Az ezernyolcszázas évek végén egy érdekes és az úri közönséget izgalomban tartó eset játszódott le a Felvidéken. Történt, hogy egy elszegényedett, ám nagynevű grófi család utolsó sarja végképp a tönk szélére jutott. Ám mielőtt beépített reflexeink alapján úgy vélnénk, az ifjú főrang az abban az időben oly divatos és bevált módszerrel elmulatta pénzét, nem árt leszögezni, ő kivételesen rosszul sikerült mezőgazdasági vállalkozásába bukott bele. Olyan növényeket próbált meghonosítani a hegyek között, melyek nem igazán tűrték jól a korai fagyokat...
Nos, az elveszett tőke kamatai erősen szorongatták hősünket, így - jobb híján - kénytelen volt dobra veretni ősei birtokát. Kiszámolta, hogy a hegyek és a völgyek eladásából befolyó összeg elegendő lesz visszafizetni a kölcsönöket, s így megmaradhat a kastély és a berendezés. Elképzeléseit azonban keresztülhúzta, hogy ezidőben jelentősen visszaesett a kereslet a mezőgazdasági hasznosítású földek iránt. Így jobb híján egy vadászlapban hirdette meg ősei földjét. Ez már komolyabb eredménnyel járt: a vevők egymás kezébe adták a kilincset. Lelkesedésük azonban hamar lelohadt, amikor kiderült, hogy a környék egyáltalán nem bővelkedik a puskacső elé való jeles állatállományban.
Megszépített valóságAz adósságaiba egyre jobban belegabalyodó hősünk végül egy merész ötlettel kívánta megoldani a fenyegető helyzetet: kevés maradék pénzéből felvásárolta egy, az ország másik felében honos birtokos ugyancsak dobra vert, s messze földön híres trófeagyűjteményét. Azután a lehető legnagyobb titokban kiszállított anyagot saját kezűleg egy hét alatt megfosztotta a díszítő fatábláktól, s szétszórta a rengeteg legkülönbözőbb helyein. A következő érdeklődőt pedig már szándékosan arra vezette, amerre e sajátos utat bejárt trófeák hevertek. A leendő tulajdonos pedig - akárcsak Mikszáth regényében az említett német gyáros - ámulva emelgette ki a bokrok közül a szebbnél-szebb, látszólag elhullatott agancsokat.
Az üzlet természetesen megköttetett. Ám az ifjú nem sokáig örülhetett; az újdonsült birtokos számára ugyanis az első vadászat alkalmával világossá vált, hogy becsapták. S mivel a vételár visszatérítéséről az eladó hallani sem akart, hát bíróság elé vitte az ügyet.
Csak az örökség mentette megA curia által kirendelt szakértő rövid vizsgálat után megállapította, hogy a kérdéses trófeák egyszer már megjárták a főzőüst fenekét, arról nem is beszélve, hogy a felerősítő csavarok nyomai is látszottak rajtuk. Mivel a komoly vadász hírében álló vevő a turpisság észrevétlenül maradása miatt még köznevetség tárgyai is lett, érthetően fokozódott dühe, s minden követ megmozgatott, hogy elítéljék a csalárd eladót.
A grófi sarj végül elismerte tettét. A bíróság az "őszinte megbánást tanúsító" ifjút arra kötelezte, hogy térítse vissza a vételárat, ám ő ezt - arra hivatkozván, hogy pénze elment a kamatok és a kölcsön törlesztésére - nem teljesítette. Végül a börtön szégyenétől egy távoli rokonának váratlan halála, s nem utolsósorban az ebből származó jelentős örökség mentette meg...
Lázin Miklós AndrásMenedzsment Fórum Kapcsolódó anyagok:
Kétes újpesti bankrabló-dicsőség A lottónyereményért pereskedő katona története Nem új találmány a könyvelési csalás Vasúti fizetések anno... Mesél a múlt
