<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
11p

Van egy magyar grafikus, akinek a műveit talán a legtöbben ismerik az országban, sőt, nagyon szeretik is, mi több, szenvedélyesen gyűjtik (aztán szabadulnak tőlük), de mindenképpen nagy becsben tartják. Ne játsszunk zsákbamacskát: ő Vagyóczky Károly, a Képzőművészeti Főiskola sokszorosító grafika szakon végzett művésze, aki a rendszerváltás utáni magyar bankjegyeket tervezte (mellesleg nagyra becsült bélyegtervező is). Legutóbbi kiállításán grafikái, festményei és bankjegytervei mellett feltűnő volt néhány, olyan alkotása, amely különösségével hatott (persze a megvalósítás szabályait betartva). Ezek legfurcsábbja a ki-tudja-mikor megvalósulható magyar euró-bankjegy néhány terve volt. A másik szembetűnő jellegzetesség a festmények tűpontosságú stílusa, amely sok vonásában emlékeztetett a XVII-XVIII. századi németalföldi kismesterek hihetetlen látványhűségű, tűecsettel festett csendéleteire.– kérdeztük a művészt.

Mi volt az indítéka, amikor megtervezte a magyar euró-bankjegyet?

Úgy vélem, a teljes életművemet kitöltő pénztervezésnek hatnia kellett az általam művelt egyéb műfajokra. Mostanában már kevésbé foglalkozom grafikával, jobbára csak festek. Tegyem hozzá, a papírpénz-tervezés: grafika. Mégpedig annak egy meglehetősen speciális ága. A papírpénzek (pénzjegy)nyomdai úton készülnek, a nyomólemez pedig réz, tehát a pénzjegyek grafikai munkája: a rézmetszés. A Pénzjegynyomdában tanultam meg a rézmetszést, Nagy Zoltán volt a mesterem, idősebbek még emlékezhetnek a lila Ady-ötszázasra, amely az ő munkája  volt. Horváth Endre pedig, aki az 1946-os új Forintot tervezte, az ő mestere volt. Az 1954-ben elhúnyt Horváth Endre zseniális bankjegy-tervező volt, ma nagyon szép múzeuma van Balassagyarmaton, ahol a kiváló bélyegterveit is látni lehet.

A magyar papírpénzek réznyomatúak és ez hosszú hagyományra megy vissza. Mi az oka, vagy értelme, hogy ezt a technológiát választották?

Eredetileg az volt az oka, hogy az evvel a technológiával készült bankjegyeket nehéz, vagy lehetetlen volt hamisítani. Azóta persze ez megváltozott. Ebből fakadóan a feladataim része volt, hogy időről időre bementem a Magyar Nemzeti Bank megfelelő osztályára, (ahol begyűjtötték és őrizték a lefoglalt hamisítványokat,) hogy tanulmányozzam azokat és felfedjem a forgalomban levő hivatalos pénz gyenge pontjait.

A pénzhamisítók mivel buktak le a legjobban?

Legtöbbször azzal, hogy nem hasonlított az eredetire. A papírpénz legfontosabb vizuális motívuma a rajta látható portré. A bankjegyeken számos olyan elem van, amely kifejezetten a hamisítás megnehezítéséért kerül rá. Ezek az úgynevezett mintázatok, a színezés, meg egyebek. A bankjegynek rengeteg ismérve van, s ezeknek az elemeknek mind-mind rajta kell lenniük. A szakemberek aránylag jól felismerik a hamisítványokat, de az átlag vásárló, vagy pénztáros kevésbé (esetleg nem annyira) figyel rá. Az MNB, vagy a Pénzjegynyomda kiadott egy kis füzetet, amely segítette az érdeklődőket,  vagy a pénztárosokat, hogy mire kell odafigyelni… 

Vagyóczky Károly hirtelen támadt ötletként vágott bele a magyar euró megtervezésébe. Fotó: Bánkuti András
Vagyóczky Károly hirtelen támadt ötletként vágott bele a magyar euró megtervezésébe. Fotó: Bánkuti András

… gondolom, a bankjegyhamisítók beszerezték ezt a  kis füzetet, és ők is tanultak belőle…

… ezért szokta a postáskisasszony UV-lámpa alá tenni a bankjegyet, mert az kimutatja a hamisítás néhány jelét.

A rendszerváltás után sokat változott a forint. Először is eltűnt a fillér, majd az egy-, és kétforintos fémpénz, de a bankjegyek is mások lettek. Nemcsak a címer és a szín miatt. Miért?

Ennek alapvetően az volt az oka, hogy azok a védelmi elemek, amelyek a régi papírpénzekben benne voltak, a hamisítók fantasztikus felszereltsége következtében már nem feleltek meg a kívánalmaknak. 

Emlékezetem szerint akkoriban sok kritika érte a bankjegyeket a formájuk, az arányaik, a színezésük és más egyebek miatt. Ezeken miért kellett megmásítani a világszerte nagy megbecsülésnek örvendő, Horváth Endre tervezésére visszamenő koncepciót?

Ennek meg az a magyarázata, hogy nyomtatáskor arra a papírívre, hány nyomatot lehet elhelyezni a minél gazdaságosabb kivitelezés szempontjából, hiszen a bankjegy-papír meglehetősen drága alapanyag. A régi, a Horváth Endre tervezésű forint-bankjegy ugyanúgy készült, mint a művészi rézkarc. Vagyis beáztatták a papírt, utána rányomták a rézformát, majd megszárították. A papír pedig ide-oda nyúlik, ezenkívül más elemek is vannak a bankjegyen, amelyeket nem lehet pozícionálni. A mostani bankjegyek esetében a technológia: száraz réznyomás, ez pedig könnyebbé teszi a teljes elkészítést.

Azokon a bankjegyeken, amelyeket ön tervezett, magyar történelmi alakok, uralkodók arcképeit lehet látni. Vannak, akikről még életükben készült művészeti ábrázolás (II. Rákóczi Ferencről például Mányoki Ádám festett portrét), de például az ezer forintoson látható Mátyás király portréja hogyan készült?

Először meg kell csinálni a vázlatot. Ezután egy bizottság megtárgyalja és eldönti, hogy megfelelő-e, vagy javításokat kér. Általában szigorú kritériumok alapján vizsgálódnak és döntenek. Műszaki és banki szakemberek vannak ezekben a bizottságokban, de például a rendszerváltás utáni első bankjegyek kinézetének témája egészen Antall Józsefig felment a grádicson. Ő történész, valamint numizmata is volt, tehát értett hozzá.

Hogyan választották ki azokat a történelmi személyiségeket, akiknek az arcképe végül felkerült a bankjegyekre?

Az végülis az én dolgom volt, ezért aztán sok kritikát is kaptam érte. Például, hogy Szent István miért ilyen és miért nem olyan lett, amilyenre sikerült, és így tovább. Amikor elkészült a bankjegyeken látható személyek névsora, köztük volt például Kossuth Lajos (a papír százforintosra tervezve), de közben az akkori infláció miatt a százas fémpénz lett. Nem tudom, van-e, aki emlékszik a papír kétszázasra, amelyen Károly Róbert portréja volt, de hamar átvedlett ez is fémpénzzé.  

Két, emblematikus alak maradt ki a sorból, a korábbi zöld tízforintos Petőfije és a piroshasú százas Kossuthja. Rákóczi megmaradt, ötvenes helyett az ötszázason, viszont a művészek (Ady, Bartók) eltűntek. 

Sokat dolgoztam a grafikai vázlatokon, az előbb említett kétszázason szereplő Károly Róbertről nem maradt fenn hiteles kortársi ábrázolás. Kínlódtam vele egy ideig, két-három változatot is készítettem, de elégedetlen voltam mindegyikkel.  Aztán egy ilyen pillanatban belépett a műtermembe régi barátom, Koltai Feri, aki nemcsak a Jura Trade Kft. igazgatója volt, hanem jóképű fiú is. Ránéztem és szinte kiszakadt belőlem: itt van Károly Róbert!

Mostanában már kevésbé foglalkozik grafikával, jobbára csak fest. Fotó: Bánkuti András
Mostanában már kevésbé foglalkozik grafikával, jobbára csak fest. Fotó: Bánkuti András

Történelmi pillanat: amikor a grafikusművészből királycsináló lett. De továbbra is nyitott kérdés, hogy azok a történelmi alakok, akikről nem maradt fenn hiteles, kortárs ábrázolás, hogy kerültek mégis a bankjegyekre?

Mindenképpen olyan portrét lehet megmetszeni, amely nagyon részletes. Például elkészítettem egy Széchenyi István grafikát, de a bizottság úgy döntött, hogy inkább a kortárs Friedrich von Amerling 1837-es, egész alakos portréja legyen az ötezres bankjegyen. Akkor nekiálltam a festmény alapján a grafikának. Ezzel megvoltam 2-3 hét alatt. A metszethez viszont már négy hónapos munkára volt szükség.  

Ennél jóval nehezebb feladat volt Szent István portréjának a megtervezése és rézbe metszése, hiszen első királyunkról nem volt portré, csak a koronázási palást megjelenítése, az egyetlen egykorú ábrázolás. A bankjegyen látható arckép viszont nem a koronázási palást ábrázolására támaszkodik. Hanem mire?      

Ez elég bonyolult. Hetekig nyúztak engem, miután elkészültem a vázlattal: miért ilyen a korona, miért úgy néz ki a király, de azt kikötötték, hogy Szent Istvánnak hiteles legyen az ábrázolása. Én 1978-ban találkoztam először a palásttal, a Nemzeti Múzeumban, miután visszakerült az Egyesült Államokból. Akkor még nem gondoltam, hogy évtizedek múltán még dolgom lesz vele. Akkor annyira közel mentem hozzá, amennyire csak lehetett. Egy asztalfélére volt kiterítve, több centiméter vastag üveg alatt. Első királyunk arca egy pamutgombolyag volt, ami ilyen módon nem lehetett alkalmas portré megrajzolására.

Bárki bármit mond: ez az egyetlen, Szent István életében róla készült művészeti alkotás, textil alapon, aranyfonállal varrva és a bizánci művészet hatását mutatja.      

Mit csinálhattam? Tanácsot kértem László Gyulától, aki csak egyetlen órát tudott velem foglalkozni, de, ahogy mondta, akár egész álló nap beszélhetne róla. Mármint a palástról, mert szerinte is az egyetlen hitelesnek mondható ábrázolás első királyunkról. Néhány nappal később kezembe került egy könyv, Balogh Jolán tanulmányaival, benne az úgynevezett kalocsai királyfejjel. Akkor gondoltam arra, hogy ez a szobortöredék lehetne az én kiindulási pontom. Egyébként László Gyula mondta, hogy az árpád-házi királyok karakterét kellene megfognom. Végül 1997-ben került közforgalomba az a tízezres bankó, amelyen látható a portré.  

Amikor befejeződött a rendszerváltás utáni bankjegyek tervezése és közforgalomba való kerülése, akkor néhány évre rá megrendelést kapott egy addig sohasem létezett pénz, a balatoni korona megtervezésére. Kitől-mitől kapta a feladatot?

Bélyegtervezőként sok, olyan emberrel voltam kapcsolatban, mint például a MABÉOSZ (a bélyeggyűjtők szervezete – a szerk.) alelnöke, egyben a veszprémi Kinizsi Bank alelnöke is. Ott futott be ez a téma, onnan kaptam a megrendelést. Népszerű lettem, akárhányszor Veszprémbe mentem, úgy fogadtak, hogy: „Itt az a grafikus, aki a mi pénzünket fogja tervezni!”. Végül 2012-ben jelent meg a piacon, mint bármely más utalvány, magyar és angol nyelvű felirattal, hogy az idegenforgalomban is jól működjön. Ma már viszont inkább csak gyűjtőknél található.

Arra gondolt Vagyóczky Károly, hogy a kalocsai királyfej lehetne az ő kiindulási pontja. Fotó: Bánkuti András
Arra gondolt Vagyóczky Károly, hogy a kalocsai királyfej lehetne az ő kiindulási pontja. Fotó: Bánkuti András

A legutóbbi kiállításon nagy meglepetésre látni lehetett azokat a terveit, amelyek a magyar euróval kapcsolatosak. Hogy és miért fogott bele az euró tervezésébe?

Ez egy hirtelen támadt ötlet volt. Egy hazai pénzügyi cégnek dolgoztam, ott mutattak egy könyvet, amely az euró 2000. évbeli bevezetés előtt jelent meg, benne azoknak az országoknak a grafikus-tervezőinek vázlataival, amelyek bevezették az eurót. Sok-sok grafikus sok-sok tervével, kiviteli vázlatával.  Annak ellenére nagyon érdekes volt szakmailag, hogy előre kikötötték például: portré nem lehet a bankjegyeken. Ízlés dolga, hogy kinek mi tetszik grafikailag, vagy formailag, esetleg a bankjegyek színvilágában, de egyvalamiben kiválóak ezek a papírpénzek: nyomdai előállításuk és minőségük a legalaposabb szakmai kritériumoknak is megfelel.

Ez azt jelenti, hogy nehezen lehet hamisítani?

Nehezen, de a hamisítók is együtt fejlődnek a legmodernebb technikákkal és eljárásokkal. Egyelőre ott tartunk, hogy utánozni lehet, hamisítani már nem annyira.  

Önnek volt szakmai kifogása, és ha igen, akkor mi?

Először is az, hogy nincs rajta portré. Aztán: egy kicsit túlságosan túltervezett: több, mint száraz, kevés benne az invenció. 

Akkor ön azért fogott bele a magyar euró-bankjegy megtervezésébe, hogy megmutassa: lehet ezt színesebben, ötletesebben is?

Mondjuk, hogy ráértem és volt ötletem a megvalósításra.

Azért ez nemcsak szórakozás dolga. Ugyanis Magyarország 2004-ben lépett be az Európai Unióba és 2006-2007-ben már az. euró bevezetéséhez előírt feltételek nagyrészét teljesítettük: akkor már elérhető közelségbe került. Ön pedig optimistán megtervezte az elképzelése szerinti magyar változatot.

Legyünk őszinték és realisták: az euró tervezése nemcsak esztétikum és művészet, hanem igazán nagy üzlet. Aki csinálja, annak sokat fizetnek. Egyelőre ugyan kimaradtunk az euró övezetből, de én nem hagytam abba a virtuális fejlesztést, javítgattam, változtattam a terveimen és végül bekerült az életművembe. Most a legutóbbi kiállításomon is látható volt egy sorozat.  

  

Igen, és mintha a világhírű gazdasági-pénzügyi pesszimista katasztrófa-jós, Nouriel Rubini professzor babérjaira törne, megtervezte (méghozzá több változatban) az 5 ezer eurós bankjegyet is. 

Végülis milyen legyen? Az ötezres jól fest, szépen kitölti a felületet, jól néz ki rajta a jáki későromán-koragótikus templom…

… némi humort érzek abban, hogy hátulról ábrázolta,  mint ahogy az is sokatmondó, ahogy egy másik ötezres tervére az óriáskígyókkal küszködő antik görög Laokoon szoborcsoportot választotta…

… aki viszont megnyerte az eurótervezés pályázatát, egy osztrák grafikus, aki persze nagyon tehetséges, de mintha nem annyira művész, mint inkább mérnök lenne. Jól ismerjük egymást, többször ide látogatott és bizony nagyot csodálkozott a mi tervező műhelyünkben, hogy: Jé! Így is lehet csinálni, ilyen klasszikus rézmetszetekkel. 

Voltak-e, vannak-e tanítványai?

Voltak, de szétszéledtek. Nemrég megjelent egy könyv, amelyben a szerző összeszedte az itthon ma még működő rézmetszőket. Összesen vagyunk vagy heten.