(Az előző részt itt olvashatja el.)
Beliczay a forradalom bukása után menekülni kényszerült Pestről. Igaz, halálbüntetést nem szabtak ki rá, de a súlyos börtönbüntetést mindenképp el szerette volna kerülni. Végül hosszas bujkálás után 1851-ben tért vissza az üzem élére.
Az üzletember korán felismerte, elsőrangú árut csak kiváló alapanyagokból lehet készíteni. Ezért szerződést kötött számos erdélyi és felvidéki vállalkozóval, akiktől a mézet és a viaszt szerezte be. A termékeket kezdetben szekerekkel hozták a fővárosba, de a vasút felépítése után áttértek az új közlekedési eszközre. Az egykori számlák szerint az olcsó szállítási lehetőség révén közel húsz százalékkal tudta mérsékelni árait Beliczay.
Siker mindenütt
A firma egyre ismertebb lett hazánkban, de bőven jutott gyertya külföldre, főleg Oroszországba és a Balkánra is. A kiegyezés évében tartott királykoronázásra például tőlük rendelték meg a világítóeszközök döntő többségét. A díszes gyertyák olyannyira elnyerték Ferencz József tetszését, hogy arany érdemkereszttel tüntette ki Beliczayt.
A gyárból természetesen több tízezer mézeskalács is kikerült évente. A díszes, színes finomságok elárasztották a piacokat, ahol viszonylag olcsón vesztegették azokat. Különösen nagy sikert arattak a tükrös szívek, amelyekkel a szerelmesek ajándékozták meg egymást.
Lelkes utódok
Az alapító halála után a vállalkozást fia, Béla vezette tovább. Az utód külföldön, Németországban és Ausztriában sajátította el a szakma fortélyait, majd négy évig Zágrábban, Velencében, Berlinben és Nürnbergben dolgozott. Amikor hazatért, a legmodernebb ismereteket hozta magával. A Beliczay féle vállalkozás a múlt század elejére az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb méz és viaszkereskedője lett. Idővel a méhviasz padlóbeeresztő is megjelent a termékpalettán.
A firma az első világháború után nehéz helyzetbe került, hiszen partnerei Trianon után jórészt külföldre kerültek. Fokozta a bajt, hogy Béla a részvénytársaság vagyonát jórészt hadikölcsönökbe fektette, amelyek egytől-egyig elúsztak. Vélhetően ez is közrejátszott abban, hogy 1920-ban, nyolcvanhárom éves korában meghalt.
Utóda a hagyományokhoz híven három gyermeke, Endre, Mária és Etelka lett, akik roppant kitartásról és ötletességről tanúbizonyságot téve kivezették a vállalatot a válságból. A sok munka meghozta gyümölcsét: a száz éves fennállást már nyugodt körülmények között tudták megünnepelni.
A negyvenes évek elején a főüzlet a Csányi utcában volt, de voltak fiókok a Lágymányosi és a Bécsi utcában is. Budapest ostroma során utóbbi kettő elpusztult, s csak a műhelyt is magában foglaló Csányi utcai
helyiség maradt meg.
A cég túlélte a második háborút is. S amikor már éppen kilábalt volna az újabb hullámvölgyből, 1949 decemberében államosították...
Lázin Miklós András
Menedzsment Fórum
