A fiú is legendás lett
A vállalkozás a költözés után sem adta le a nívót. A bútorzat a Fischer Bernát és Fia asztalosáru-gyár munkásainak keze ügyességét dicsérte, amelyről a korabeli lapok a legmagasabb elismerés hangján írtak. A falakat a mennyezetig beborító anyag mahagóni volt, az asztalok dió-, a fotelek keretei cseresznyefából készültek. Székeket nem helyeztek el a helyiségben, mert akadályozták az ismét egyre bővülő forgalmat.
A firma termékei a húszas esztendők végére ismét feltünedeztek az előkelő külföldi áruházak polcain. Időközben az alapító egyre inkább átadta a terepet fiának, aki apjához hasonló lendülettel vetette bele magát a munkába. Mindenek előtt eltanulta, egy divatáru üzletnek havonta ki kell jönnie valami újdonsággal, különben a vevők ráunnak, s mást keresnek helyette.
A cégtörténet szerint pusztán egyszer fordult elő, hogy egy kekec vevőt szabályosan ki kellett tenni a boltból. Ám másnap kiderült, a problémás alany fogadásból dühítette föl az idősebb, kötélidegzetéről ismert Brammert. A bocsánatkérés természetesen nem maradt el, és utóbb az összeférhetetlennek bizonyult ember lett a firma egyik legjobb vevője. A negyvenes évek elején, a zsidótörvényekkel párhuzamosan egyre nehezebb lett a Brammerék helyzete. Vevőik elmaradoztak, ám ők továbbra is állták a sarat. Végül 1944-ben a család jó részét elhurcolták. A háború végén az alapító fia még próbálkozott az újraindulással, de az államosítások első hírére elhagyta az országot.
Lázin Miklós András
