznek. Ez a mutató szintén az intergenerációs mobilitást hivatott megragadni egy hasonló, de másik szempontból. A 4. ábra ezt az arányszámot mutatja be 144 országban. Ezen mutató esetében annak örülünk, minél sötétebb színnel jelenik meg egy ország, hiszen annál nagyobb azon gyermekek aránya, akiknek sikerült a szüleiknél magasabb iskolai végzettséget szerezniük. Magyarország ebben az esetben halványkék színnel jelölt a térképen, ez a mutató viszont valamivel heterogénebb képet mutat egész Európában, mint az előző.

Fontos különbség a két bemutatott mutató között, hogy a korrelációs együttható arról nem mondott számunkra semmit, hogy az iskolában töltött évek száma a gyermekek vagy a szülők esetében volt-e magasabb, csak arról, hogy valamilyen szinten együttmozognak-e az évek számai.

4. ábra: Azon gyermekek aránya, akik a szüleiknél magasabb iskolázottsági szinttel rendelkeznek (1980-ban született gyermekek esetében)

 

Forrás: Világbank – GDIM (2021), a szerző szerkesztése
Forrás: Világbank – GDIM (2021), a szerző szerkesztése

 

Az OECD országokra vonatkozó arányszámokat az 5. ábra mutatja be az 1980-as években születettek esetében.

Lengyelország kivételével meglehetősen rosszul teljesítenek ebből a szempontból a V4-es országok. Magyarországon az 1980-as években születettek mindössze egyharmada tudott magasabb iskolai végzettséget szerezni szüleinél. Ez az arány Csehországban mindössze a gyermekek egynegyede.

A különböző évtizedek gyermekeire vonatkozó arányszámokat a 6. ábra mutatja be. Míg az OECD átlag nagyjából stagnált időben, addig a V4-es országok esetében erős visszaeséseket láthatunk az arányszám tekintetében. Itt fontos megemlíteni, hogy a felsőiskolai végzettséggel rendelkező szülőkre kontrolláltak a Világbank elemzői, így a jelenség mögött nem az áll, hogy a 20. század második felére megnőtt a diplomás szülők aránya, akiket a gyerekeik nem tudnak felülmúlni iskolai végzettség szempontjából.

A fentiekben bemutatott adatok alapján tehát arra következtethetünk, hogy az intergenerációs immobilitás meglehetősen komoly probléma Magyarországon. A gyermekek iskolázottsága nagyban függ szüleik iskolázottságától, és kevés lehetőség van arra, hogy a gyermekek megfelelő szocioökonómiai háttér nélkül magasabb képzési szintekre jussanak el, mint szüleik. Mindezek ellenére az elitgimnáziumban tanuló, és az onnan kikerülő diákok mélyen meg vannak győződve arról, hogy a tehetségük révén vannak ott, ahol.

Források, jegyzetek:

1; https://kulcs.hvg.hu/order/hvg/hvgorder.aspx?p=WebIDKozepiskrangsor2022&actionid=8057

2; https://m.eduline.hu/kozoktatas/20220420_HVG_Kozepiskolai_rangsor_TOP100_2022

3; https://www.worldbank.org/en/topic/poverty/brief/what-is-the-global-database-on-intergenerational-mobility-gdim

4; Egy meglehetősen érdekes tanulmány ezeket az adatokat (is) használja fel az oktatási kiadások modellezésére: Di Gioacchino, D., Sabani, L., & Usai, S. (2022). Intergenerational Upward (Im) mobility and Political Support of Public Education Spending. Italian Economic Journal, 8(1), 49-76.

5, A bemutatott részminta kialakításakor a legmagasabb végzettséggel rendelkező szülőt, és nemtől függetlenül minden gyermeket választottam alanyoknak.

6;  Az OECD átlag nem tartalmazza Dél-Koreát, illetve Luxemburgot.

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.