Bár az adók kivetése elsősorban a költségvetési bevételek növelését szolgálja a mai napig, Nagy Péter orosz cár sokkal inkább népnevelő célzattal sarcolta meg a férfi lakosságot. 1689 augusztusában ugyanis 50 rubelt vetett ki azokra a férfiakra, akik nem vágatták le a szakállukat. A cár szerette volna ugyanis, ha Oroszországban meghonosodnak a nyugati szokások, a nyugati stílus, ennek pedig egyik eszköze lett volna a szakálladó.
Ám nem volt annyira egyszerű a dolga, hiszen sokan vallási okokból ragaszkodtak az arcszőrzethez, így nekik le kellett perkálniuk a kiszabott 50 rubelt. Annak érdekében, hogy az adó megfizetését igazolni lehessen, azok, akik már fizettek egy pénzhez hasonlító érmét kaptak cserében. Erre azért is volt szükség, mert így az út menti ellenőrzéseket tudták igazolni, hogy ők bizony már befizették a rájuk eső összeget. Ha ugyanis valaki nem szabadult meg az arcszőrzetétől, ezeken az ellenőrzéseken kényszerborotválás áldozatává válhatott.
Ugyanebben az időszakban jó néhány kilométerrel arrébb, Angliában vetettek ki egy meglehetősen furcsa, ráadásul igencsak kifogásolható adót, mégpedig az ablakadót. Ennek alapját a lakás ablakai képezték, az adó alanya pedig a bérlő volt, ám a háztulajdonosnak kellett fizetni. Ami miatt azonban kifogásolható volt az adó, az egyrészt az, hogy az ablakok száma közel sem állt mindig egyenes arányban a jövedelmi helyzetekkel, ezért a szegényebbek gyakran falaztak be ablakokat, minimálisra csökkentve azok számát, így mérsékelve az adó mértékét is. Az adókulcs ugyanis a községek nagysága és az ablakok száma szerint változó volt. Ráadásul mivel egészségügyi szempontból is problémás volt az adó, jóformán a levegő és a fény megadóztatásaként tekintettek az ablakadóra. Hasonló volt a franciáknál is, csak ott ajtóadónak hívták.
Egyébként I. (Nagy) Frigyes porosz király ideje alatt sem volt kevés a különleges adókból, hiszen ekkor vezették be a tea-, kávé-, paróka-, csizma-, harisnya- és még a szüzességi adót is.
Kávéadó egyébként nem is annyira ősrégi dolog, hiszen napjainkban az Egyesült Államok Seattle városában a városvezetés vezetné be ezt a luxusadót, mondván, akik 3 dollárt fizetnek egy kávéért, 10 cent már nem számít nekik. A kávéfogyasztók azonban ezt nem így gondolják, sőt a kávézó tulajdonosok sem repesnek az ötletért, márpedig a város vezetősége szerint az extraadó évente 6,5 millió dollár többletet jelentene, amit a szegény családok gyermekeinek oktatására szántak volna.
Külföld után érdemes hazai vizekre evezni, hiszen a múltban számos kreatív megoldást találni az adózás terén. Kezdve Károly Róberttel, akinek nevéhez kötődik a kapuadó. Ezt minden olyan porta fizette, amelynek kapuján egy megrakott szekér befért. Mátyás aztán rájött arra, hogy egy portán több család is gazdálkodhat, miközben csak egy kapu után adóznak. Így megfelelőbbnek tűnt, hogy a tűzhely alapján adózzanak.
Az 1680-as években pedig több érdekes megoldást is kidolgoztak, melyek végül igencsak rövid életűek lettek. Kísérletet tettek ugyanis a bor- és csizmaadóra, sőt szerették volna meghonosítani a sör-, és a húsfogyasztási adót is, amiből évente 3 milliós bevételt reméltek az akkori 2 milliós lakosságú Magyarországon. A csizmaadóból pedig évi 200 ezer forintra számítottak. Volt telekadó is, melynek mértékét először 40 forintra emelték, majd visszacsökkentették 35-re, a nemesi kiváltságot pedig megszüntették azzal, hogy a nemesektől fejadó címén 5 forintot követeltek.
A Ratkó-korszak agglegényadót hozott, ami szintén nem egyedülálló, hiszen külföldön több helyen is bevezették, bár intézményesen csak Olaszországban valósították meg ezt az adótételt. Ennek egyébként annyi a lényege, hogy az egyedülállók és azok, akiknek háztartásához legfeljebb egy családtag tartozik, a jövedelemadót 10 százalékkal magasabb tételben fizetik.
Itthon is felmerült pár éve egyébként az a gondolat, hogy a gyermektelenek fizessenek magasabb adót, ám a törvényhozás szintjéig nem jutott el az ötlet. Ahogy a köznyelvben ismert chipsadó (más néven hamburgeradó, bár semmi köze a gyorséttermi kajákhoz) bevezetése után felmerült a kávéadó sem vált valósággá hazánkban.
mfor.hu
Források:
Wikipedia
Metapedia
Magyarország közgazdasága
