Szeptember végén sajátos csúcsdöntésével került be a hírekbe a korábban Afrika kenyeres kosarának hívott Zimbabwe, de ez egy olyan rekord volt, amit senki sem irigyelt tőle. Az IMF ugyanis összegezte a számokat, majd kijelentette: abban a hónapban az afrikai országé a világ legnagyobb inflációs rátája. A pénzromlás üteme azonban természetesen nem az egyedüli riasztó jelenség Zimbabwéban, kiváltója és követője volt egy sor olyan történés, mely önmagában is elég lenne ahhoz, hogy egy államot megroggyantson - együtt viszont olyan koktélt adnak ki, mely azt jelzi: a néhai diktátor, Robert Mugabe utódja, Emmerson Mnangagwa úgy menedzseli az országát, hogy az lassan joggal pályázik a világ egyik legkatasztrofálisabb területe címére.
Van új dollár, de minek
Szeptember végén kemény adatot tett közzé az IMF a zimbabwei pénzromlásról: bár az ország egy ideje már nem hajlandó hivatalos statisztikákat közölni, a Nemzetközi Valutaalap gondos számítások alapján arra jutott, hogy az augusztusi infláció éves összevetésben nem kevesebb, mint 300 százalékos volt. Ezzel az ütemmel az afrikai ország arra a hónapra ki is érdemelte a világcsúcsot - az ezüstérmes abban a hónapban Venezuela lett a maga 135,3 százalékával.
Már az előzmények sem voltak szívderítők: a júniusi adat 175,66 százalékos inflációt mutatott, ami a májusi, 97,85 százalékról gyorsult tovább. Gene Leon, az országba látogató IMF-delegáció vezetője nagyon visszafogottan is "súlyos gazdasági nehézségeknek" nevezte azt, amivel az ország most szembesül.
A februári valutareform óta a zimbabwei dollár durva zuhanórepülésbe kezdett. A korábban az amerikai dollárral paritásban lévő fizetőeszköz szeptember végén ott tartott, hogy 16,5-ért adtak egy amerikai dollárt. Nem csoda, hogy Mthuli Ncube pénzügyminiszert júliusban 2020 februárjáig megtiltotta az adatok publikálását a helyi KSH szerepét betöltő Zimstatnak.
Bár az augusztusi inflációs érték kiugró, nem ez volt a legdurvább pénzromlás az ország történetében. 2009 novemberében 79,6 milliárd százalékos volt a megelőző hónaphoz képest, éves összevetésben pedig 89,7 trilliárdos (!). Akkor vezették ki a teljesen értelmetlenné váló zimdollárt, amit nyáron hoztak vissza abszolút sikertelenséggel.
Egekben a kenyér ára, hát még az áramé
A rekordinfláció természetesen a fogyasztói árakon is meglátszik. A zimbabwei nép nagyon szenved: az Aljazeera riportja szerint februárban egy vekni kenyérért még egy amerikai dollárt kértek, szeptember végén viszont már tíznek megfelelő zimdollárt. A lap által megszólaltatott kiskereskedő arról beszélt, hogy már ételt venni alig tud magának, és azt fontolgatja, hogy elhagyja az országot.
A Financial Timesnak egy másik bolti eladó azt nyilatkozta, hogy a vásárlók most már egy étkezéssel élik túl a napokat. Egy helyi jótékonysági szervezet vezetője szerint pedig az olyan dolgok, mint a kenyér, már csak a múlt részei, illetve azt mondja, ha a zimbabwei ember mégis kenyereket pillanat meg a szupermarketek polcain, jobban jár, ha inkább meg sem kérdezi az árát.
Persze nem csak enni nehéz az országban. Október első vasárnapja óriási mértékű, több mint 25 százalékos benzinár-emelést hozott. A Zimbabwei Energiaszabályozási Hatóság a dízel literjét 16,64 zimdollárra emelte, a benzinét pedig 14,97-re, ami azt jelenti, hogy egy átlagos autó teletankolása most többe kerül az országban, mint egy szakács vagy egy karbantartó egyhavi keresete, de egy teli tank egy orvosi fizetésnek is több mint a felét teszi ki.
Januárban még ennél is nagyobb áremelés volt, akkor 130 százalékkal emelték az árakat, és a két nagyobb emelés közt is folyamatosan drágították az üzemanyagokat. Az év eleji bejelentésre zavargások pattantak ki, melyeket a hatóságok erőszakkal vertek le. Tizenkét civil halt meg.
A héten újabb óriási drágulás történt, szerdán az áram árát emelte több mint a négyszeresére a zimbabwei energiahivatal (ZERA). Arra hivatkoztak, hogy a 320 százalékos drágítással az állami áramszolgáltató képes lesz növelni a termelést és az ellátást, és abban bíznak, hogy így megszűnhetnek az országban rendszeres áramkimaradások, melyek akár 18 órásra is nyúlhatnak, és teljesen szétzilálják az ipari termelést, a bányákat és a háztartásokat. A 36,61 centről 162,16 centre való áramár-emelés három hónapon belül már a második drágítás volt.
A félremenedzselt ivóvíz meg a koleraveszély
Múlt hónapban Harare városvezetése leállította a víztisztító berendezését, aminek köszönhetően több mint kétmillió lakos maradt vezetékes vízellátás nélkül a zimbabwei fővárosban. A hararei városi tanács szóvivője, Micahel Chideme azzal indokolta a lépést, hogy az infláció és az árfolyam-ingadozások miatt a város nem rendelkezik a víztisztító vegyszerek behozatalához szükséges külföldi fizetőeszközökkel.
A vízhiány a Harare melletti kisebb településeket is érintette, a város és környékének lakosai olyan folyókból és kutakból voltak kénytelenek vizet hozni, amelyeknek a vízminősége nem ellenőrzött. A dpa hírügynökségnek a helyiek akkor azt mondták, igyekeznek felforralni a vizet, mielőtt megisszák, ám a gyakori áramkimaradások miatt ez sem lehetséges mindig.
Hogy a gyakorlatban egy család hogy vészelte át ezt az időszakot, arról a kanadai CBC-nek nyilatkozott egy helyi anya. Az asszony elmondása szerint egy, az otthonuktól két kilométerre fúrt közkútra jártak vizet tölteni, minden nap este 10-11 tájékán, mert akkorra már lementek az egész nap kígyózó sorok. 20 darab 20 literes vödröt töltöttek fel, tehát összesen napi 400 liter ellenőrizetlen minőségű vizet vittek haza, ebből ivott, tisztálkodott másnap nyolcfős családjuk, köztük egy csecsemővel. Összehasonlításképp: Magyarországon egy átlagos, négyfős család napi 600 liter ellenőrzött minőségű vizet használ el.
A gazdagabbak külön vásároltak vizet a tankjaikba, de 5 ezer liter víz 100 dollárba kerül, ami így sokáig nem fenntartható. A víz szállítása is problematikus: akinek még volt pénze benzinre, az kocsival vitte haza, akinek már nem volt, az összedobhatta a szomszéddal a fuvardíjat, de sokan egyszerűen talicskába pakolták a teli vödröket, és úgy zötyögtek haza.
A bevizsgálatlan víz fogyasztása miatt sokan tartottak kolera- és tífuszjárvány kitörésétől, ám úgy tűnik, ez most szerencsére elmaradt. Tavaly viszont nem: akkor az elöregedett szennyvízvezeték-rendszer, valamint a vízszűrő rendszerek hibái miatt pusztító kolerában több mint ötezer ember halt meg. A kórházak a helyi asszony szerint amúgy sem tudnának mit kezdeni egy újabb járvánnyal, mivel általános gyógyszerhiány van, az orvosok közül pedig többen sztrájkolnak.
Se ki, se be
Az ENSZ becslése szerint az ország az "éhezés felé menetel", a zimbabwei népesség több mint fele, 8,5 millió ember számára 2020 elejére bizonytalan lesz az élelmezés. A súlyos élelmezési problémák hátterében egyrészt az áll, hogy idén két nagy ciklon is végigdúlta az országot, az augusztusban csúcsosodó szárazság pedig keményen megtizedelte a gabonatermést. A helyi kukoricatermés hektáronként fél tonnára esett vissza, szemben például Dél-Afrika hektáronkénti négy tonnájával - pedig már ez sem jó termés, hiszen a szélsőséges időjárást a déli állam is megsínylette.
Mnangagwa külföldről kezdett el gabonát hozatni - ennek nyomán bukkant fel a másik probléma, ami súlyosbította az élelmezési gondokat. Ugyanis amellett, hogy kevés a pénz, még azt a rakományt sem tudják megfelelően szállítani, amit megvásárolnak, az elaggott, szétmálló sínek és utak miatt.
Az infrastrukturális fejlesztéseket sújtó forráshiány miatt is sokan mutogatnak a mezőgazdaságra, korrupciót kiáltva. Mnangagwa ugyanis elindított egy élénkítő programot, mely keretében üzemanyagot és műtrágyát juttatnak azoknak a farmoknak, melyek teljesítenek bizonyos termelési célszámokat. A gazdák viszont még a kedvezőtlen időjáráshoz képest is alulteljesítettek - többen mégis megkapták a juttatásokat. Az ellenzéki képviselők szerint a program finanszírozása jobbára átláthatatlan, és valójában nem szolgál egyébre, mint az elnök haverjainak helyzetbe hozására. Erre utal az is, hogy a program keretében kifizetéseket kap a Sakunda nevű üzemanyagellátó cég, mely Mnangagwa egyik emberének tulajdonában áll. A kifizetések kapcsán az IMF is megfogalmazott már kételyeket. A vállalat számláit az infláció tovább gyorsulása miatt nemrég befagyasztották.
Nem csak a gabona nem tud szabadon áramolni az ország és szomszédai között, az emberek sem tudják átlépni a határt. Az AP pár hónappal ezelőtti beszámolója szerint nyáron oda jutott Zimbabwe, hogy az állampolgárok képtelenek voltak útlevelet szerezni, mert a helyi okmányirodákban a valutahiány miatt nem volt elég útlevélpapír és megfelelő tinta. Pedig a recesszió miatt sokan mennének külföldre - elsősorban a szomszédos afrikai országokba - dolgozni, csakhogy önmagában az okmányirodák előtt kilométeres sorok kígyóznak, és ha az ügyfél sorra is kerül, az akkor is még csak a kérvény leadását jelenti. Utána még egy évet kell várni az útlevélre, de egy sürgősségi útlevelet is hónapok után adnak ki. Ehhez viszont akár hetekig is az iroda előtt kell aludni.
Pedig most tényleg indokolt lenne elhagyni az országot, Zimbabwe gazdasága ugyanis a számtalan csapás miatt az előrejelzések szerint idén nem kevesebb, mint hat százalékkal fog zsugorodni. Ha ezt Mugabe megérte volna, akkor valószínűleg úgy lenne vele, hogy inkább bár mégse érte volna meg.
(Aljazeera, Financial Times, AFP, MTI, AP, CBC Radio)
