Tíz év nagy idő! A megszülető gyermek már bőven iskolássá válik, az idős szülő eltávozik, kormányok, polgármesterek jönnek-mennek. Az árcédulák is változnak.
Tíz év. Ennyi ideje nem nyúlt hozzá Orbán Viktor kormánya a nyugdíj- és egészségcélú megtakarítások után járó adójóváírások rendszeréhez. Korábban megtette. (Bár ne tette volna!) Most sem teszi? (Bár megtenné!)
A hivatalosan nem is kedvezménynek nevezett, hanem „rendelkezés az adóról” nem túl fantáziadús elnevezésű szja-kedvezmény nem közvetlen visszafizetésként, hanem az öngondoskodási számlán történő jóváírás formájában 2006. január 1-je óta él. (Annyira régi, hogy a digitális Nemzeti Jogszabálytárban még nem is olvasható! Aki kíváncsi rá, a Magyar Közlönynek ebben a 2005. novemberi számában megtalálja.) Akkoriban még külön önkéntes nyugdíj- és külön önkéntes egészségpénztárak voltak, illetve mellettük volt már a „nyesz” betűszóval emlegetett nyugdíj-előtakarékossági számla. Egészen 2011-ig az ide befizetett összegek után
járt 30 százalék jóváírás mint öngondoskodást ösztönző kedvezmény,
ennek maximuma az első két esetben 100-100 ezer, összesen legfeljebb 120 ezer, nyesz esetén további 100 ezer forint volt.
A 2008-2009-es gazdasági válságból Magyarország is nehezen vánszorgott ki, a költségvetésből kiáramló pénzek visszanyesésének az öngondoskodás is megszenvedte a kárát. Orbán Viktorék hatalomra jutásuk után már ősszel csökkentették az öngondoskodók számára ezt a jóváírt összeget:
2011-től az eddigi 30 százalék helyett már csak 20 százalék kedvezmény illeti meg azokat, akik nem kizárólag az állami társadalombiztosítási és nyugdíjrendszerben gondolkodnak.
Az újabb változás 2014-től érvényes: a nyugdíjbiztosításra befizetett összeg 20 százalékáról is lehet rendelkezni, ennek felső határát 130 ezer forintban szabták meg. Egyúttal az addig külön kezelt önkéntes nyugdíj- és önkéntes egészségpénztárak helyett önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakról szól a törvény szövege, az ez alapján jóváírható összeg maximuma pedig 150 ezer forint lett. A nyesz-re jóváírt 100 ezer forintos plafon nem változott, viszont
meghatároztak a három kedvezményfajtára együtt egy 280 ezer forintos felső határt.
2014. január 1-je óta azonban sem a kedvezmény százalékos mértéke, sem az igénybe vehető összeg plafonja nem változott. A jogszabály így – pestiesen szólva – „rosszul öregedett”. Lássuk csak, miért is!
A KSH által közölt adatok szerint 2014 óta az fogyasztói árak 35,4 százalékkal emelkedtek, közte
az egészségügyi szolgáltatások 56,1, a gyógyszerek, gyógyáruk 24,7 százalékkal drágultak.
Szintén a statisztikai hivatal által kiadott hivatalos jelentés szerint 2014-ben a havi nettó átlagkereset 155 700 forint volt, ami 2022-re 342 984 forintra nőtt.
Értelmezzük a számokat! Az árak emelkedése (egészségügyi termékek, szolgáltatások esetén is) azt jelenti, hogy ennyivel többet költenek rá, és aki pénzügyileg tudatosan gondolkodó, öngondoskodó polgár, az az egészségügyi megtakarításaiból teszi ezt: így – az adójóváírás révén – hosszú távon olcsóbban jut hozzá ezekhez, hiszen a következő évben már az államtól „visszakapott” adóját is elköltheti erre. Ám ha eléri a maximumot, hiába az öngondoskodásra való hajlam, már nem éri meg további pénzeket fizetni az önkéntes pénztárba, hiszen abból a pénztár működési és likviditási részt von le, adójóváírás viszont nem jár érte.
A fizetések nem is olyan alacsony emelkedése ugyancsak elértékteleníti a befizetések után járó jóváírást. 2014-ben a 280 ezer forintos maximum még csaknem kéthavi nettó átlagfizetésnek felelt meg, 2022-ben viszont már csak háromhetinek. Mivel önsegélyező pénztárakról beszélünk, így ha beüt a krach (például tartós betegség, munkanélküliség), akkor
egyre kevesebbet ér a kedvezmény, amit például az önsegélyező pénztári funkcióból ennek kompenzálására lehet fordítani.
Ez nem ösztönzi öngondoskodásra a takarékos polgárt.
Magasabb bérből értelemszerűen többet lehet félretenni, de megint ott tartunk, hogy ha eléri a tíz éve egyetlen huncut garassal sem emelt maximumot, akkor a takarékos polgár jobban jár, ha a párnacihában (saját bankszámláján) tartja a pénzt, azt nem terheli pénztári működési és likviditási költség.
Márpedig ha bármely kormányzat polgári gondolkodásra kívánja sarkallni az embereket, melybe beletartozik az államtól (is) független egzisztenciális biztonság, akkor erre keresve sem talál jobb megoldást, mint a fokozatos leválást a két nagy ellátórendszerről. Jómagam is az elmúlt néhány napban találkoztam olyan barátaimmal, ismerőseimmel, akik az elviselhetetlenül hosszú egészségügyi várakozási idő miatt panaszkodva kérdezték: „miért fizetek én erre?” Felvetésük jogos, ugyanezért az összegért a magánegészségügyet is igénybe vehetnék.
Várjuk tehát, a magát polgárinak valló Orbán Viktor valóban rálép-e arra az útra, mely öngondoskodás, önállóság irányába tereli a magyar társadalmat. Vagy még évtizedekig megmaradunk Kádár népének. Nincs harmadik lehetőség.
