4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

1902. március 12-én, 110 éve alakult meg a Debreceni Vasutas Sport Club, akkori néven még az Egyetértés Futball Club. Mesél a múlt az mfor.hu-n.

A megalakulás után 10 évvel nyáron önállósította magát az Egyetértés Futball Club és ekkor jött létre a mai formájában is működő Debreceni Vasutas Sport Club (DVSC). Az első évek döcögősen indultak, ahhoz, hogy elsőként bajnokságban induljon a klub, majdnem 15 évet kellett várni: 1916-1917-es és 1917-1918-as Hadibajnokság Északi Kerületében szerepeltek először, melyet mindkét alkalommal a Disőgyőri VTK nyert meg az induló négy csapat közül (DVSC, DVTK, Miskolci MTK és MVSC). A klub honlapja szerint a Diősgyőr dolgát az is segítette, hogy a debreceni csapat több meccsét is lemondani kényszerült utazási nehézségek miatt.

A következő évtizedekben a csapat nehéz éveket élt át, mivel a '20-as években megalakult Bocskai FC lett a város első számú és egyben legjobb labdarúgó csapata, ez egészen addig így is volt, amíg a csapat anyagi okok miatt fel nem oszlott 1940-ben - innentől a DVSC lett az első számú csapat. Majd pár évvel később 1942/43-as szezonban már az élvonalba is bekerült, történetében először. A csapat honlapja szerint ez nem tartott sokáig, mert négy évre rá megtörtént az első kiesés a klub történetében, amit 1993-ig még hét követett, sőt 1967-ben a DVSC legnagyobb kudarcát élte át, a harmadosztályba került. Bár az alapítók a ma is használatos piros-fehér színösszeállítást választották, a korai évtizedekben többször is változott a játékosok által viselt mezek színe: 1925-ben, amikor a Debreceni MÁV Testgyakorlók Köre beleolvadt a Vasutasba, zöld-fehér, sőt, 1937-től lila-fehér lett az egyesület színe. A II. világháború után a Vasutas visszatért a piros-fehér színhez, és ez immár állandónak is tekinthető.

1993-ban elkezdődött a hajdúságiak igazi sikerkorszaka. Ekkor jutottak fel az élvonalba, majd egy évvel később Garamvölgyi Lajossal bronzérmes lett a csapat a bajnokságban, 1999-ben pedig kupagyőztes is lett. 2004/2005-ös szezon óta ötször lett bajnok, és jelenleg 19 meccses veretlenségi sorozattal és 6 pontos előnnyel vezeti az NB1 tabelláját a Győri ETO előtt, ráadásul a Magyar Kupa és Ligakupa elődöntőjéig is vereség nélkül sikerült eljutnia. 

2001-től új időszámítás

2001-ben lett a klub többségi tulajdonosa Szima Gábor, debreceni üzletember, aki stabil gazdasági hátteret biztosított a klub működéséhez, és botrányok, csődök nélkül, jó döntések sorával sikert sikerre halmozott. Mindez a klub eredményeiből is jól látható, hiszen míg 2001-ben még 143 milliós veszteséggel zárta az évet a klub, két évvel később már közel 36 milliós nyereséget sikerült kigazdálkodni, 2004-ről 2005-re pedig megduplázódott a mérleg szerinti eredmény köszönhetően annak is, hogy története első bajnoki címét szerezte meg a csapat. Emlékezetes a csapat 2009-es BL főtáblára való bejutása, melynek köszönhetően eurómilliomossá vált a Loki. Az ebből befolyó pénz egy részét a labdarúgó akadémia kialakításába fektették. (Táblázatunkban csak az értékesítés nettó árbevételét tüntettük fel, az egyéb bevételek nem szerepelnek.)

Jó üzleteket köt a klub

Hazai viszonylatban a klub előrelátásának köszönhetően, valamint a saját nevelésű játékosok jó időben történő értékesítésével sikerült okosan gazdálkodni az évek folyamán. Az elmúlt években kiemelkedő játékos- és üzletpolitikával rendre jó szerződéseket sikerült megkötniük: elég csak Rudolf Gergely megszerzésére vagy Dzsudzsák Balázs sikertörténetére gondolni, bár előbbi kaotikus körülmények között igazolt el a klubtól Olaszországba, de még ebből is sikerült a Loki vezetésének a körülményekhez képest a legjobban kijönniük - nagy veszteség nélkül.

Rudolfhoz hasonlóan még Mészáros Norbertre is sikerült ingyen szert tenniük, de Halmosi Péter is ingyen érkezett a Lokihoz a Grazer AK-tól, Bojan Brnovics az Obilictől, sőt a BL-szereplésben is nagy feladatokat vállaló Leandro is ingyen érkezett a Ferencvárostól. A legnagyobb nyereséget jelentő üzletkötéseket az alábbi táblázat tartalmazza.

A saját nevelésű játékos, Dzsudzsák Balázs 2 millió eurós vételára pedig nemcsak klubszinten, de magyar viszonylatban is kiemelkedő volt. Szintén a jó üzleti érzéknek köszönhető, hogy a 2005. évi BL-selejtezőben történt Hajduk-verés után több mint egymillió eurót zsebelt be: ekkor távozott Hollandiába a helyi kedvenc, Kerekes Zsombor, Norvégiába szerződött Nikolov Balázs, Bőör Zoltán és Igor Bogdanovics pedig egyaránt Törökországba ment.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!