5p

A felháborodások és kritikák ellenére gőzerővel folyik a gyermekvédelmi intézményben foglalkoztatott személyek új pszichológiai alkalmassági vizsgálata. Név nélkül nyilatkozó informátorunk a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) „családlátogatásáról” számolt be lapunknak, az NVSZ pedig elárulta, hogy bizony már akadtak olyanok, akik fennakadtak a szűrőjükön.

Egy 2024. júliusi új rendelet értelmében a gyermekvédelemben dolgozóknak ki kell tölteniük egy érzékeny adatokat firtató kérdőívet, melynek jogszabályi hátteréről a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete jogászok segítségét kérte, hogy rámutasson:

az elfogadott rendelkezések és az életvitel ellenőrzésének eljárása arra alkalmas, hogy többeknek elvegye a kedvét a pályától, de arra nem, hogy kiszűrje az alkalmatlan személyeket.

A kérdőív kitöltése után környezettanulmányt végeznek az érintetteknél, azaz becsöngetnek az otthonukba, ahol további kérdéseket tesznek fel, majd tüzetesen átnézik a lakásukat, vagy a házukat.

"Ma kint járt nálunk a Nemzeti Védelmi Szolgálat két embere. A férjem gyermekotthonban dolgozik, és az első sokk után végül beleegyezett, hogy nála is lefolytassák a kifogástalan életvitel ellenőrzését. Már az elején teljesen lefagytunk, hogy milyen kérdőívet kellett kitölteni.

Az volt a legfurcsább, hogy ebben főleg a pénzügyi helyzetére irányultak a kérdések. Rendelkezik-e ingatlannal, van-e nagyértékű vagyontárgya, mekkora hitele van, és ehhez hasonlók.

Ezek után a házastársaként nekem kellett nyilatkozom, de úgy éreztem, biztos mindent tudnak rólunk. Mindegy, csináljuk, a férjemnek kell az állás. Közel egy hónap múlva értesítették a férjemet, hogy mikor jönnek ki a lakásunkra. Ha nem egyeztünk volna bele, egyből megszűnt volna a munkaviszonya" - mesélte a neve elhallgatását kérő hölgy.

A két férfi közül az egyik egyből a szomszédokat vette célba
A két férfi közül az egyik egyből a szomszédokat vette célba
Fotó: Depositphotos

Majd így folytatta:

"Két férfi érkezett a megadott napon, egyikük be se jött, már csöngetett is a szomszédainkhoz kérdezősködni rólunk. Kevesen voltak otthon, de aki nyilatkozott nekik, annak később szabadkozva megköszöntük, hogy vállalta.

A másik férfi leült a nappaliban, és elővett két dokumentumot. Az egyik a férjemé, a másik az enyém volt. Személyesen is rákérdezett, hogy mennyi a havi bevételünk, hitelünk, törlesztőrészletünk, ingatlantulajdonosok vagyunk-e, mennyibe került a lakásunk? Csak pár kérdés volt a családról.

Ezek után végig kellett kalauzolnunk a lakásunkon. Benéztek a gyerekek szobájába, végigfuttatták a kezüket a társasjátékokon, a nappalinkban végignézték a könyveink címét, és rákérdeztek, hogy a konzolon milyen játékokkal játszanak a gyerekek és mi. Majd az ablakból meg kellett mutatnunk, melyik használt autó a miénk.

Úgy éreztük magunkat, mint egy filmben. Azon se csodálkoztam volna, ha a fehérneműs fiókomat kinyitják, vagy a fényképalbumunkat átlapozzák. Nem beszéltek velünk csúnyán, mégis szégyennel, megaláztatva, és más furcsa érzésekkel zártam be mögöttük az ajtót. Idegenek jártak az otthonunkban, és arra gondoltam, ezentúl bármikor újra betoppanhatnak” – mondta el lapunknak a lelkileg megterhelő élményt informátorunk.

Találtak már alkalmatlan gyermekvédelmiseket

„A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) eddig mindössze 4 kifogásolható életvitel megállapítását javasolta, jellemzően büntetett előéletre vonatkozó adatok alapján - 

felelte kérdésünkre az NVSZ sajtóosztálya, előfordult-e már, hogy akár a kérdőívek, akár a környezettanulmány után valakit gyanúsnak találtak.

Hozzátették: az érintett munkavállalók elbocsátását a munkáltató végzi, nem az NVSZ.

Arra a kérdésre, hány családlátogatáson vannak túl már az NVSZ munkatársai, azt válaszolták, 

hogy szeptember közepéig 2291 kifogástalan életvitel ellenőrzést fejeztek be.

Hangsúlyozták, hogy a kifogástalan életvitel ellenőrzés két részből tevődik össze.Az ellenőrzés kizárólag a nyilvántartási adatokra és környezettanulmányra támaszkodik. Az előbbi során a bűnügyi adatbázisokban ellenőrzik az illető adatait, így megtudható, hogy valaki büntetett előéletű-e, vagy jelenleg áll-e büntetőeljárás hatálya alatt. Ennek részét képezi az a kérdőív, amely a törvény melléklete. Az ellenőrzés másik eleme a környezettanulmány, amelynek része egy helyszíni beszélgetés. Ennek az a célja, hogy felmérjék az illető szokásait, hogyan él, és erről a szomszédokat is megkérdezik. 

Az NVSZ hangsúlyozza: mindez nem felderítő tevékenység, nem folytatnak titkos információgyűjtést, és nem tesznak fel szexuális szokásokra vonatkozó kérdéseket sem.

Arról, hogy milyen tapasztalatokról tudnak beszámolni, volt-e bármilyen kirívó eset, kijelentették: védelmi tisztjeik tapasztalatai szerint az érintett intézmények és foglalkoztatottjaik nagyon együttműködőek. Akik ellenérzésüket fogalmazták meg korábban, azok közül vélhetően többen nem töltötték ki az adatlapot, így velük már nem kerültek kapcsolatba; illetve a különböző intézményeknél megtartott tájékoztató előadások során az érintettek feltehették az őket aggasztó kérdéseiket, melyre legtöbbször megnyugtató választ kaptak.

Jelenleg 4241-en dolgoznak a gyermekvédelemben, akik közül augusztusig 137-en tagadták meg a kifogástalan életvitel ellenőrzéséről szóló adatlap kitöltését, 128-an pedig már a jogviszonyuk megszüntetését is kérték. További 71 fő esetében nem járt le még a határidő, de így a pályaelhagyók száma tovább nőhet. A gyermekvédelmi törvényben foglalt ellenőrzések miatt 265 dolgozó már kilépett a rendszerből. 3905-en járultak hozzá a vizsgálathoz, ami 112 új belépőnél van folyamatban - írta a Népszava nyár végén.

Az elmúlt három hétben egyébként a gyermekvédelmi dolgozók kilépése miatt további 3 intézményben, Heves, Győr-Moson-Sopron és Pest vármegyékben volt szükség átirányításra – tájékoztatta lapunkat a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!