Történetünket 1922-ben hagytuk abba, az alapító, Weiss Manfréd halálakor. A firmát ekkor nyolc részre szabták, de egységes irányítása továbbra is megmaradt. Nem mellékesen érdemes közbeszúrni, a szétválasztás még visszaköszön a gyár "szocialista" történetében. A céget 1922-től Weiss fiai és egyik veje vitték tovább. Az üzem ekkor döntően már nem Magyar Királyi Honvédség igényeit szolgálta ki, hiszen az ország katasztrofális anyagi helyzete miatt a sereg csak minimális megrendeléseket adott a részvénytársaságnak.
A hullámvölgy egészen a harmincas évek elejéig tartott: közel tíz évig alig hat-hétezer fő körül mozgott a munkáslétszám, a régi, tizenöt ezres alkalmazotti mutatót csak a harmincas évek közepére sikerült ismét elérni.
A második világháborús fegyverkezés újabb fellendülést hozott: harckocsik, terepjárók, repülőgépek, vontatók, lövegek és természetesen rengeteg fajta lőszer is készült az addigra már külön településsé alakult gyárban. A Vörös Csepel elnevezés is ebben az időben született: megalkotói azok a harcos munkások voltak, akik egy-egy bérkövetelés vagy a jobb munkakörülmények megteremtéséért többször utcára vonultak.
A hadiüzem a második világháborúban kiemelt célpontnak számított a szövetségesek szemében, így a bombázások során többször is erősen megsérült. A társaságot 1944-ben - a tulajdonosok életéért cserében - az SS huszonöt évre kölcsön vette.
Fény és árnyék
A vállalatóriás az ötvenes-hatvanas években közel harmincezer embernek adott munkát, akiknek többsége a gyár közelében épített lakótelepen élt. A gyártósorokról a vashordótól a motorkerékpáron és a teherautón át a bicikliig és a szerszámgépekig bezáróan sok minden lekerült. De itt állt az úgynevezett "nagykalapács" is, amelynek hangját - ha beindult - kilométerekkel arrébb is lehetett hallani.
A dolgozók kiszolgálásáról több ebédlő, egy posta és számos apró bolt gondoskodott. Az üzem területén a rendre és a biztonságra külön fegyveres őrség és tűzoltóság vigyázott. De még a vasúti vagonok mozgatására külön rendet alakítottak ki. Kevesen tudják, de a gyár alatt az idők folyamán hatalmas bunkerrendszert építettek ki: ez egyrészt a védelmet szolgálta, de szükség esetén akár a termelést is át lehetett helyezni a mélybe.
Számos átszervezés után a hatvanas évek végén megalakították a Csepel Művek Trösztöt, amely egy tucat tagvállalatot fogott össze. A társaság nem sok időt ért meg, ugyanis 1983-ban hét felé darabolták. A műtétet követően az egyre inkább veszteségesen működő vállalatok önállóvá váltak, közülük a nyolcvanas évek végére, a kilencvenes évek elejére számos átalakult vagy tönkre ment. A csepeli nagyüzem területén ma is számos vállalkozás működik, ám sajnos bőven akadnak üres üzemcsarnokok és irodák is.
Lázin Miklós András
Kapcsolódó anyagok
Csepel sztorija
Szocialista vas
A Lehel története
Mosógép a Hajdúságból
A Mesél a múlt sorozat további történetei
