4p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A görög mitológiában Artemisz a Hold istennője – és Apollón ikertestvére. Tökéletes névválasztás egy olyan űrhajóhoz, amely az első nőt fogja a Holdra repíteni, a tervek szerint 2024-ben.

Az első alkalommal 2019-ben bejelentett Artemis program hivatalos ütemtervét a NASA most tette közzé. A program első fázisának célja, hogy eljuttassa a Holdra az első nőt, illetve a következő – színes bőrűként szintén első -  férfit - 2024-ben. 52 évvel az követően, hogy ember utoljára járt ott. (Ő Eugene Cernan volt, és az Apollo 17 útja során tette meg első lépéseit a bolygón.)

Ahol ember még nem járt

Az Artemist illetően a NASA ismertette terveit, valamint részletezte 28 milliárd dolláros költségvetését.

 „A program keretében az emberiség a Holdnak még soha nem látogatott régióit fogja felfedezni, a majdan ott landoló emberek egy mindeddig lehetetlennek tartott feladatot fognak végrehajtani, olyan területen, amelyet senki még  soha nem látott – írta Jim Bridenstine, a NASA tudósa a jelentés bevezetőjében.  - Először robotokat  küldünk a Holdra, két éven belül űrhajósokat, az évtized végére pedig hosszú távú jelenlétet építünk ott ki.”

Az első küldetés, az Artemis I legénység nélküli küldetés volt. Az ehhez és a jövőbeli űrkutatási programokhoz kifejlesztett Orion kapszula néhány hétig űrhajósok nélkül keringett a Hold körül, hogy tesztelje technológiai rendszereit.

Az Artemis II, ha minden jól megy, 2023-ban következik: űrhajósok repülnek majd a Hold körül az Orion űrszondával, de nem szállnak le a felszínére, utánozva az Apollo 8-at.

Nőt küldenek a Holdra. Fotó: Pixabay
Nőt küldenek a Holdra. Fotó: Pixabay

Irány a Mars!

A 2024-re tervezett Artemis III lesz az igazi nagy show. Az amerikai asztronauták a Hold déli pólusát érintik, egy olyan régiót, amelyet még nem látott senki. Köztük lesz az első nő, aki leszáll egy másik bolygóra, bár még nem választották ki azt, aki ebben a különleges küldetésben részt vehet.

A stábokat jellemzően két évvel az indulás előtt állítják össze, bár Bridenstine egy riporterrel folytatott beszélgetés során azt mondta, hogy az Artemis III-as csapat kiválasztására korábban is sor kerülhet.

A nagyszabású landolás után az Artemis tovább működik majd.

" Azért megyünk vissza a Holdra, hogy tudományos felfedezéseket tegyünk, felismerjük az új gazdasági előnyöket, és inspirációt kapjunk a felfedezők követkető generációja számára" - nyilatkozta Bridenstine egy másik közleményben  „Fenntartható jelenlét kialakítására törekszünk, amellyel lendületet adunk az első emberi lépések megtétele felé a Vörös Bolygón is.”

Egy Hold körüli űrállomás, a Gateway megépítését is tervbe vették, hogy segítse a jövőbeli űrhajókat egészen a Marsig eljuttatni, vagy a távoli jövőben azon túl is.

Bár a jelenlegi nemzetközi helyzetben Amerika egyéb teendőkkel van elfoglalva, Bridenstine hozzátette, „a kongresszus kétpárti támogatásával a 21. századi Holdra jutásunk megvalósíthatónak látszik.”

Bárki becsekkolhat

Hogyan követhetjük majd nyomon a Földről ezt a fantasztikus utazást? Nos, másképp, mint évtizedekkel ezelőtt. Ahogy a NASA, kicsit szenzációhajhász módon, fogalmaz, az űrügynökség mindenkit meghív erre az útra.

A közösségi média, és a digitalizáció óriási fejlődése lehetővé teszi, hogy, bár szó szerint nem tudunk személyesen csatlakozni az űrutazáshoz, otthonról is részt vehetünk az új holdprogramban. Ezáltal még inkább felkelti a NASA az érdeklődést a projekt nyomon követésére, az adások megtekintésére.

Az "utazás" megkezdéséhez szerezze be a beszállókártyát – egyszerűen regisztráljon itt, hogy a neve hozzáadódjon egy pendrive-hoz, amelyet a Holdra küldenek a program első küldetése, az Artemis I fedélzetén, és kiállítanak egy ilyen kártyát – javasolta az olvasóknak az űrügynökség. Az információ közzététele után percek alatt több mint 2 millióan tetették fel a nevüket a listára.

Mogyoróvajat és macit

Miután megkapta a beszállókártyáját, felkérik Önt, hogy a #NASAMoonKit hashtaggel ossza meg, mit akar becsomagolni egy holdutazásra. De még az is lehet, hogy szerepelni fog a NASA közösségi média csatornáin, vagy az Artemis élő adásában.

Most már indulhat is a képzeletbeli csomagolás: egy milliméterre meghatározott zacskó áll a becsekkolás előtt rendelkezésünkre, és innentől már csak fantázia kérdése, mit tartanánk igazán fontosnak, hogy még az űrben is velünk legyen. Nemcsak a légitársaságok szigorúak tehát a kézipoggyász tekintetében – teszi hozzá ironikusan a Travel and Leisure cikkírója.

Példákat is hoznak az ötleteléshez: megkérdezték az űrhajósokat, mit is vinnének magukkal az űrbe. Volt, aki egy üveg mogyoróvajra szavazott, más apró személyes emlékekre, egy kis macira, és persze fényképekre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!