2009. június 16. 10:51
A magyar felnőtt lakosság mindössze egyharmadát érdekli a környezetvédelem, mint téma. Hasonló arányban vannak azok, akik azt vallják magukról, hogy hajlandóak is tenni környezetünk védelméért. A GfK Hungária és a TÁRKI közös fogyasztói szegmentációs modelljét alapul véve a GfK megvizsgálta a lakosság környezetvédelemhez, környezettudatos életmódhoz való viszonyát. A felmérések eredményei rámutatnak, hogy a lakosság 45 százaléka vallja magáról, hogy valaha is gyűjtötte szelektíven a szemetet. Legnagyobb arányban a "befutott értelmiségiek", legcsekélyebb arányban pedig a társadalom legalsó rétege, az "underclass" teszi mindezt.
2009. június 4. 05:46
Vásárlási utalványként visszakapják a vásárlók a környezetvédelmi betétdíj összegét, ha visszaviszik a kiürült, "egyutas" csomagolású termékek csomagolóanyagát az Auchan Magyarország Kft. székesfehérvári üzletében - jelentette be szerdán Szakasics Zoltán áruház-igazgató.
2009. május 27. 07:04
A nyomtatott lapokra mint információ- és reklámhordózóra is termékdíjat vetne ki a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium - derült ki a szaktárca által elkészített koncepcióból, amely a közép- és hosszú távú szabályozási terveket tartalmazza, és amelyet a Napi Gazdaság idéz.
2009. május 15. 14:59
A hulladék szelektív gyűjtését és újrahasznosítását népszerűsíti az a 12 méter magas, 15 ezer használt alumíniumdobozzal borított Eiffel-torony, amely május 15-től 29-ig látható a Városháza Parkban. A világhírű építmény mása olyan közügyekre hívja fel Budapest egyik nagy forgalmú helyszínén a figyelmet, mint a környezettudatos életmód, a szelektív hulladékgyűjtés, valamint a hulladéknyersanyagok újrahasznosításának fontossága.
2009. április 2. 04:19
A magyar lakosság a tavaly forgalomba került 11200 tonna italos kartondoboz 12 százalékát, 1350 tonna csomagolást gyűjtött szelektíven 2008-ban - közölte a Italoskarton Környezetvédelmi Egyesülés.
2009. február 27. 05:54
Idén is begyűjtik a veszélyes hulladékokat a lomtalanítási időszakban - közölte Horti Zsófia, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF Zrt.) szóvivője szombaton Budapesten, az I. kerületben, ahol megkezdődött az idei lomtalanítás.
2009. február 17. 13:09
Több százmilliós beruházásba kezd az URC Hulladéklerakó Kft., az URECO Csoport tagja, miután megvásárolta a Szekszárdi Húsipari Vállalat felhagyott tanyatormási hulladéklerakóját.
2009. február 10. 14:04
A biomassza erőművekben és fűtőművekben képződő veszélyes hulladékokat újrahasznosító kísérleti üzem épül Szolnokon; az erről szóló konzorciumi szerződést kedden írták alá Pétfürdőn - közölte a konzorciumban részt vevő Nitrogénművek kedden az MTI-vel.
2009. február 5. 06:29
A várakozást túlszárnyaló eredményt hozott az egyutas PET palackok áruházi visszavétele, a Cora áruházlánc már az első hónapban mintegy 25 630 darab palackot gyűjtött be.
2009. január 28. 11:09
Az MSZP szerint újra be kell vezetni a betétdíjat az italpalackoknál - közölte Orosz Sándor, a szocialista frakció környezetvédelmi munkacsoportjának vezetője szerdán Budapesten.
2009. január 23. 13:29
A Tesco hipermarket-lánc péntektől bevezeti az "egyutas", más néven "eldobható" italcsomagolások visszavételét és levásárolható blokk formájában öt forintot fizet az ötösével visszaváltott PET-palackokért, valamint tíz forintot ad az alumínium italos dobozokért - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2009. január 7. 12:19
A hulladékégető nagyobb kapacitású üzemeltetésével kíván hozzájárulni a főváros hőellátásához a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.
2008. december 10. 12:24
A szelektív hulladékgyűjtés és -hasznosítás elvesztette gazdasági hasznosságát, miután a globális ipari termelés csökkenésével drasztikusan zuhan a kereslet a másodnyersanyagok iránt - állapították meg az ágazat magyarországi vezetői egy sajtóbeszélgetésen szerdán Budapesten.
2008. november 21. 09:34
A Budapest Airport (BA) szerződést kötött az Avermann Kft.-vel a Ferihegyi nemzetközi repülőtér hulladékgazdálkodási rendszerének környezetbarát működtetésére. A szerződés értelmében a BA 2009. január 1-től Ferihegy egész területére bevezeti a szelektív hulladékgyűjtést.
2008. november 12. 12:49
Több mint 300 millió forintból kibővítették a kaposvári hulladéklerakót; a teljes egészében önkormányzati forrásból megvalósított beruházást Szita Károly (Fidesz) polgármester adta át szerdán.
2008. november 7. 08:19
Az Európai Unió támogatásával felépült a kalocsai hulladékkezelő, amely Csongrád, Baranya és Bács-Kiskun megye 82 településének háztartási hulladékát dolgozza fel.
2008. október 6. 09:44
A tudomány és a technika jelenlegi állásának megfelelő legnagyobb biztonság adott a bátaapáti Nemzeti Radioaktív Hulladéktárolóban - mondta Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke a létesítmény hétfői átadásán, Bátaapátiban.
2008. szeptember 24. 06:44
A Magyar Hírlap információi szerint szakértők bevonásával új, alternatív helyszínjavaslatot dolgoz ki az ausztriai Heiligenkreuzba (Rábakeresztúr) tervezett szemétégetőnek a magyar-osztrák konzultatív csoport.
2008. szeptember 18. 09:49
A klímaváltozás mérséklését szolgáló új, környezetbarát informatikai megoldások népszerűsítése és megismertetése mellett nagyon fontos a meglévő rendszerek takarékosabb használata, a káros anyagok felhasználásának kiküszöbölése és az informatikai hulladék kezelése - mondta a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztos Hivatalának főosztályvezetője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
2008. szeptember 17. 07:14
Várhatóan október első felében nyitják meg hivatalosan a Nemzeti Radioaktívhulladék-tárolót, amely a Paksi Atomerőműből származó kis és közepes aktivitású atomhulladék végső elhelyezésére szolgál - közölte Hegyháti József, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Non-profit Kft. (RHK) ügyvezető igazgatója az MTI-vel.
2008. szeptember 16. 10:59
Hulladékkezelő központ létesül Nógrádmarcalon a Zöld Híd Program keretében; a korszerűsítés eredményeként radikálisan csökken a lerakott hulladék mennyisége, és nagyobb mértékű lesz az újrahasznosítás - tájékoztatta az MTI-t a Nógrád megyei lerakót működtető cég vezetője.
2008. szeptember 12. 12:44
Pár éven belül akár a magyar lakosság kétharmada is a közvetlen környezetében hozzáférhet a szelektív hulladékgyűjtő szigetekhez a jelenlegi ötven százalékos hozzáféréshez képest, erre 2007 és 2013 között mintegy hetvenmilliárd forint Európai Uniós forrás áll rendelkezésre.
2008. augusztus 28. 12:14
Tilos lesz az ipari és gépjármű-akkumulátorok hulladéklerakókba helyezése és elégetése egy szeptember 1-én életbe lépő kormányrendelet alapján - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) csütörtökön.
2008. augusztus 28. 11:29
Az Európai Unió támogatásával, 270 millió forintos beruházással épült, 37 település építési és bontási hulladékát feldolgozó telepet adtak át Kecskeméten csütörtökön.
2008. augusztus 19. 06:04
Két éven belül megkétszereződhet a szemétszállítás díja, de ezzel az emelkedés aligha ér majd véget. A jelentős növekedés hátterében az áll, hogy az unió területén alkalmazott technológiák kiépítését, fenntartását és az amortizációt is meg kell fizetni, számol be a Napi Gazdaság.
2008. július 31. 14:39
Magyarországon is egyre hangsúlyosabbá válik a szelektív hulladékok begyűjtése és újrahasznosítása, ennek jele, hogy az idei évtől új szereplővel bővült az ilyen tevékenységet koordináló szervezetek köre. Az Öko-Kord Országos Nonprofit Kft csomagolási hulladékhasznosítást koordináló szervezetként lépett a piacra, hogy a csomagoló anyag kibocsátó cégekkel együttműködve tegye hatékonyabbá a visszagyűjtés és a feldolgozás folyamatát. A nonprofit szervezet számításai szerint a Magyarországon működő, csomagolóanyag kibocsátó cégek harminc-negyven százaléka még egyáltalán nem kötött megállapodást koordináló cégekkel.
2008. július 10. 14:44
Nyolcszáznál is több helyen kezdődhet meg, annak a mintegy 75 ezer köbméter illegális hulladéknak az eltakarítása, amire több mint 34 ezer állampolgár személyi jövedelemadója egy százalékát ajánlotta fel - közölte Oláh Lajos, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium államtitkára csütörtökön Debrecenben sajtótájékoztatón.
2008. július 9. 07:59
Az elemek és akkumulátorok visszavételi kötelezettségét a gyártóra terheli a kormány a legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent rendeletében.
2008. június 26. 13:14
Országszerte több mint nyolcszáz illegális hulladéklerakó felszámolása kezdődik meg az idén, a célra rendelkezésre álló 350 millió forintot 132 társadalmi szervezet és önkormányzat között osztják szét - mondta Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
2008. június 26. 10:44
Átadták a Biokom Kft. új szilárdhulladék-lerakóját a baranyai Görcsöny mellett csütörtökön - közölte a Pécs és környéke hulladékkezelését is ellátó vállalat marketingmenedzsere az MTI-vel.
2008. június 20. 15:34
A kormány rövidesen Brüsszelbe küldi jóváhagyásra azt a 7,7 milliárd forint összköltségű projektet, amelynek keretében a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási rendszer 83 hulladéklerakójának rekultivációja valósulhat meg - mondta Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón pénteken Budapesten.
2008. június 12. 10:24
Az Italos Karton Környezetvédelmi Szolgáltató Egyesülés (IKSZ) megkezdte "Belevaló dobozok" elnevezésű kampányát, az akció célja, hogy felhívja az emberek figyelmét arra: az italos kartondobozokat is lehet szelektíven gyűjteni - mondta Baka Éva, az egyesület ügyvezető igazgatója.
2008. június 11. 07:34
Magyarországon még mindig 150-170 olyan hulladéklerakó van, amely nem felel meg az uniós előírásoknak. A szaktárca szerint az ország határidőre bezárja majd a nem megfelelő szemétlerakókat. Az MTI-nek nyilatkozó civil szervezet szerint azonban sok még a tennivaló.
2008. június 5. 11:09
Átadták a Nyugat-Balaton és a Zala-folyó medence szilárd hulladékának korszerű kezelését biztosító Zalabéri Regionális Hulladékkezelő Központot csütörtökön: a beruházás a mintegy 9 milliárd forint összértékű ZALAISPA projekt keretében valósult meg - tájékoztatta Vass Nándor, a ZALAISPA Hulladékgazdálkodási Társulás projektvezetője az MTI-t.
2008. június 3. 14:04
Fülbevaló májkrémes korongból, díszítő csíkok italos kartondobozból, mellény PET palackok kupakgyűrűjéből: D. Tóth Kriszta újságíró, M. Kiss Csaba riporter, Görög Zita modell és Kovács Emese úszóbajnok bújt - egy plakátfotózás kedvéért - különböző újrafelhasznált anyagokból és hulladékokból készült ruhákba, hogy felhívják a figyelmet a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára.
2008. május 27. 06:24
Több mint kétmilliárd forintos beruházással egy – műszakonként – évi 100 ezer tonna laza lemezhulladék, roncsautó és nagyméretű elektronikai berendezés aprítására képes shredderüzem létesítését tervezi Fehérvárcsurgón az Alcufer Kft., számol be a Világgazdaság.
2008. május 22. 10:34
A jövőben szigorúbban ellenőrzi majd a vám- és pénzügyőrség az országhatáron átlépő hulladékszállítmányokat - közölte a Környezetvédelmi Minisztérium csütörtökön, jelezve egyben azt is: júliusban ötszáz tonna illegálisan Magyarországra hozott szemetet szállítanak vissza Németországba.
2008. május 16. 09:59
A magyar lakosság évente mintegy 50 ezer tonna csomagolási hulladékot gyűjt anyaga szerint különválogatva. Kevesen tudják azonban, hogy a szelektív hulladékgyűjtés segítségével értékes energiát, erőforrásokat és nyersanyagokat takaríthatunk meg, a hulladék feldolgozásával keletkező másodnyersanyagokat pedig ismét termékek gyártáshoz használhatjuk fel. Ezt a folyamatot, az anyagok körforgását hivatott bemutatni a Hulladékból Termék kiállítás, amely 80 hazai hulladékfeldolgozó és hasznosító vállalat által, kizárólag hulladékokból előállított termékeket mutat be.
2008. április 11. 11:24
A Homokhátságon megvalósuló regionális hulladékgazdálkodás részeként, 1,4 milliárd forintos beruházással elkészült hulladékkezelő központot adott át Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter pénteken Kiskunhalason.
2008. március 17. 15:29
Indul az ország legnagyobb környezetvédelmi beruházása, 229 Szabolcs-Szatmár-Bereg és 11 Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település 600 ezer lakosának szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerét hozzák létre. A beruházás keretében kedden kezdik meg az első regionális hulladéklerakó-telep építését Kisvárdán.
2008. március 10. 13:59
A teljes Kelet-Magyarországon keletkező égethető szemétmennyiség megsemmisítését vállalná a jövőben a Mátrai Erőmű Zrt. - jelentette be Valaska József, a cég igazgatóságának elnöke hétfőn Visontán.
2008. február 18. 06:24
Az Európai Unió legkörnyezetterhelőbb ipari létesítményeire bevezetett, úgynevezett IPPC-engedélyeztetés szempontjából Magyarország az egyik legjobban teljesítő tagállam - mondta Horváth Balázs, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium főosztályvezetője.
2008. február 4. 09:09
A szelektíven gyűjtött magyarországi műanyaghulladékok zömét már nem Kínában hasznosítják újra, hanem Európában, s a közeljövőben ez a tevékenység egyre inkább belföldre tevődik át - mondta Balatoni Henrik, a Hulladékhasznosítók Országos Egyesületének soros elnöke, a hulladékgazdálkodási piac meghatározó szereplőjének számító Fe-Group Invest Zrt. elnök-vezérigazgatója az MTI-nek.
2008. január 18. 06:29
Spanyolország is csatlakozik a műanyag bevásárlószatyor ellen indított nemzetközi hadjárathoz. A közelmúltban a kínai és az ausztrál kormány is hasonló lépést jelentett be.
2008. január 15. 09:44
Házon belüli szelektív hulladékgyűjtéssel a társasházak szemétdíjainak 20-30 százaléka spórolható meg - derül ki a Öko-Pack Kht. népszerűsítő programjának első eredményeiből, amelyről a csomagolási hulladékok újrahasznosítását koordináló szervezet közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2008. január 10. 05:29
Miközben Magyarországon várhatóan csak a jövő évtől kell környezetbarát bevásárlószatyrokat használniuk a nagy áruházláncoknak, addig a kínaiak az olimpia közeledtével betiltottál a nem lebomló anyagból készülő ingyen adott zacskókat.
2008. január 3. 16:44
Komposztálják Győrött az ünnepeket követően díszeiktől megfosztott fenyőfákat - tájékoztatott a helyi kommunális szolgáltató (Komszol) Kft. szóvivője.
2008. január 2. 11:14
A környezetvédelmi termékdíjak befizetését januártól az adóhatóság helyett a vámhatóság ellenőrzi - egyebek között erre a változásra kell számítani a termékdíjas szabályozás terén az adótörvény-módosítások nyomán.
BÉRkalkulátor 2026
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor
KIVA kalkulátor
Az ország jövője a hazai kkv-szektor kezében van.
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor