2p

Míg korábban a választási ciklus végére 800 kilóméret autópályáról szóltak az ígéretek, a gazdasági miniszter ma 300 kilométer új autópályáról beszélt.

Csillag István, gazdasági és közlekedési miniszter elmondta, hogy optimista, ugyanakkor nem nagyon derülátó terveik szerint 2006 december 31-ig körülbelül 300 kilométer új autópályát adnak át, és az ugyanabban az időszakban további, 500-570 kilométer sztráda, illetve gyorsforgalmi út építése lesz folyamatban.

A miniszter a felsorolt városokig megépülő autópályákon túl célként fogalmazta meg a határszakaszok gyorsforgalmi utakkal való elérését, új folyami átkelőhelyek létesítését a Dunán és a Tiszán, illetve a sugárirányú útszerkezet hátrányait enyhítő gyűrű- és harántirányú útkapcsolatok fejlesztését.

A miniszter elmondta: idén a folyamatban lévő munkákat folytatják és a 2004-ben induló jelentős volumenű új építkezéseket készítik elő. Csillag István tájékoztatása szerint jövőre indítják el az Európai Unió Kohéziós Alapjából is támogatható, nagy volumenű beruházásokat, 2005-ben pedig - a beruházások folytatása mellett - az országos közúthálózat kiemelt fenntartási és felújítási programját hajtják végre.

A közlekedési tárca vezetője beszámolt arról, hogy a kormányzati ciklus utolsó évében befejezik a nagy projektek egy részét és előkészítik a gyorsforgalmi utak újabb szakaszainak építését. Elmondta: az idei évre biztosított csaknem 80 milliárd forintból folytatják 38 darab kiemelt fejlesztési projekt építését, valamint az M30-as autópálya Emőd és Miskolc közötti szakaszának munkálatait, befejezik az M9-es autópálya 6-os és 51-es számú főútja közötti szakaszt és a Duna-híd építését, illetve előkészítik további autópályák létesítését. Csillag István kérdésre válaszolva jelezte: Magyarország 2006-ig mintegy 150 milliárd forint támogatást kaphat útépítésre az Európai Uniótól.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!