A középkori budai piacos napok ünnepszámba mentek a város lakóinak. Abban az időben ugyanis a hírközlés még gyerekcipőben járt, így az információkra kiéhezett polgárok jobb híján a kofákon keresztül gyűjtötték be a híreket távoli földrészek eseményeiről.
Vásári ingyencirkusz
Nos, boldog emlékezetű Zsigmond magyar király és német-római császár uralkodása alatt az egyik szerdai vásárnapon két felvidéki asszonyság is megjelent a maga keramikus termékeivel. Az abban az időben errefelé még ismeretlen, ritka szép motívumokkal díszített tálak, ivócsészék és fazekak híre a polgárok körében hamar elterjedt, akárcsak az a tény, hogy az asszonyok a cserepek mellett számos levelet és hírt is hoztak magukkal. Ennek köszönhetően a vevők és vevőjelöltek, a hírekre kiéhezettek csapatostul rohanták meg a két, egymás mellé felállított, áruval telezsúfolt szekeret.
S ahogy az már lenni szokott, a tumultus zajjal járt: a két, szomszédos és egymással évek óta perben és haragban lévő városból származó tisztes fehércseléd először egymást túlharsogva dicsérte portékáját, majd amikor már rekedtre ordibálták magukat, áttértek a másik termékeinek leszólására. Az üzlet eközben kiválóan ment, minek köszönhetően mindketten kihívóan rázogathatták a másik felé dagadó erszényüket. A nézősereg hangos kacajjal és vaskos bekiabálásokkal jutalmazta az ingyencirkuszt, majd - ahogy az ilyenkor lenni szokott - egyre inkább a csinosabb asszonyka pártjára állt.
Kitört a csetepaté
A másik vászoncseléd - fogyatkozó híveit látván - először szemmel láthatóan kissé megriadt, majd - hirtelen ötlettől vezérelve - egy csirkeitató tálat felragadva azt a konkurencia szekerének oldalához vágta. Summa summarum, perceken belül óriási botrány keletkezett, s a jó pesti és budai, fel- és alhévízi polgárok bokáig járhattak a ripityára tört árucikkekben. A csetepaté természetesen hamar magára vonta a városi darabontok figyelmét, akik a dráma csúcspontjaként nyakon csípték a két rendbontót.
A bíróság e boldog emlékezetű korban még nem sokat teketóriázott. A tiszteletreméltó városi magisztrátus egyik megjelent tagja előhozatta a Budai Jogkönyvet, s a vonatkozó passzus alapján ítéletet mondott: a rendbontásban vétkesnek talált asszony nyakába malomkövet köttetett, s annak így megszégyenítve, gyalog kellett levonulnia a vízivárosi plébániára. Ez idő alatt a másiknak jogában állt őt egy kihegyezett bottal hátulról döfködni.
A nevető jutalmaA komikus helyzet természetesen hatalmas kacagást váltott ki a nézőkből, mely jókedv rövid időn belül a bökdöső asszonyra is átragadt. Ám ekkor - a budai jogban járatlan fehércselédek számára minden bizonnyal váratlanul - a menetet kísérő bíró meglepő dologra utasította őket: jelesül a helycserére. Ugyanis a corpus civilis egy további passzusa úgy szólt, hogy ha a büntető fél akár csak elmosolyogja magát, akkor annak át kell vennie a megszégyenített szerepkörét. A mából visszatekintve talán nem is volt ez olyan nagyon buta rendelkezés...
Lázin Miklós AndrásMenedzsment Fórum
