4p

A kutatók azt találták, hogy az éjszakai kültéri fény a 65 év alattiaknál jobban növelheti az Alzheimer-kór előfordulását, mint sok más kockázati tényező.

A világ egyes részein a kültéri fények soha nem kapcsolnak ki. Az utcai lámpák, az úttestek világítása és a megvilágított táblák ugyan megakadályozhatják a bűnözést, biztonságosabbá tehetik az utakat, és javíthatják a tereprendezést, ám a zavartalan fény ökológiai, viselkedési és egészségügyi következményekkel jár.

A tengerentúl egyes államaiban törvények léptek életbe a fényszennyezés csökkentésére, az éjszakai fény szintje azonban az ország számos részén továbbra is elég magas. A kutatók most összefüggéseket vizsgáltak – és sajnos találtak – a külső éjszakai fényszennyezés és az Alzheimer-kór között.

"Kimutattuk, hogy az Egyesült Államokban pozitív összefüggés van az Alzheimer-kór előfordulása és az éjszakai fénynek való kitettség között, különösen a 65 év alattiak körében" mondta a tanulmány szerzője, Dr. Robin Voigt-Zuwala, a Rush University Medical Center professzora.

A fényszennyezés nem csak drága, de ártalmas is
A fényszennyezés nem csak drága, de ártalmas is
Fotó: Depositphotos

Magas intenzitás, magas kockázat

A kutatók az Egyesült Államok 48 államának fényszennyezési térképeit tanulmányozták, és elemzésükben összevetették az orvosi adatokat a kór kockázati tényezőivel. Minden állam éjszakai intenzitási adatait generálták, és öt csoportra osztották, a legalacsonyabbtól a legmagasabb éjszakai fényintenzitásig.

Eredményeik azt mutatták, hogy a 65 évnél idősebb embereknél az Alzheimer-kór előfordulása erősebben összefüggött az éjszakai fényszennyezéssel, mint néhány más betegségtényező, köztük az alkoholfogyasztás, a krónikus vesebetegség, a depresszió vagy az elhízás. Más kockázati tényezők, mint például a cukorbetegség, a magas vérnyomás és a stroke viszont meghatározóbbak az Alzheimer-kórnál, mint a fényszennyezés.

A 65 év alattiak esetében azonban a kutatók azt találták, hogy a nagyobb éjszakai fényintenzitás nagyobb Alzheimer-kór előfordulással jár, mint bármely más, a tanulmányban vizsgált kockázati tényező.

„Ez azt sugallhatja, hogy a fiatalabbak különösen érzékenyek lehetnek az éjszakai fényhatásokra” – mondják a kutatók.

Az nem világos, hogy a fiatalabbak miért lehetnek sérülékenyebbek, de ebben számíthatnak a fényérzékenység egyéni különbségei is.

"Bizonyos genotípusok, amelyek befolyásolják a korai kezdetű Alzheimer-kórt, hatással vannak a biológiai stresszorokra adott válaszreakciókra, amelyek az éjszakai fényhatásokkal szembeni fokozott sebezhetőséget okozhatják. Emellett a fiatalabbak nagyobb valószínűséggel élnek városi területeken, és olyan életmódot folytatnak, amely növelheti az éjszakai fénynek való kitettséget" - magyarázza Voigt-Zuwala.

Sötétítők és alvómaszkok

A kutatók abban bíznak, hogy eredményeik segíthetnek felvilágosítani az embereket a fényszennyezés lehetséges kockázatairól.

"Ennek tudatosítása képessé kell, hogy tegye az embereket - különösen azokat, akiknél az Alzheimer-kórnak fokozott kockázata van -, hogy hajtsanak végre egyszerű életmódbeli változtatásokat. Ez például lehet sötétítőfüggöny használata vagy a szemmaszkos alvás. Ez különösen azok számára hasznos, akik magas fényszennyezettségű területeken élnek” – javasolja Voigt-Zuwala.

Ezenkívül a lakáson belüli megvilágítás ugyanolyan fontos lehet, mint a kívülről érkező fény. Míg a kutatók jelen tanulmányban nem vizsgálták a belső fény hatásait, azt mondták, hogy a kék fény befolyásolja a legjobban az alvást, és a kék fényszűrők használatával, a meleg fényre cseréléssel, valamint a fényerőszabályzók otthoni felszerelésével hatékonyan csökkenthető a fényterhelés.

A kutatók rámutattak, hogy vizsgálati eredményeik az Egyesült Államok lakosságának egy részhalmazán alapulnak, és előfordulhat, hogy az emberek nem élnek egész életükben magas fényszennyezettségű területeken, és ezek hatással lehetnek az egyéni eredményekre. Azt is elmondták, hogy további kutatásokra van szükség annak jobb megértéséhez, hogy az éjszakai fény hogyan befolyásolja az Alzeheimer-kórt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!