A bejelentéseken belül az elmúlt hat évben arányaiban visszaesett az ólom, és más nehézfémekkel összefüggő esetek száma, ám gyakoribbá váltak a kezdetben veszélytelennek tartott műanyagokkal kapcsolatos panaszok.
Mattyasovszky Pál megjegyezte, hogy a RASFF a csomagolóanyagokon kívül egyéb szennyezőforrásként tartja számon egyebek között az élelmiszerek alapanyagainak előállításánál a felszíni vizeket, a levegőt, és egyéb környezeti elemeket, továbbá a technológiai berendezéseket. A főosztályvezető egy európai felmérésre utalva hangsúlyozta: mindent egybevetve egy átlagos felnőtt évente tíz kilogramm vegyszert fogyaszt el táplálékaival.
Már léteznek ideális csomagolóanyagok
Simkovits Gabriella, az Országos Élelmiszerbiztonsági és Táplálkozástudományi Intézet képviselője jelezte, hogy ma már léteznek olyan ideális csomagolóanyagok, amelyek nemcsak védik a terméket, hanem jelzik annak sérülését, romlását, sőt le is bomlanak a természetben. Példaként a biológiai úton előállított, gyorsan lebomló műanyagokat, valamint a termék hőmérsékletét elszíneződő felülettel jelző sörös dobozt említette.