3p

Leányvállalatokat kapott, és szép nyereséget termelt az elsősorban ingatlaneladással foglalkozó cég.

A jegybankelnök fiának cége, a Magyar Stratégiai Zrt. főtevékenysége szerint saját tulajdonú ingatlan adásvételével foglalkozik, a kiegészítő mellékletben szereplő információk szerint létrehozásának az volt a célja, hogy „a meglévő erőforrások optimális kihasználásával és a szinten tartáshoz szükséges fejlesztésével a gazdálkodás hosszú távon jövedelmezően, a piaci igényekhez igazodóan működjön.”

Nos, a jövedelmezőségre 2022-ben biztosan nem panaszkodhatott az egyedüli tulajdonos Matolcsy Ádám, ugyanis a befolyt árbevétel 286,9 millió forintra rúgott, ez szinte teljesen megegyezik a megelőző évben elért 289,9 millió forinttal.

Az adózott eredmény alakulásának terén azonban sokkal érdekesebben formálódott a Magyar Stratégiai Zrt. sorsa, ugyanis egy év alatt jelentősen megugrott a profit, és a 2021-es 198 millió forint után, 2022-ben már 362,93 millió forintos nyereségnek örülhetett a cég. Bár az árbevétel nem emelkedett az előző évhez képest érdemben, az egyéb bevételek során jelentős ugrást könyvelt el a cég. A kiegészítő mellékletben szereplő részletes adatok szerint a több mint 768,7 millió forintos tételsor legnagyobb részét egy elengedett követelés és átadott apport jelentette, így ennek köszönhetően ugrott meg a profit.

Matolcsy Ádám a befolyt nyereség sorsáról is döntött, a taggyűlési jegyzőkönyv szerint

az előbb az eredménytartalékba helyezett 392,93 millió forintos nyereséget teljes egészében kifizették osztalékként.

A tavaly kifizetett 302 millió forinttal együtt csak ez elmúlt években közel 700 milliót hozott a tulajdonosnak a vállalkozás.

Matolcsy Ádámnak nincs oka a panaszra. Fotó: Facebook
Matolcsy Ádámnak nincs oka a panaszra. Fotó: Facebook

Alfa, béta

2022-ben a busás osztaléktermés mellett leányai is születtek a Magyar Stratégia Zrt.-nek:

a Magyar Strat-Alfa Befektetési Zrt.-ben 50 százalékos a vállalat részesedése, míg a Magyar Strat-Beta Befektetési Zrt., Magyar Strat-Delta Befektetési Zrt. és a Magyar Strat-Gamma Befektetési Zrt. cégeknek egyedüli tulajdonosa.

 A görög ábécé betűit viselő cégek közül az első kettőt április 28-án, míg a Deltát augusztus 30-án, a Gammát pedig augusztus 29-én alapították, tevékenységi körét tekintve mindegyik cég elsősorban ingatlan adásvétellel foglalkozik. Ezen cégek létezése tökéletesen megmagyarázza azt is, hogy miért nőtt egyik évről a másikra 241 millióról 20,71 milliárd forintra a kapcsolt vállalkozásban szerzett részesedések értéke. Cikkünk írásakor még egyik cég sem található az Igazságügyi Minisztérium e-beszámolós adatbázisában, azaz első törtévükről szóló beszámolót még nem adtak le.

Pénzeszközök, hitelek

A beszámolóban érdekesebb sort jelent az öt évnél hosszabb lejáratú kötelezettségek sávja, itt ugyanis feltűnt összesen 21,04 milliárd forintnyi beruházási és fejlesztési hitel, ami jelentős ugrás a megelőző évben jelentett 185,25 millió forinthoz képest. A Magyar Stratégiai Zrt. a tárgyévben bankszámláján nagyjából 385 millió forintot tartott, ez jelentős emelkedés az egy évvel korábbi 150 millió forintos összeghez képest.

A cégnek nincsen sok dolgozója

A kiegészítő mellékletből kiderültek Matolcsy Ádám cégének részletes béradatai is. A tárgyévben összesen hét embert foglalkoztatott a Magyar Stratégiai Zrt., közülük öten szellemi, ketten fizikai munkát végeztek. A részükre kifizetett teljes bérköltség 38,37 millió forint volt, ez azt jelenti, hogy a dolgozók átlagosan havonta 456 ezer forintos fizetést kaptak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!