Volt már ilyen a világtörténelemben, és tudjuk, hogy jellemzően ezek után 10-20 évig tartott mire az adósság leépült (hitelundor, deleveraging). Ezalatt az időszak alatt jellemzően deflációs nyomás, alacsony növekedés, magas munkanélküliség, és az ezekből következő társadalmi feszültségek, gyakran háborúk jellemezték a világot.
Most azonban a helyzet máshogy alakult, köszönhetően elsősorban annak, hogy papírpénzrendszerben vagyunk, amiből a jegybankok annyit nyomtatnak amennyit akarnak, és nem szégyellnek. Most olvastam egy érdekes anyagot, a Morgan Stanley-től, amely szerint 2008 óta az USA, Európa és Japán összesített adóssága nemhogy csökkent volna, hanem nőtt. Miközben a "non-financial debt to GDP" mutató 2001-ben még 210% volt, 2007-re ez már 240%-ra emelkedett, 2009-ben elérte a 280%-ot, most pedig már majdnem 290%-on vagyunk. Mi történik?
Az adósságválságok standard megoldása az, hogy az adósok becsődölnek, az adósságokat leírják, más részük pedig kínnal-keservvel fizeti vissza az adósságát, és az évek alatt szépen ledolgozza. Így tud csökkenni az adósságszint. A harmadik módszer az elinflálás. A jelen válságban - mivel az államoknak érthető módon nem nagyon fűlött a foga egy újabb világégéshez - a jegybankok elképesztő megoldásokat dolgoztak ki: olyan alacsonyra vitték le a kamatok szintjét amilyet még soha nem láthattunk, hogy a még tovább emelkedő adósságszintnél is az összesített kamatteher csökkenni tudott, plusz az államok is sok-sok adósságot bocsátottak ki, így nőtt összességében az adósságszint. Az elsődleges ezen belül az, hogy míg a magánszektor valóban épített le kismértékben adósságot (elsősorban USA-ban és elsősorban csődökön, átstrukturálásokon keresztül), addig az állami szektor adósságot halmozott fel (hogy klasszikus keynesi módon kipótolja a keresletet, és elhárítsa a recesszió veszélyét), és ennek eredője adósságnövekedés lett.
Szó sincs tehát arról, hogy az adósságszint csökkent volna, csupán annyi történt, hogy a rendkívül alacsonyra vitt kamatszint révén, az adósságszolgálat összességében csökkent, könnyebbé vált. Ez azonban azt is jelenti, hogy a kamatszint megemelkedése brutális hatásokkal járna, lehetetlenné téve az adósságszolgálatot (pl. ha Japánban 1%-ról 4%-ra emelkedne az átlagos állampapírhozam, akkor az állam összes bevétele kamatfizetésre menne el!). Emiatt biztosak lehetünk benne, hogyha a kötvénypiaci hozamok (akár állampapír, akár vállalati kötvény, stb.) elkezdenek nagyobb mértékben emelkedni, akkor a jegybankok brutális lépésekkel fognak válaszolni, ismét leszorítva azokat. Mivel semmiféle adósságleépítés nem volt, ezért a hozamszintek megugrása megengedhetetlen, mert káoszba borítaná a világot.
A konklúzió az, hogy sokáig alacsony lesz a világban a hozamszint (és lesz mindenféle pénznyomtatás), még akkor is, ha elindulna valamiféle infláció, és a kötvénypiacokon szinte bizonyos hogy negatív reálhozamot lehet majd realizálni a következő években. A kamatszinteknek a mélyben kell maradni, egyszerűen azért, mert nincs más lehetőség.
Ebből viszont logikusan következik, hogy a pénzben/kötvényben, bármiféle fix hozamú instrumentumban, ígérvényben megtakarítók kirablása (eufemisztikusan a "financial repression", azaz pénzügyi elnyomás) tovább folyik, és folyni is fog még jó sokáig a világban, és ehelyett minden jobb: a részvény, az ingatlan, a föld, vagy bármiféle reáljószág...
