3p

NIS2: rohamosan közeleg a határidő, kerülje el a bírságot!
Mit jelent a gyakorlatban a NIS2 a vállalkozások számára?
Hogyan válasszunk szolgáltatót a megfelelőség biztosításához?
Milyen eszközökkel lehet erősíteni a védelmet és mit kell tenni, ha támadás ért minket?

NIS2 újratöltve - IT-biztonság a gyakorlatban

2024. június 18.

Részletek és jelentkezés itt!

A kormány a közösségi médiában folytatott kommunikáció után a hivatalos közlönyben is nyilvánosságra
hozott egy közlemény arról, hogyan képzeli, hogy a középiskolások jogosítványhoz juttatását ingyen.

A kormány a Magyar Közlöny május 10-ei számában kihirdette az ingyenes jogosítványszerzéshez szükséges jogszabályváltozásokat – írta a Telex. Tuzson Bence a közösségi médiában kommunikál a
lehetőségről. E szerint idén pilot jelleggel elindítják a gyakorlati oktatás ingyenes megszervezését. A cél az, hogy a jövőben ezt teljes körűvé tegyék. Amint az 1988. évi I. törvény közlönyben kihirdetett módosításából kiderül, az ősszel kezdődő tanévtől középiskolákban is oktathatják majd az autóvezetéshez szükséges elméleti tananyagot, tehát a KRESZ-t, valamint a járműkezelési és -üzemeltetési ismereteket. Ezenfelül a gimnáziumok és szakiskolák az elméleti vizsgáztatásra is felhatalmazást kapnak. Ehhez nem lesz szükségük a közlekedési hatóság engedélyére.

Mihez vezet az ingyenes jogsi?
Mihez vezet az ingyenes jogsi?
Fotó: Depositphotos
Az autóvezetéshez szükséges engedély teljes költsége körülbelül 500 ezer forint. A változással a B
kategória korhatárát elérő, jellemzően 17-18 éves középiskolások a saját iskolájuktól ingyen kaphatnak majd linket az elméleti ismeretek e-learning felületén a tanuláshoz és a vizsgához, ezzel viszont jelentős bevételtől esnek el az autósiskolák. A lehetőség miatt sokan a középiskolai tanulmányaik végére időzítik majd a jogosítványszerzést, az autósiskolák pedig, legalábbis a KRESZ-tanfolyamok esetében, elveszítik a legfiatalabb beiratkozókat. Ez évente a tanulók akár 25-30 ezer fős csökkenését eredményezheti.

Átalakulhat a piac

A jövőben a honvédség is tarthat majd gyakorlati autós oktatást, és vizsgáztathat is a törvénymódosítás szerint. Az még nem ismert, hogy milyen keretek közt, illetve milyen oktatókkal fogják ezt megszervezni. Pető Attila autósiskola-tulajdonos szerint az ingyenesség miatt a jelenlegi évi 30 ezerről néhány éven belül akár 80 ezerre is emelkedhet a jogosítványszerzésre vállalkozó középiskolások száma.

Egyúttal a rendszer átalakítása miatt az idősebbek közül fokozatosan egyre kevesebben fognak pénzért tanfolyamra jelentkezni. Ez az autósiskola-piac teljes átalakulásához vezethet. A jelenlegi ezerből sok megszűnhet. Pető szerint azáltal, hogy a legfiatalabb tanulóvezetők közvetlenül a gyakorlati oktatókkal kerülnek kapcsolatba, miután a középiskolában elvégezték az elméleti képzést és megszerezték a vizsgát, atomizálódhat a piac. A jelenlegi hét-kilencezer forintról tovább emelkedhet a gyakorlati órák díja azoknak, akik kénytelenek fizetni érte, mert a talpon maradó autósiskolák így próbálják majd kompenzálni az elméleti képzésekből származó bevétel csökkenését.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!