Az Audi állami támogatása akkor került az érdeklődés középpontjába, amikor a múlt héten Becsey Zsolt külgazdasági államtitkár nyilatkozott a Magyar Nemzetnek. A szakember elmondta: a jövőben az eddiginél alacsonyabb összegű támogatást adnának a hazánkba települő cégeknek, egy-egy új munkahely létrehozását legfeljebb 5 millió forinttal támogatná a kormány.
Mint azt kedden, a Becsey-interjú után megírtuk (Lásd: Audi, Mercedes, Opel: túlzásba vitt állami támogatások?) az Audi a piaci pletykák szerint több mint húszmilliárd forintos állami támogatást kap 1800 új munkahely létrehozására, és ez 11,1 millió forintot jelent munkahelyenként. Éppen ezt tette szóvá az LMP Becsey múlt heti nyilatkozatára reagálva. Ezzel kapcsolatban az NGM aztán kiadott egy közleményt, mely szerint "Nem született még döntés a győri Audi-beruházás támogatásának mértékéről, téves tehát az LMP-nek a szubvenció összegéről szóló mai közleménye".
Való igaz, hogy a húszmilliárdos összeget csak az autopro.hu szaklap szellőztette meg októberben "megbízható forrásra" hivatkozva, tehát erre könnyen mondhatják, hogy nem hivatalos információ. Érdemes azonban visszaemlékezni, mit mondott Orbán Viktor szeptember végén, amikor az Audi beruházását ünnepélyes keretek között bejelentették: a kormányfő akkor kiemelte, hogy a cég kap állami támogatást, annak mértékéről azonban csak október közepén dönt a kormány. Ezt követően az autopro.hu november elején megkérdezte Szíjjártó Pétert, a miniszterelnök szóvivője azonban úgy nyilatkozott, hogy továbbra sincs döntés, de "rövidesen a kormány elé kerül a kérdés".
Azóta ismét eltelt majdnem három hónap, így egyrészt van arra esély, hogy sikerült már a sűrű napirendbe beilleszteni az állami támogatás kérdését, amit még október közepére ígért a miniszterelnök. Másrészt valószínűtlennek tűnik, hogy egy olyan multi, mint az Audi úgy dönt a terjeszkedésről, és jelenti be ünnepélyesen, hogy közben fogalma sincs arról, mennyivel támogatja majd az állam. A szomszéd országokkal vívott versenyben igenis nagy szerepe van az állami támogatásnak, ezzel lehet idecsalogatni a beruházásokat. Éppen ezért nem tartom valószínűnek, hogy az Audi szó nélkül aláírt volna egy "biankó" csekket, mondván, hogy majd a kormány beírja a neki tetsző összeget.
A minisztériumnak talán sokkal egyszerűbb lett volna, ha meg sem szólal, vagy arra fogja az egészet, hogy még az előző kormány bonyolította a tárgyalásokat, nekik már nem volt beleszólásuk a támogatás összegébe. Persze akkor visszás lett volna szeptember végén melldöngetve bejelenteni az újabb magyarországi nagyberuházást. Így viszont megint (Lásd: Töröljük ki az elmúlt nyolc évet a magyar történelemből?) azt érzem, hogy hülyére vesznek, azt hiszik, hogy úgysem tűnik fel a "csúsztatás".
BK