Mi várható az MNB felől nézve az euró bevezetéséig és főként azután?
Mi már évek óta ezekre a változásokra készülünk, egyrészt gazdasági racionalitások, másrészt az ország politikai kötelezettségei miatt. Ami biztosan előrelátható: meg fog változni az MNB élete. A közgazdasági elemző részlegünk munkája teljesen más lesz. Ma egy kis ország valutájáért vagyunk nagymértékben felelősek, az euró bevezetését követően egy nagy terület pénzéért leszünk kismértékben felelősek. De felelősek leszünk, mert az euróövezet jegybanki politikáját a benne lévő országok közösen határozzák meg, mégpedig úgy, hogy nagyságtól, gazdasági erőtől függetlenül minden országnak egy-egy szavazata van. Ezt nagyon demokratikus rendszernek vélem, ugyanis nem részvénytársasági alapon, hanem szövetkezeti elvek mentén születnek a döntések. Minden országból a jegybank elnöke ül a döntéshozó testületben. Visszatérve elemző részlegünk jövőbeli munkájához: az ott dolgozó kollégáim az euróövezetbe való belépésünk után már nemcsak a magyar gazdaságot és pénzügyeit fogják elemezni, hanem a teljes euróövezetét. Erre folyamatosan felkészülünk, hiszen jelenleg is igyekszünk az Unió és az euróövezet gazdaságát elemezni magyar szempontból.
Az MNB megszűnik jegybanki minőségében?
Egyáltalán nem. Igaz, hogy sok változás lesz technikai szempontból a bank életében. Ma a forintot mi gyártatjuk, mi hozzuk forgalomba, mi kezeljük, az elhasznált példányokat bevonjuk, kicseréljük, hasznunk is van belőle, illetve az államnak, hiszen azt befizetjük a központi költségvetésbe. Ha átállunk az euróra, akkor az euróval fogjuk ugyanezt megtenni, mint az e tevékenységre jogosult pénzintézet (természetesen egyedüliként Magyarországon): a gyakorlati munka megmarad, csak más fém- és papírpénzzel. Jelentős változás lesz viszont, hogy ebben az értelemben is megszűnnek a határok, a banki pénzforgalmi tevékenység átnyúlhat az országhatárokon: az effektív, fizikai értelemben vett pénzforgalomban is. Ezért már most azon dolgozunk, hogy átalakítsuk az MNB pénzkezelési rendszerét (egyelőre természetesen elméleti felkészülésben), hogy az adott időpontban készen állhassunk a gyakorlati megvalósításra. Megváltozik majd a magyar pénzforgalmi rendszer, amelyet az MNB szabályoz és felügyel, ezeket már most hozzáigazítjuk az uniós szabályokhoz. Azt kell mondanom, hogy nagyjából már jelenleg is megfelelünk az uniós előírásoknak. Eddigi feladataink kiszélesednek, magyar feladatok helyett európai feladataink lesznek.
Ha jól értelmezem, a minőségi átalakulás mellett a feladatok mennyisége csökkeni fog, hiszen azok jó része átkerül az Európai Központi Bankba (EKB). Ez értelemszerűen létszámcsökkentéssel is jár majd?
Egyenes választ adok rá: úgy vélem, hogy igen, de érdekes módon nem ez a nemzetközi tendencia. Több országban, ahol bevezették az eurót, megnőtt a nemzeti bankok létszáma. A tapasztalatok szerint egy nagy rendszert irányítani elég sok bürokráciával jár. Véleményem szerint mi meg tudjuk oldani a ránk háruló feladatokat kevesebb emberrel is. Lesznek olyan feladataink is, amelyeket egyáltalán nem kell majd ellátnunk, a más irányú, új feladatok azonban alkalmasint létszámbővítéssel járhatnak. Nyilvánvalóan nem a magyar gazdasággal kapcsolatos kutatásokat kell majd folytatnunk, hanem az Unió gazdaságával, amit természetesen más országok közgazdászai is kutatnak.
Vajon megváltozik-e az MNB feladatköre azzal kapcsolatban, hogy eddig figyelmeztetéseket tudott és szokott küldeni a kormánynak, ha látta, hogy valami nincs rendben az államháztartás, a fizetési mérleg, az egyensúly körül?
Nem tartom valószínűnek, mégpedig azért nem, mert úgy látom, hogy minden, az euróövezethez tartozó országban ezt továbbra is megteszik az állami központi bankok. Továbbra is elemzik a saját gazdaságukat, továbbra is kommunikálnak a saját kormányukkal.
Ebből következően továbbra is megmaradnak azok az ambivalens kapcsolatok a kormányok és a központi bankok közt, amelyek a figyelmeztetések nyomán alakulnak ki?
Az EKB-nak van egy kormányzótanácsa, amelyben az euróövezet tagállamainak központi banki elnökei tanácskoznak és van egy általános vagy kibővített tanácsa, amelyben valamennyi uniós tagállam jegybankelnöke hivatalos, így én magam is. Elég jól látom, hogy mit csinál például a német, vagy a francia jegybankelnök. Beszélünk is erről egymással. A jegybank és a kormány viszonya különböző időszakokban különböző lehet a gazdaságpolitikától függően, de minden egyes viszonyra az jellemző, hogy minden jegybank az Unió gazdaságpolitikájába behelyezve elemzi a saját országának gazdaságpolitikáját, minden jegybankelnök a saját hazájának a versenyképességéért aggódik elsősorban.
Az euróövezethez való csatlakozási hátrányunk annyiból előnyös lehet, hogy a már korábban csatlakozott országok tapasztalatait tanulmányozhatjuk, felhasználhatjuk, ha elég okosak vagyunk. De vajon azok vagyunk-e?
Hegel szállóigévé vált mondása szerint a történelemnek egyetlen tapasztalata az, hogy soha senki sem tanult a történelemből. Mi ennek ellenére készítettünk egy ütemtervet az euró várható bevezetésével kapcsolatos kérdések és feladatok sorával. Tudjuk például, hogy maga a bevezetés nagyon nagy feladat lesz az MNB számára. Hasonlóképpen a folyamatos forgalomban tartás. A legnagyobb feladat a pénzcsere lebonyolítása, amikor a forintot bevonjuk és az eurót közreadjuk. Ennek számtalan társadalmi, gazdasági, technikai vonatkozása van, s erre mi már egy komolyabb akciótervet készítettünk. Kinek, mikor, mit kell csinálnia, hogyan lehetne az árak gyors emelkedését megakadályozni, arról nem szólva, milyen komoly feladat azt megoldani, hogy egyik nap még forint a törvényes fizetőeszköz, másik nap már euró – a fővárostól a legkisebb és legtávolabbi falucskáig egyaránt. Sokat tanultunk, Ausztria tapasztalatait tanulmányoztuk a legjobban, de minden ország tájékoztatta az EKB-t a saját bevezetési és forgalmazási tapasztalatairól.
Hogyan látja a hazai pénzpiac és az abban működő cégek helyzetét a következő években?
Az euró bevezetésével gyorsabban növekedne a magyar gazdaság. Sok versenyelőnyhöz jutnánk, illetve behoznánk az euróövezet vállalatainak versenyelőnyét. Úgy látjuk, hogy a magyar gazdaság minden szempontból hasonlít az EU-tagállamok gazdaságához és nagyon mélyen integrálódott az Unióba. Kicsit hihetetlen lesz, amit mondok, de a huszonötök közül talán mi vagyunk a legjobban integrálódva, ugyanis a mi külkereskedelmünkben szerepel a legnagyobb arányban az EU. Az euró bevezetését követően tovább bővülne a külkereskedelmünk, hiszen megszűnne az árfolyamingadozásból eredő kockázat, valamint az átváltási költség, vagyis egyszerűbb, gyorsabb biztonságosabb lesz a kereskedelem. Tegyem hozzá: a magyar cégek közt is. Minden nemzetközi tanulmány azzal a végkövetkeztetéssel zárul, hogy ha egy nagyobb országcsoport közös valutával működik, akkor megnő az egymással folytatott kereskedelem. Az euró bevezetése tehát felgyorsítaná a növekedésünket, növelné a stabilitásunkat. Kétségtelen, hogy lennének áldozatok is. Két hátrányt mondok, bár tudom, hogy sokan vannak, akik ennél többel számolnak. Ez utóbbiakat szeretném megcáfolni.
Engedelmével azt szeretném, ha nem hallgatnánk el az euróhoz vezető út buktatóit, sőt, ha ezekről hangsúlyosabban beszélnénk, mint a szebb jövőről.
Valóban, az út is macskaköves, és a jövő sem lesz olyan boldog, ha addig sokat botladozunk. Nos, akkor nézzük a hátrányokat. Elvész az MNB pénzkibocsátási jövedelme. Igaz ugyan, hogy az euróövezetben van egy ilyen jövedelem, amelyet országonként elosztanak, de úgy számoltuk, hogy kevesebb fog ránk jutni, mint amennyi ma a forintkibocsátásból származó jövedelmünk.
Az előzőekben tisztáztuk, hogy ezt a jövedelmet az MNB befizeti az államkasszába. A működési költségek milyen forrásból származnak?
Többféle forrásból származó bevételünk van: az említett mellett például a bankoknak folyósított hitelekből, és egyéb tevékenységekből, ezeket összegyűjtjük, költségeinkre felhasználjuk és a különbözetet fizetjük be.
Adót is fizetnek?
Igen, rendes adófizetők vagyunk, bár meg kell jegyeznem, hogy az elmúlt években veszteségesek voltunk.
Hogyhogy?
A bankok és a vállalatok nálunk tartják a betéteiket. Ezekre mi elég magas kamatot fizetünk. Mivel nagyszámú betétet tartanak nálunk, sok a kamatkiadásunk. Van egy másik veszteségforrásunk is. Ha például erősödik a forint, az a mérleg szerinti veszteségünket növeli. Ugyanis az állam devizatartalékait mi kezeljük (ez a mai napon mintegy 16 milliárd euró, még egyszer hangsúlyozom: ez nem a miénk, hanem a magyar államé; s még ebben a zárójelben jegyzem meg, hogy ennél jóval kevesebbre lesz szükségünk az eurózóna tagjaként).
Akkor milyen pénznemben lesznek a valutatartalékaink?
Jelenleg még gondolkozunk rajta: jen, dollár, svájci frank jöhet szóba.
Térjünk vissza a bajokhoz. Ha veszteséges a jegybank, akkor mi a helyzet?
Az állam kifizeti a veszteséget a költségvetésből. Nem akarok most belemenni a mérlegünkbe, noha meg kell jegyeznem, hogy az euró bevezetését követően lényegesen meg fog változni a mérlegszerkezetünk. Például alacsony kamatokat fogunk fizetni a vállalatoknak, ezért itt nem lesz veszteségünk, de a veszteségnek az a része, amely abból származik, hogy ha a forint erősödik, a valutatartalékok kevesebbet érnek forintban számolva, meg fog szűnni. Visszatérve az előző gondolathoz: ettől néz ki úgy a dolog, mintha folyamatos veszteségünk lenne. Euróban természetesen ugyanannyi, de a mi hivatalos fizetőeszközünkben kevesebb. Fordítva is igaz, tehát ha a forint gyengül, akkor többletünk képződik – természetesen forintban.
Ez érdekes és egyben figyelemre méltó paradoxon: ami jó a központi banknak (és az importőröknek), az rossz az országnak (és az exportőröknek), meg persze mindenkinek, aki forintban kapja a jövedelmét.
A legjobb a stabil, árfolyamingadozások nélküli valuta lenne. Vagyis visszaérkeztünk az euró előnyei című fejezethez. És akkor tegyünk mellé egy hátrányt: a bankok, a befektetők elesnek egy jelentős üzlettípustól, amely a forint-euró átváltáson alapul. Nem csoda, ha a bankok nem lelkesednek felhőtlenül az euró bevezetéséért. Ebben a témában is lehetett tapasztalatokat gyűjteni azokból az országokból, ahol már bevezették az eurót: az ottani bankok is úgy vélték, hogy vége lesz a világnak, ha megszűnik a német márka és a francia frank közötti átváltási üzlet, de találtak helyette más üzleteket. Ugyanis megmaradt a dollár, a svájci frank, az angol font, a jen, és így tovább. A jelek szerint az euróövezethez csatlakozott országok bankjai azóta sem mentek tönkre. Ami a bankoknak hátrány, az a befektetőknek előny. Például, ha ma egy magyar befektető megveszi egy uniós tagországban bejegyzett vállalat részvényét, akkor azon kívül, hogy a részvény árfolyamingadozásától kell tartania, még az euró-forintárfolyam ingadozása is befolyásolhatja a nyereségét. Vagy veszteségét. Nos, ha bevezetjük az eurót, ez a kockázat is megszűnik.
Mi a másik nagy hátrány?
Kiesik az állami seniorage-bevétele. Megszűnik az önálló monetáris politika, ebből következően nem a sajátos magyar érdekek szerinti gazdasági és politikai válaszok fognak születni. A szakirodalomban asszimmetrikus sokknak nevezett válsághelyzetek állhatnak elő. Gyors hitelnövekedés állhat be, ahogy az megtörtént például Görögországban és Ausztriában. Alacsonyak lettek a kamatok, ez vonzóvá tette a különféle hiteleket. Ebben sajnos máris benne vagyunk, mert inkább euróban adósodnak el nálunk. Az elemzések egyébként azt mutatják, hogy a mi gazdaságunk szerkezete nagymértékben megfelel az uniós országokénak. Van ellenpélda is: a sajátos nemzetgazdasági érdekek felülírják az unióhoz és az euróhoz való csatlakozást. Nemrég találkoztam az izlandi jegybankelnökkel, aki elmondta, hogy ők nem akarnak csatlakozni sem az Unióhoz, sem az euróhoz (pedig mindenféle kritériumnak megfelelnének).
Mi az oka?
Az izlandi gazdaság alapja a halászat. A hal világpiaci árának a változására saját, izlandi választ akarnak adni, s nem az Unió direktíváinak alávetni magukat (amelyek egyébként bizonyára befolyásolnák a kvótáikat is). Ez extrém példa, de jól mutatja a dolog lényegét. Hogy visszatérjek a hátrányokhoz, vannak olyan hátrányok, amelyeket sok közgazdász annak tart, én viszont inkább előnynek gondolnám. Ha bevezetjük az eurót, akkor a stabilitási és növekedési egyezmény feltételeit be kell tartanunk, vagyis fegyelmezett államháztartási politikát kell folytatnunk alacsony költségvetési hiánnyal, szolid államadóssággal. Sokan mondják, hogy ez kényszerzubbony, amit Brüsszel erőszakkal húz rá a tagállamokra. Tegyük hozzá: mind a huszonötre ugyanazt húzza rá, függetlenül a nem egyforma helyzetüktől. Kétségtelen, ha egyenként vizsgálnák az egyes országokat, kiderülnének az eltérő feltételek és akkor talán lehetne más-más elbírálást kérni-kapni…
…persze ez sokat rontana a monetáris fegyelmen, ahogy akad rá most is példa: Olaszország, Belgium, Németország.
Valóban, de bizonyára ezért is van egységes rendszer. Minden országnak ugyanazokat a feltételeket kell teljesítenie. Szerintem Magyarországnak ennél még keményebb feltételeknek kellene megfelelnie..
Talán az összes újonnan belépővel együtt…
…igen: kisebb államadósság, kisebb költségvetési deficit lenne a belépési határ, hiszen az új belépők többsége, az egykori szocialista országok évtizedekig nem nagyon ismerték ezt a fajta szigorúságot. Sajnos rossz példával jár elől a brüsszeli engedékenység: a nagy országokkal, az alapító tagokkal kivételt tesznek. Visszatérve a mi helyzetünkhöz, úgy vélem, hogy a maastrichti kritériumok nem teljesíthetetlen rendszabályok. Azt sem tartanám lehetetlennek, hogy az Országgyűlés esetleg olyan törvényt hozna, amely ezeknél szigorúbban határozná meg a magyar fiskális szabályokat; 2004-ben tettem ilyen javaslatot, mások is javasolták, de kétharmados többség kellett hozzá, s akkor ez szóba sem jöhetett. A politikai helyet jelenleg sem alkalmas ilyen javaslatok elfogadására, de előbb-utóbb eljöhet az az idő, amikor mindenki megérti: mi hasznos Magyarország, a magyar gazdaság számára. Van még egy nagy hátrány-, vagy előny-csomag az euróhoz vezető úton. Az igaz, hogy ha egy olyan elrontott gazdaságot, mint amilyen ma a magyar, túl hirtelen próbál a politikai akarat rendbetenni, az túl nagy sokk. Azon nagyon sokat vitatkozunk mostanában: vajon jó-e a rendbetételnek az általunk választott útja-módja. Nevezetesen, hogy adóemeléssel próbáljuk rendbehozni a költségvetést. Kétségtelen, hogy bármilyen utat választunk, az mindenképpen visszaveti a gazdasági növekedést, ahelyett, hogy valamilyen harmonikus pályán jutnánk el az euró bevezetésének a feltételeihez. Sajnos az ellenkező irányba lépegettünk a fegyelmezetlen gazdaságpolitikánk miatt. Most már én is azt mondom, hogy mielőbb be kellene vezetni az eurót, olyan úton, amely nem veszélyezteti a társadalom és a gazdaság tűrőképességét.
Talán mégis igaza van Ady Endrének: nekünk számtalan kisebb és néhány nagyobb Mohácsra van szükségünk ahhoz, hogy rátaláljunk a helyes, nekünk megfelelő útra. A magyar történelem erről szól, ha van fülünk hozzá, hogy meghalljuk.
Mostanában szabadidőmben Mátyás királyról olvasgatok és noha egy pillanatra sem kételkedem az ő történelmi és államférfiúi nagyságában, mégis az a benyomásom, hogy már ő elrontott valamit.
Pedig akkor az ország erős és független volt: annyi alattvalóval, mint a korabeli Anglia (5 millió jobbágy, szabad polgár és nemes), ugyanannyi adót szedett be, mint angol királykollégája (évi 1 millió forintot), halála után 36 évvel mégis véget ért a függetlenség, a biztonság, a jólét és csak 1989 után kezdődhetett valami újra, elölről, a magunk akarata szerint. Talán véletlen, de aznap, amikor erről beszélgetünk, az EU elfogadta a javított magyar konvergenciaprogramot. Akkor most talán mégiscsak el tudunk indulni az euró felé vezető úton? Tudjuk róla, hogy göröngyös lesz, főként a magánemberek számára? Tudjuk és kellőképpen kommunikáljuk is?
Nagyon nehéz előrelátni, hogy milyen úton lehet a legjobban eljutni az euróhoz. Ami engem illet, úgy vélem, hogy ez a most elfogadott programtervezet nem a legjobb út. Adóemelésekkel rendbehozni a gazdaságot nagyon nehéz lesz. Ez egyfajta kombinációja a politikai és a gazdasági értékrendnek. Nyilvánvaló hátránya, hogy az adóemelések csökkentik a vállalatok versenyképességét, az adórendszer bonyolultabb lesz, sokan kibújnak majd alóla, az áremelések nagy terheket tesznek a lakosság vállára. Ugyanakkor az is igaz, hogy a lazítások előnyeit élvezte a lakosság, gyorsabban nőttek a jövedelmek, mint amit a gazdaság teljesítőképessége megengedett volna. Ez fenntarthatatlan rendszer volt, valamilyen formában egyensúlyt kellett, kell teremteni. Ez azt jelenti, hogy a jövedelmeknek átmenetileg valamivel lassabban lehet és kell növekedniük, mint eddig. Nincs olyan kiút, amely ne terhelné a lakosságot, de olyan megoldásra volna szükség, amely emellett fellendítené a gazdaságot. Én három dolgot említenék. Először is szélesebbé tenném az adóbázist: több munkavállalónak kellene adót fizetnie. Ennek következtében alacsonyabbak lehetnének az adókulcsok, egyszerűbb, áttekinthetőbb lenne az adórendszer. Ugyanakkor nagyon keményen behajtanám az adókat és nem lennének kiskapuk. Sajnos, ez azt jelenti, hogy meg kellene adóztatni azokat, akik ma nem adóznak, például a minimálbérből élőket. Másodszor: keményen letörném a korrupciót. Ma ez az egyik legnagyobb bajunk, nagyon mélyen behálózza a magyar társadalmat és a gazdaságot. Nagyon sok kárt okoz mindenkinek, illetve azoknak nem, akik az előnyeit élvezik.
Hogyan lehetne ezt a rákos burjánzást megállítani, visszaszorítani, megszüntetni?
Szerintem egyszerűbb, átláthatóbb jogrendszerrel, igazságszolgáltatással, állami versenyeztetéssel, bürokráciacsökkentéssel, nagymértékű átláthatósággal. A harmadik a bürokrácia csökkentése. Ma Magyarországon nagyon nehéz vállalkozási engedélyt kapni, bármit csinálni, még akár a piacon árulni is, ennek a bürokráciának egy része még az Osztrák-Magyar Monarchiából maradt itt (pedig annak már 85 éve vége), más részét a Szovjetunióból, egy újabb részt most kapjuk frissen az EU-tól, s ez egyre jobban gúzsba köti a magyar gazdaságot. Ha ezeknek a bajoknak az orvoslására fordítjuk az erőnket, akkor nem feltétlenül kell adót emelni. Hosszabb távon a magyar gazdaság számára előnyös lenne az euróra való mielőbbi áttérés, a minél gyorsabb közeledés a feltételek teljesítéséhez. Ugyanakkor olyan utat kellene találni, amelyen a legkisebb növekedési áldozattal lehetne közlekedni. Hogy egy érzékeny példát említsek, ma sajnos sokkal többet osztunk szét szociális támogatásra, mint amennyit megengedhetünk magunknak. Én a támogatások növelése mellett vagyok, de előbb termeljük meg a többletjövedelmet. Folyamatosan adósságból elosztani nem szabad.
Ha jól értelmezem a hallottakat, akkor minden elosztórendszert át kell alakítani, nem?
Valóban, az egész államapparátust, az államigazgatást, az önkormányzati rendszert, az oktatást, az egészség- és nyugdíjbiztosítást, s tartok tőle, hogy noha minden érdekelt tisztában van vele, mégsincs meg hozzá a kellő politikai akarat, bátorság, egyetértés. Kisebb Országgyűlés kellene, kisebb önkormányzatok, sőt, mondok egy szokatlan mértékegységet, amelynek eléréséhez nem kellene különösebb bátorság: kisebb autókra van szükség az államapparátusban.
Amennyire emlékszem, ön az ABN Amro Bank elnökeként egy Renault Lagunával járt. Most mi jár az MNB elnökének?
Az jár, amit használ: Volkswagen Passatot. A Mercedes árának a felébe került és a tartása is olcsóbb. De erről ne többet, mert populista íze van.
Hadd legyek most én populista: amennyivel kisebb az egy főre eső nemzeti jövedelmünk, mint a német vagy osztrák állampolgároknak, annyival kisebb autókkal járjanak a vezetőink.
Legyünk realisták: az is elég volna, ha kevesebb hivatal, kevesebb hivatalnok, főhivatalnok lenne az állami állásokban és sok kicsi sokra megy.
Hadd tegyem föl az egyik kedvenc kérdésemet. (Feltéve, de meg nem engedve) mi lenne, ha Magyarország úgy döntene, hogy már holnap bevezeti az eurót?
Abból nagy gazdasági káosz lenne, hiszen nem tudnánk betartani a szabályokat. Ha fegyelmezetlen gazdaságpolitika mellett van egy erős valuta, akkor az egy-kettőre romba dönti a gazdaságot. Ez történt nemrégiben Argentínában, amikor a pesót hozzákötötték a dollárhoz, aztán ahelyett, hogy prosperáltak volna, egy-másfél év alatt csődbe ment az ország. A kiadásokat, az állami túlköltekezést ugyanis nem csökkentették, a peso nem értékelődhetett le, hiszen szorosan kötve volt a dollárhoz, beindult egy olyan hiperinfláció, aminek a végén összedőlt a gazdaság. Minden bizonnyal nálunk is valami hasonló következne be. Montenegróban, ahol bevezették az eurót a megfelelő feltételek teljesítése nélkül, erősen visszaesett a gazdaság. Őszintén szólva, mi is megvizsgáltuk néhány évvel ezelőtt, hogy mi lenne, ha... De felhagytunk vele.
No és a balti országok?
Ők fegyelmezett államháztartási politikával, költségvetési többlettel kerültek közelebb az euró bevezetéséhez, mint mi.
Hadd tegyem fel a másik kedvenc kérdésemet. Mi lenne (természetesen feltéve, de meg nem engedve), ha úgy döntenénk, hogy, nem kérünk az euróból, szeretjük a forintot, már az Anjou királyoknak, Mátyásnak is jó forintja volt, és se a svédek, se az angolok, se a norvégok, se a svájciak nem kérnek belőle, mégis köszönik szépen, jól megvannak. Vagy mi lenne, ha nem tudnánk teljesíteni a maastrichti kritériumokat? Vagy mi lenne, ha úgy döntenénk, hogy kivárunk: milyen bajokat okozott nemcsak a visegrádiaknál, de addigra már Románia és Bulgária is tagja az euróövezetnek?
Sajnos a forint az egyik legsebezhetőbb valuta a világon, és ez nem tegnap óta van így. Három dolog tartja viszonylag stabilan mégis. Először is az, hogy az EU tagja vagyunk és ez nem fog változni (a múltkor egy amerikai befektető elmondta nekem, hogy számon tartanak strukturálisan gyenge és erős országokat: Magyarország uniós tagként az erősek közé tartozik). Másodszor: különösen kedvező volt mostanáig a nemzetközi pénzügyi környezet, alacsonyak voltak a kamatok (ez mostanában változik és gyors változáskor a sebezhetőbb országok hamarabb kerülnek nehéz helyzetbe, mert a befektetők legelőször onnan vonják ki a pénzüket). Harmadszor: (és erre van befolyásunk) nálunk viszonylag magas a kamat. Ez vonzza a tőkét, noha az adósságot előbb-utóbb nekünk is kamatostul kell visszafizetnünk.
Ugye emlékszünk arra, amikor néhány évvel ezelőtt a svédek deklarálták, hogy nem lépnek be az euróövezetbe, akkor erős spekulációs támadás indult a svéd korona ellen (amely mögött egy nagyon erős és kiegyensúlyozott gazdaság áll)? Mégis, kis híján ráment a svéd valuta is, meg a nemzetgazdaság is.
Jó a példa, mert voltak határozott hasonlóságok. Erős és jó volt a gazdaságuk, akárcsak nálunk most a magángazdaság, s ott is az állami pénzügyekkel volt probléma, A központi bank 400 százalékra emelte a korona kamatát egy éjszakára és utána a svéd szocialista kormány egy nagyon kemény gazdasági konszolidációs csomagot vezetett be és hajtott végre, lefaragták az állami kiadásokat, elfogadtak egy pénzügyi stabilitási törvényt, miszerint az államháztartásnak többlete kell, hogy legyen, drasztikus kiigazítással jöttek ki a válságból. Nálunk ilyesmire lenne szükség, nézetem szerint a jelenlegi kiigazításoknál is szigorúbb mértékben. A svédek két év alatt rendbe rakták a gazdaságukat és azóta is jó úton haladnak, noha továbbra sem vezetik be az eurót. Úgy vélem, hogy minél messzebbre kerül az euró magyarországi bevezetésének a dátuma, annál nehezebb helyzetbe kerül a forint, a magyar gazdaság és a mindenkori kormány.
Van forgatókönyv az MNB-ben arra, hogy mit tennének, ha erős támadás indulna a forint ellen? Van erős és hatásos védelmi stratégia?
A stratégia kulcsa az államháztartás kezében van. Az nem kérdés, hogy az állam túl sokat költ a bevételéhez képest. Hitelt vesz fel, adósságba veri magát, óriási a költségvetési deficit, nagy a fizetési mérleg hiánya, gyorsan növekszik az államadósság. Ezen kell változtatni. Mindezt monetáris politikával kivédeni, egyensúlyozni… igazából az a csoda, hogy eddig ennyire lehetett. Ne tagadjuk el, hogy vannak pozitívumok. Például nagyok a tartalékaink A nyolcvanas években, vagy 1995-ben szinte semmink sem volt. A mostani 16 milliárd eurónk bizalmat kelt a piacokban. Ha úgy fordulna, hogy a befektetők el akarnák vinni a pénzüket, ki tudnánk fizetni őket. Nem forintban! Euróban. Fizetési válság nem fenyegeti Magyarországot. Ezt ők nyilván jól tudják és ezért nem visznek el semmit sem. Hiszen, mint említettem, kamatfelárat kapnak érte. A forint leértékelődésének a lehetősége régóta reális veszély. Vannak forgatókönyveink a védelemre, de egy szinten túl ezt már nem lehet monetáris politikával kezelni, csak az egész gazdaságpolitika megváltoztatásával.
Gondolom, ezt három dolog határozhatja meg: a gazdaság teljesítőképessége, a politika eltökéltsége és a jegybank hatása..
Valóban. A gazdaság teljesítőképességével nincs is baj, kivéve, ha újabb és újabb adókat raknak rá, vagy ha a korrupció egyre jobban visszaveti, ha az oktatási rendszer nem gazdaságos (mint ahogy most nem az, hiszen olyan iskolai végzettségekkel jönnek a munka világába sokezren, amilyenekre ma nincs szükség, semmit sem érnek a diplomájukkal szegények, de a gazdaság sem tud mit kezdeni velük), az egészségügy is egyre lejjebb csúszik. A gazdaság legnagyobb problémája szerintem, hogy kevesen dolgozunk, s hogy olyan gazdasági, szociális, egészségügyi rendszereket kellene kiépíteni, amelyek értékteremtő munkára ösztönzik az embereket. Nem pedig a munka és az adófizetés elkerülésére. Van tehát tennivaló, nem is kevés, de úgy vélem, hogy józan ésszel a helyükre tehetjük a dolgokat.
Egyéb sem kell hozzá, csak az, hogy a politikusoknak is megjöjjön a józan eszük.
Sajnos olyan kiélezett a politikai helyzet, hogy nem nagyon látszik manapság az alagút vége, én mindazonáltal bízom benne, hogy sikerülni fog, hiszen sokszor megoldottunk már nehéz problémákat Magyarországon. Elődeink is, mi is.
Ön a rendszerváltás utáni magyar tőzsde újraalakulásának egyik legfontosabb elősegítője majd évekig a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) elnöke volt, nyilván azóta sem vesztette el a tőzsdéhez fűződő kapcsolatát. Hogyan látja: milyen változásokat hoz majd a BÉT életében az euróra való áttérés?
Értelmes jóslatot nagyon nehéz mondani, de én már régóta úgy vélem, hogy a nemzetközi tőzsdék egyre jobban integrálódnak a jövőben. Főként a számítógépes, internetes kereskedelem előtérbe kerülésével. Ezt a tendenciát tovább erősíti az EU integrálódása. Ahogy a gazdasági együttműködés mind több területen elmélyül és szélesedik, úgy fognak közelíteni egymáshoz a tőzsdei jegyzési kritériumok, a tőzsdei kereskedés feltételei, így aztán egyre közelebb kerülnek egymáshoz a tőzsdék is. Véleményem szerint a magyar tőzsde az osztrák, cseh, lengyel, szlovák tőzsdékkel történő integrációs folyamatban jó úton jár, de az is előrelátható, hogy egyenként vagy együttesen szoros kapcsolatban fognak (fogunk) állni a nagy, nyugat-európai tőzsdékkel. Magyar befektetők már ma is kereskednek Londonban, Frankfurtban, Párizsban. De a világ egyre kisebb és nyitottabb. A múltkor egy magyar befektetőtől hallottam, hogy ő a Sydney-i tőzsdén kereskedik és csak ausztrál viszonylatban hajlandó befektetni. Egyre erősebb lesz a nemzetközi integráció és az olyan kis, szubregionális tőzsdék, mint a miénk, ezzel egyenes arányban jelentéktelenednek el. A BÉT is úgy jár, mint az MNB a bankrendszerben: egy nagy, európai tőzsdei rendszernek lesz egy kis része. Lehet, hogy csak ötven év múlva következik be, de ami engem illet, támogatnám egy nagy, erős, központi európai tőzsde létrejöttét, így gondolom el a bankrendszer jövőjét is. A közös pénzről már korábban szavaztunk és az Uniónak egyetlen központi bankja van, helyes lenne, ha az integráció a bankrendszerben is egyre gyorsabbá válna, s ha a bankfelügyeletek is európai szinten dolgoznának.
Ezt hogy érti?
Csak egyetlen példát említenék. A külföldi tulajdonban lévő, de Magyarországon működő bankok tevékenységéért ki a felelős? A magyar bankfelügyelet, vagy a holland, a német, az osztrák, az angol, az olasz? Nem lényegtelen, és egyre sürgetőbben megoldásra váró kérdés. Ugyanígy, hasonlóképpen megoldandó kérdések várnak a tőzsdei integrációkra is. Ha a mindennapi életünk szemszögéből nézzük, azt mondhatjuk, hogy nagyon lassan halad az európai integráció. Ha azonban azt nézzük, hogy 65 évvel ezelőtt Anglia, Franciaország és Németország véres háborút vívott egymással, ma pedig ugyanabban a közösségben él, dolgozik, kereskedik egymással, s a két, egykori szárazföldi ellenfél azonos valutában számol, akkor azt kell mondanom, hogy ez az integráció gyors és egyre gyorsabban fejlődik. Hasonló utat jár be majd a tőzsde is, tehát, hogy a mi időérzékünkhöz képest lassú lesz az előrehaladás, de történelmi távlatból nézve gyorsan bekövetkezik. Mondjuk néhány évtized elteltével.
Nagy barátunk, egyben nagy versenytársunk, az Amerikai Egyesült Államok gazdasága, tőzsdéje, bankrendszere egységes, az ottani központi banknak sokkal erősebb jogosítványai vannak, mint az EKB-nak, s a szavára nagyon odafigyelnek mindenütt a világon. Mi csak haladunk itt Európában arrafelé, mégis sokan féltik a nemzeti identitásukat.
Hosszabb távlatban amellett lennék, hogy egységesedő gazdaság és nagyon színes, nagyon sokrétű kultúra jellemezze az Európai Uniót. Ebben nincs ellentmondás. Hagyományainkat a kultúránkban, a fogyasztásunk szerkezetében kellene őriznünk, a gazdaságban pedig készen kell állnunk a globalizációs kihívásokra adandó válaszainknak. Akik nem erre haladnak, hanem ellenállnak az új szeleknek, azok menthetetlenül megállnak és lecsúsznak.
Ha MNB elnöki mandátumának lejárta után felkérést kapna az EKB-tól az elnöki státus betöltésére, elvállalná?
Attól tartok, hogy ez a veszély nem fenyeget. Ez politikai, s nem szakmai döntés szokott lenni. Megállapodás van arról, hogy mikor van francia, német, vagy más nemzetiségű elnök. A kisebb országok is szóba jöttek, de a 2004-es Tízek még nem. Az újak, köztük magam is támogatnánk egy ilyen változást, legalább az elnökség tagjai sorába delegálhatnánk egy küldöttet. Ami engem illet, szívesen támogatnék egy szakmai alapon, nem pedig országméret szerint megvalósuló kiválasztást.
Mi értelme van ennek?
Egyfajta politikai egyensúly fenntartása. De hogy visszatérjek a kiindulóponthoz: nem tervezek külföldi munkavállalást. Nyugodtabb életre vágyom.
A sorozatban megjelent interjúkat itt olvashatják.
