A cégfelség elve

(Mfor-montázs)

Minket, állampolgárokat persze senki sem kérdez erről. Igaz, mi ráérünk a véleményünkkel a következő foci-vb évéig, amikor időszerű lesz megint eldöntenünk, hogy Pepsit vagy Coca-Colát vegyünk-e magunkhoz újabb négy éves belső emigrációnk idejére. Mindeközben folyamatosan az EU-trendekre hivatkoznak diszkréten hallgatva arról, hogy mára a magyar állami tulajdon mértéke jelentősen alulmúlja az uniós átlagot. Európa folyton példaként citált fejlett országaiban mintegy háromszor nagyobb az állami szektor részaránya, mint Magyarországon.

A privatizációs hisztéria ideológiai alapvetése az a mondat, melyet az utóbbi években gyakrabban hallottam a legtöbb kormánypárti politikus szájából, mint a saját nevét: "Az állam rossz gazda." Aki a hatalom birtokában ilyet mond, az saját magáról beszél. A logika nyelvére lefordítva azt állítja: Alkalmatlan vagyok a feladatom ellátására, megbuktam a magam szemében, tessék engem leváltani.

Szerinted a Peugeot (francia állami tulajdon) rossz autó? Ne vezesd! Szerinted a Renault (privát tulajdon) jó autó? Vezesd azt! Ha valakinek megfelel a Peugeot, az majd vezeti. Ha szerintük az állam rossz gazda, ne vezessék! Ne tegyenek olyat, amiben nem hisznek! Senki sem várja ezt tőlük! Vezessenek céget! Majd jön olyan, akinek nem terhes sem az állam, sem annak tulajdona. Majd vezeti az. Ez a dolgok rendje. De nem ám az, hogy szerintem rossz gazda vagyok, ezért megfosztom az ország lakóit a tulajdonuktól és afeletti rendelkezési joguktól. Bizonyos, a miénknél sikeresebb államok nem tartják magukat rossz gazdának, emellett pedig annyira jó üzletnek vélik javaink kezelését, hogy részt vesznek azok felvásárlásában. A magyar villamosenergia-ágazat jó része például így lett a francia polgárok tulajdona.

Szembe kell néznünk azzal, hogy szavazatunk négy évről négy évre egyre kevesebbet ér. Az állami tulajdonból magánkézbe kerülő ágazatok felett a társadalmi ellenőrzés nem működik többé, noha azok a közösség életében továbbra is a mindennapi szükségleteket hivatottak ellátni. Legyen szó villanyról, vízről, közlekedésről, oktatásról, egészségről, ezeknek a szolgáltatásoknak a felügyeletéről sorban és visszavonhatatlanul lemondunk. Lehetetlen nem látni ebben a népszuverenitás sérelmét.

A kép azonban csak úgy teljes, ha látjuk, hogy ez a folyamat nem a vezetők alkalmatlanságából ered. Épp ellenkezőleg. Pontosan ez a célja a jelenleg uralkodó hatalmi garnitúrának, mely neoliberális ideológiai bázisúnak láttatja magát, valójában azonban ideológiamentes. Nem más, mint multinacionális üzleti körök politikai leányvállalata. Feladata, hogy a lehető legnagyobb tőkét vezérelje át a magánszektorba a társadalmi ellenőrzés céges eszközökkel nehézkesebben kontrollálható köréből. S hogy mindeközben a népfelség elve kiüresedik? Nem olyan nagy baj ez, hisz születőben az új hatalomgyakorlási alap: a cégfelség elve.