Tomás Jan Bata 1914. szeptember 17-én az akkor még az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó Prágában jött a világra, a cipőbirodalmat alapító Tomás Bata fiaként. A gyorsan multinacionális vállalattá fejlődő Bata (avagy Batya, ahogy a helyiek ejtik) a cipőiparban az elsők között gyártott korszerű ipari módszerekkel jó minőségű, megfizethető árú cipőket, és ezeket saját üzlethálózatában értékesítette. Alkalmazottai különleges juttatásokban (átlagosnál magasabb bér, ötnapos munkahét, ingyenes orvosi ellátás) részesültek, a cég által épített házakban laktak, a vezetőket a cég iskolájában képezték. Tomás a zlíni központban már gyerekkorában kitanulta a cipészmesterség csínját-bínját, gazdasági ismereteit a magyarhradisi (Uherské Hradiste) kereskedelmi akadémián alapozta meg, később Angliában és Svájcban is tanult.
Alig tizennyolc éves volt, amikor apja repülőgép-szerencsétlenségben meghalt. A legendás szervezettségű családi vállalkozás vezetését először nagybátyja, Jan Antonín Bata vette át, majd a fiatal Tomás lépett örökébe. Az 1930-as évek közepén a gazdasági világválság miatt megrendült helyzetű vállalatot és dolgozóit csak a Mussolini katonái számára készített bakancsok gyártásával tudták megmenteni, de a döntés miatt a vállalatot a fasisztákkal való együttműködéssel vádolták meg.
Bata 1939-ben Csehország német megszállása elől menekülve Kanadába emigrált. A délkeleti Ontario tartományban, a ma már nevét viselő Batawa városkában alapította meg a Bata Shoe Company of Canadát, új gyárat és a vele áttelepült száz cseh munkáscsaládnak lakásokat épített.
A második világháború alatt sikeresen vezette cégét, stratégiai fontosságú cikkeket gyártott a szövetséges csapatok számára, együttműködött az Edvard Benes vezette londoni emigráns csehszlovák kormánnyal, amelynek számlájára jelentős összegeket utalt. A háború végén, 1945-ben rövid időre hazatért, de felmérve a viszonyokat úgy döntött: Londonba telepíti át a cég főhadiszállását. Igaza lett, mert az 1948-ban hatalomra került kommunisták a zlíni gyárat államosították (erre a sorsra jutottak a Bata cég egyéb kelet-európai érdekeltségei is), a korábban köztiszteletnek örvendő családot kizsákmányoló kapitalistaként bélyegezték meg.
A szülőhazája elhagyására kényszerült Bata végleg Kanadában telepedett le, cége központját 1964-ben Londonból Torontóba tette át. A Bata Shoe Organization világméretű terjeszkedése során 1946 és 1960 között 25 új gyárat épített és 1700 üzletet nyitott, 1964-ben a világ 79 országában volt jelen, 66 gyárában 175 millió pár cipőt gyártott, ezeket 4100 boltban árulták. 1975-ben már 90 ezer embert alkalmaztak, és évi 250 millió pár cipőt készítettek, 2004-ben a világ legnagyobb cipőgyártó és -kereskedő cégeként a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerültek. A tanúsítvány szerint ekkor 4458 saját boltot üzemeltettek, és 100 ezernél több független kiskereskedővel álltak kapcsolatban.
A termelést a vásárlói igények maximális figyelembevételével alakították, mottójuk a "Nálunk a vevő az úr" volt. Európában a drága, minőségi cipők, Ázsiában és Dél-Amerikában a megfizethető árú, hétköznapi viseletre szánt cipők gyártására összpontosítottak. Az 1960-70-es években a harmadik világban ikonikus lábbeli volt a Bata vászon tornacipője. A lábbelik mellé ma már kiegészítőket (táskákat, öveket) is gyártanak, a Bata-üzletekben napjainkban naponta egymillió vevőt szolgálnak ki.
Thomas Bata a jól menő üzletet többek között a Szabad Európa Rádió támogatására is felhasználta, meg akarta üzenni az embereknek, hogy "a demokratikus gazdaságon alapuló demokratikus rendszer sokkal kedvezőbb számukra". Cégbirodalmát, - ahogy ő nevezte - a "szervezetet" 1984-ig irányította, ekkor fiának adta át a stafétabotot.
Az 1989-es kelet-európai rendszerváltozás után Václav Havel csehszlovák elnök hazahívta a már milliárdos, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) elnökségi tagjaként is tevékenykedő Batát, aki elérzékenyült a fogadására összegyűlt tömeg láttán. Gyakori és megbecsült vendég lett Csehországban, újraindította a gyárat, Bata-üzletek egész sorát nyitotta meg. 1991-ben az elsők között tüntették ki a frissen létrehozott Masaryk-renddel, Zlínben pedig édesapjáról nevezték el az egyetemet, amelyet a cég ma is jelentős összeggel támogat.
A kanadai gyár helyzete 2000-ben megingott, a batawai üzemet és kanadai márkaboltjaikat bezárták. A cég központját Svájcba helyezték át, de az idős Bata feleségével Torontóban maradt, támogatásával nyílt meg Torontóban a cipőmúzeum, ahol a több mint tízezer darabos gyűjteményben olyan különlegességek is helyet kaptak, mint például egy aranyszállal átszőtt papucs.
A cipőbirodalom fejét életművéért 2007-ben a FIRST gazdasági magazin felelősségteljes kapitalizmus díjával tüntették ki. Egy évvel később, kilencvenhárom éves korában, 2008. szeptember 1-jén halt meg Torontóban. "Korunk egyik legnagyobb egyénisége hagyott itt minket. Bár szülőföldjén nem kedvezett neki a szerencse, a világban sokra vitte, és számunkra az üzleti siker szimbólumává vált" - méltatta Václav Klaus cseh elnök.
Magyar vonatkozású érdekesség, hogy nagybátyja, Jan Antonín Bata alapította meg a martfűi cipőgyárat, a dolgozóknak általa építtetett lakótelep 1999-től az európai örökség része. Jan Antonín Bata családjával Dél-Amerikában telepedett le, az ő leszármazottai indítottak kárpótlási pert a zlíni családi villa lefoglalása miatt a cseh állam ellen, de 2016 augusztusában keresetüket végleg elutasították.
