2017. augusztus 8. 12:11

Még be nem mutatott filmek, sorozatok és belsős dokumentumok sorsa a tét.

Számítógépes kalózok 6 millió dollár "munkabért" követelnek az HBO-tól olyan adatokért cserébe, amelyeket az amerikai televíziós társaság informatikai rendszerébe behatolva loptak el - derül ki egy hétfőn az internetre feltett üzenetükből.

(HBO)

A hackerek eddig még be nem mutatott filmeket, televíziós sorozatokat és bizalmas belső cégadatokat, levelezéseket szereztek meg, köztük Leslie Cohen alelnök egyhavi emailjeit, és állításuk szerint a Trónok harca című sikersorozat sztárjainak privát mobilszámait is. Üzenetüket Richard Pleplernek, a vállalat vezérigazgatójának címezték, és azt követelik benne, hogy három napon belül fizessék ki nekik bitcoinban az összeget. Tárgyalni egyedül vele hajlandóak, de vele is csak arról, hogy miként bonyolítsák le a fizetést.

A cég elismerte, hogy "tulajdonosi információkat" loptak el tőle, és közölte, hogy együttműködik a rendőrséggel az ügy felderítésében. Azt tagadja, hogy a teljes e-mailrendszerét feltörték.

A kalózok azt állítják, hogy 1,5 terabyte információt töltöttek le, és azzal fenyegetőztek, hogy mindezt nyilvánosságra hozzák az interneten. A cég informatikai rendszerébe való behatolás hat hónapnyi erőfeszítésükbe került és ennek a "munkabérét" akarják. Mint írták, amúgy évi 12-15 millió dollárt zsarolnaki ki olyan szervezetektől, amelyeknek a rendszerét feltörték. Mint közölték, a HBO a 17. társaság, amelyet megzsaroltak, és csak három utasította vissza a fizetést.

MTI

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.