<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
2p

Négy, egyebek között gabonával megrakott hajó hagyta el a Fekete-tenger parti Odessza és a szomszédos Csornomorszk kikötőjét.

Ezt vasárnap közölte a Twitteren Olekszandr Kubrakov infrastruktúráért felelős ukrán miniszter.

A Kínába, Törökországba és Olaszországba tartó hajók összesen csaknem 170 ezer tonnányi gabonával és napraforgóolajjal indultak útnak.

Pénteken három, gabonát és kukoricát szállító hajó indult el a két kikötőből.

A július 22-én Isztambulban Oroszország és Ukrajna által, az ENSZ és Törökország közvetítésével aláírt megállapodások értelmében "biztonságos folyosókat" hoznak létre, hogy lehetővé tegyék a kereskedelmi hajók közlekedését a Fekete-tengeren. Moszkva és Kijev kötelezettséget vállalt, hogy nem támad ezekre a hajókra, adta hírül az MTI.

A megállapodás megszületése után először augusztus elsején - több hónapos blokád óta elsőként - hajózott ki egy több mint 26 ezer tonna kukoricát szállító hajó Odesszából. A Razoninak a tervek szerint vasárnap kellett volna elérnie a libanoni Tripoliba, ám Ukrajna libanoni nagykövetsége azt közölte, a hajó várhatóan nem jut el Tripoliba a nap folyamán. A tripoli hatóságok a hírt megerősítették, részleteket azonban nem közöltek.

Ezek a szállítmányok alapvető fontosságúak a gabona világpiaci árának stabilizálásában, valamint az afrikai és közel-keleti éhezés mérséklésében.

Szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy az ukrán kikötői tárolókban álló több millió tonna gabona időben történő elszállítása aligha lehetséges az őszi aratás és a gabona beraktározása előtt.

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.