3p

Taskentben tűnt fel a miniszter, és be is jelentette tárgyalásai eredményeit.

Speciális ipari zóna jön létre az üzbég főváros mellett, kifejezetten a magyar vállalatok igényeire szabva, amelyek itt különleges jogállással hajthatják majd végre a beruházásaikat - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Taskentben.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be tárgyalásait követően, hogy az OTP nemrégiben felvásárolta az ötödik legnagyobb üzbegisztáni pénzintézetnek számító Ipoteka Bankot, márpedig a tapasztalat az, hogy ahol az OTP feltűnik, ott megnő a magyar vállalatok beruházási kedve.

Elmondta, ez teljesen természetes, mivel a lépés egyfajta jogi, pénzügyi biztonságot jelent számukra a beruházásokra vonatkozóan.

Így van ez most is, hiszen amióta az OTP első külföldi bankként megjelent Üzbegisztánban, azóta nyolc magyar vállalat jelezte beruházási szándékát az élelmiszeripar és a mezőgazdaság, a nukleáris ipar, a gyógyszergyártás, az egészségügyi eszközök gyártása és az építőipar területéről - tájékoztatott.

Szijjártó Péter kiemelte: erre tekintettel megegyeztek egy különleges magyar ipari zóna létrehozásáról az üzbég főváros mellett, ahol a magyar vállalatok speciális jogállással végezhetik majd beruházásaikat, később pedig gazdasági tevékenységüket.

"A magyar gazdaság jövőbeni növekedésének egyik fontos eleme, hogy a magyar vállalatok mennyire tudnak majd külföldi beruházásokat végrehajtani, a külföldön megtermelt profitot pedig hogyan tudják visszaforgatni a magyar gazdaság növekedésébe"

- hangsúlyozta.

Ezért a kormány természetesen támogatja a vállalatok beruházását itt, ezen a gyorsan, dinamikusan növekedő piacon - mondta.

A miniszter rámutatott: a közép-európai és a közép-ázsiai térség is szenved az ukrajnai háború következményeitől. "Hiába vagyunk egymástól körülbelül ötórányi repülőútra, mindkét ország rendkívüli kihívásokkal szembesül, ezért mind Üzbegisztán, mind Magyarország azt szeretné, ha a háború Ukrajnában minél előbb véget érne és minél előbb béke lenne" - szögezte le.

"A nemzeti érdekeinkkel mélységesen ellentétesek azok a nemzetközi döntések, amelyek a háború meghosszabbításának, vagy ne adja Isten, továbbterjedésének kockázatával járnak"

- figyelmeztetett.

A fegyverszállítások, sajnos, a háború meghosszabbításához járulnak hozzá, és magukban hordozzák a háború eszkalációjának veszélyét is - húzta alá, hozzátéve, hogy Budapest és Taskent szerint is minél előbb tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség.

Végül úgy vélekedett, hogy az egyik fő probléma a bevett szállítási útvonalak ellehetetlenülése, ezért megállapodás született arról, hogy a két ország továbbra is határozottan fogja képviselni a nemzetközi fórumokon azt az álláspontot, miszerint a konfliktus meghosszabbításának veszélyével járó döntések helyett végre a béketeremtésre kellene koncentrálni.

Szijjártó Péter többek között az üzbég miniszterelnök-helyettessel, a külügyminiszterrel, a gazdasági miniszterrel, a beruházási miniszterrel és az elnöki adminisztráció vezetőivel tárgyalt a nap folyamán.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!