3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Elkészítettünk 8 ábrát, mely jól ábrázolja, min mentek keresztül a hellének az elmúlt 9 évben, 2005 és 2014 között.

Hivatalosan is csődeseménynek számít az, hogy kedden éjfélig a görögök nem fizették ki az 1,6 milliárd eurós kötelezettségüket az IMF felé. Pedig több vélemény szerint is már kezdtek éppen kilábalni a gödörből, sőt Joseph E. Stiglitz Nobel-díjas közgazdász is úgy fogalmazott a blogbejegyzésében:

"Kevés ország volt képes valaha is arra a teljesítményre, amit Görögország az elmúlt öt évben az elsődleges költségvetési deficit többletbe fordításában elért."

Most azonban az utolsó utáni órákban is nagyon sok a megválaszolatlan kérdés: lesz-e bármiféle megállapodás? Elkerülhető-e a totális csőd? Mi lesz a vasárnapi népszavazással? Mire voksolnak az emberek? Utóbbit illetően több szakember véleménye szerint is mindenképpen "újra" nehéz évek várnak majd a görögökre, történjen a következő napokban bármi is.

Minden a görög drámáról egy csokorban!   

Pedig 2014-ben már felcsillant a remény, megindultak a lassú kilábalás útján, miután - némi költői túlzással élve - megjárták a poklot is.

A gazdaság ugyanis mély recesszióba süllyedt, 2011-ben 8,9 százalékkal zsugorodott a gazdaság, tavaly viszont már sikerült egy 0,8 százalékos enyhe növekedést elérni.

Ezzel párhuzamosan 2008 után először emelkedett tavaly az egy főre jutó vásárolóerő-paritáson számolt GDP is. Igaz, messze még az akkori 24 100 eurós csúcs a 2014-es 19 600-hoz.

A nettó átlagkereset azonban tovább csökkent tavaly, 15 451 euróról 15 144-re. A csökkenés egyébként 2010 óta folyamatosan tart. (Igaz, ez még így is a többszöröse az átlagos magyar nettónak, mely az Eurostat adatai szerint tavaly 6384 euró volt).

Ennek ellenére a teljes háztartási fogyasztás a GDP arányában 75,9 százalék volt a korábbi 74,4 százalék után, a növekedés 2008 óta tart, vagyis ebben az egyetlen mutatóban abszolút nem látszik az elmúlt 9 év megpróbáltatásainak hatása.

Nem úgy a beruházási rátában, hiszen az több mint a felére zuhant. A 2007-es, csúcsot jelentő 25,7 százalék után tavaly 11,6 százalékát tették ki a beruházások a bruttó nemzeti összterméknek. Igaz, ez már 0,4 százalékponttal magasabb az előző évinél. Vagyis némi reménysugár látszik/látszott.

A görög gazdaságot érintő problémák az egyik legjobban a munkanélküliségben mutatkoztak meg, hiszen annak mértéke a 2008-as 7,8 százalékról tavaly 26,5 százalékra emelkedett. Utóbbi viszont már javuló munkaerőpiaci állapotról árulkodik, hiszen 2013-ban még az aktív lakosság 27,5 százaléka volt állás nélkül.

Szintén javuló helyzetről árulkodik a költségvetés helyzete, mivel a korábbi 12 százalékot is meghaladó deficitet 3,2 százalékos mínuszra sikerült javítani 2014-ben. Nem mondható el hasonló azonban a fő problémát jelentő államadósságról, mely a GDP arányában 177 százalék volt tavaly a korábbi 175 után.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!