<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
2p

Jövőre 95 milliárd forinttal nő az önkormányzatok támogatása - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter, miután előadást tartott a Megyei Jogú Városok Szövetségének közgyűlésén.

Varga Mihály a jövő évi költségvetésről tájékoztatta az MJVSZ tagjait. A miniszter az előadást követő sajtótájékoztatón azt mondta, a magyar gazdaság az egyik legerősebb "felpattanással" jött vissza a pandémiából; a 8,2 százalékos gazdasági növekedés az első negyedévben az egyik leggyorsabb volt az Európai Unióban. Hozzátette: figyelembe kell azonban venni, hogy az ukrajnai háború miatt jelentősen megváltozott az európai és világgazdasági környezet, amelyben a magyar gazdaság nyitott, exportorientált gazdaságként működik.

Elmondta: jövőre 95 milliárd forinttal több támogatást kapnak az önkormányzatok, a teljes önkormányzati támogatási keretösszeg 969 milliárd forint lesz. Az önkormányzati rendszer teljes gazdálkodási kerete pedig négyezermilliárd forint, ebből tud a 3200 önkormányzat működni. Emlékeztetett, hogy 2010-2014 között az állam 1300 milliárd forint adósságot vett át az önkormányzatoktól, lehetővé téve, hogy a települések előrelépését segítő programok valósulhassanak meg. Jelezte: a Modern városok program fedezete a jövő évi költségvetésben is rendelkezésre áll.

Segít a kormány a rezsiben

Szita Károly kaposvári polgármester, az MJVSZ elnöke a sajtótájékoztatón megköszönte a miniszternek, hogy odafigyelt az önkormányzatokra az elmúlt években és segítette azokat. Jelezte: azt kérték Varga Mihálytól, hogy azok az önkormányzatok, amelyek nem tudják kigazdálkodni a rezsiköltségek emelkedését, számíthassanak a kormány segítségére, és erre garanciát is kaptak a minisztertől.

(MTI)

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.