A három ország illetékesei azt szeretnék elérni, hogy csak a gabonából, vagy burgonyából desztillált italt nevezhessék az EU boltjaiban vodkának. Más országok - köztük Magyarország és a második legnagyobb exportőr Nagy-Britannia - szakemberei azonban azt mondják, hogy a jelenlegi szabályozás jó, azon nem kell változtatni. Most ugyanis bármilyen erre alkalmas mezőgazdasági termékből, például kukoricából is elő lehet állítani az italt.
Az EP javaslata alapján azokon a vodkásüvegeken, amelyekben nem a burgonyából, gabonából vagy az úgynevezett melaszból készülő ital található, egyszerűen csak fel kellene tüntetni az összetevőket. Az egynél több összetevőt tartalmazó vodkák üvegére pedig rá kellene írni az ízesített jelzést.
Hogy az EU parlament környezetvédelmi bizottságának elképzelései meg is valósuljanak, az előterjesztését el kell fogadnia a képviselők többségének, majd pedig a tagállamok kormányainak is.
A nagy vodkagyártó tagállamok azonban várhatóan megfúrják a javaslatot, mivel sokkal szigorúbb szabályozást várnának el az EU-tól. A lengyelek, svédek és a finnek ugyanis a melaszból készült italt sem tartják vodkának. Más tagállamok szerint azonban elfogadhatatlan a szigorítás, mivel becsléseik szerint ez a nem északi államok vodkaként forgalmazott termékeit egyszerűen kiirtaná a piacról.
A szigorítás ellen küzd az Európai Vodkagyártók Szövetsége is, bár azt elismerik, hogy az EU parlament bizottságának előterjesztése elfogadható kompromisszumokat tartalmaz. A szövetség megjegyezte ugyanakkor, hogy nem tudják, milyen hatással lehet a piacra, ha a több összetevőből álló italokat "ízesített" felirattal látják el.
A mostani szabályozások még 1989-ben születtek, azaz azelőtt, hogy a nagy vodkás hagyományokkal rendelkező, és most szigorúbb szabályozást követő országok csatlakoztak volna az EU-hoz.