<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
15p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

Az orosz-ukrán konfliktus, 2022 első felének politikai és gazdaságpolitikai konfliktusai valójában megerősítették a globalizációt, és nem felszámolták. A válság utáni konszolidációs folyamat sikeressége múlik azon, hogy mennyire lehet megőrizni és tovább fejleszteni a globális koordinációt, a globális kormányzást. A katonai szembenállás eredménye ezért végső soron egy új intézményrendszer felépülése, és nem a hidegháborúra emlékeztető szerkezet kialakulása. Ahogy Fareed Zakaria fogalmazta legutóbbi cikkében: a Nyugat a szabályalapú nemzetközi rend felépítésében érdekelt, amihez csak annyit lehet hozzátenni, hogy a szabály alapja az egyetemes emberi méltóság biztosítása a világ egészén.

Az emberi méltóság gazdaságpolitikai kérdés is, aminek sokféle vetülete van. A cikkünkben a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart emeljük ki, ami véleményünk szerint a következő időszak húzóágazatává fog válni: a ezt erőteljesen érzékelteti a most zajló katonai konfliktus, hiszen súlyos élelmiszerhiány fenyeget a Közel-Keleten, alapanyag hiány várható Európában, de Ázsia egészén is érzékelhető az ukrán mezőgazdasági termelés kiesése. Az élelmiszerbiztonság felértékelődött, hiszen súlyos politika, gazdaságpolitikai konfliktus forrása lehet az élelmiszerhiány, alapvető emberi jog a megszabadulás a nélkülözéstől és a nyomortól.

Hasonló ez a folyamat az arab tavaszhoz. A jelentős különbség, hogy akkor, 2010-ben a gazdaságpolitikai szaksajtóban nem kapott nagy figyelmet az élelmiszerválság. Ezzel szemben most állandó téma a Közel-Kelet és Európa mezőgazdaságának átalakítása, amely oka az új gazdaságpolitikai korszak, a tudásalapú gazdaság követelményeihez történő fokozott igazodás. Az újabb élelmiszerválság elkerüléséhez a gazdálkodási kultúra fejlesztésére van szükség, új agrotechnológiák adaptálásához, a hatékonyság növeléséhez a létbiztonság szavatolása érdekében.   

A mezőgazdasági modernizáció nem csak a Közel-Keletet érinti, hanem Európát, és benne a mi térségünket is. Az elmúlt 30-40 év feldolgozóipari, különösen közúti jármű gyártási dominanciája mellé elkezdett felzárkózni a mezőgazdaság, az agrártechnológiai innováció önálló exporttényezőként és a térség élelmiszeripara is. A ’89 után a térségünket gyakran nevezték Eurázsia „Detroitjának”, amit a multinacionális vállalatok hoztak létre, új műszaki kultúrát honosítottak meg, ami segítette a felzárkózási folyamatot, és ennek részeként alakították ki a hazai technológiapolitikát is. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlesztése ezzel szemben azt igényli, hogy a hazai gazdaságpolitikai és technológiapolitikai tervezés magasabb szinten kapcsolódjon be a globális és az európai tervezési folyamatba. Ezt csak a globális fejlődési trendekre tekintettel lehet elvégezni.

Élelmiszerválság fenyeget. Fotó: depositphotosÉlelmiszerválság fenyeget. Fotó: depositphotos

A globális agrártechnológiai fejlődést legalább három tényező mozgatja:

  1. az alapvető terményekből a megfelelő mennyiség és minőség előállítása,
  2. az automatizáció új hulláma a vendégmunkás/napszámos réteg megszűnése miatt
  3. és a klímaváltozás.

1; Az élelmiszerbiztonság azaz a fogyasztói igényeknek megfelelő agrártermelés az ellátási láncok összeomlása miatt vált fenyegető kérdéssé.

Ennek várhatóan az lesz a következménye, hogy az élelmiszerellátás szempontjából nagy területi egységek, régiók, kontinensek többé kevésbé önellátóvá válnak. Ez nem légből kapott vágyálom, a neokonzervatív-neoliberális korszak előtt szerves része volt a biztonságpolitikának. Csak az elmúlt 30 évben vált általánossá az alapvető javak tekintetében a világpiacra támaszkodás anélkül, hogy ennek kockázati elemeiről a szélesebb közvélemény értesült volna.

A fenti ábra a mezőgazdasági régiók export- és importforgalmának alakulását mutatják a mezőgazdasági termelési értékhez viszonyítva. Az adatok alapján a világkereskedelemnek leginkább kitett régió az európai, közép-ázsiai termelési terület, amely 2010-es években a termelésének közel 70 százalékát, a 2020-ban 78 százalékát exportálta, (búza, gabonafélék, olajos iparnövények, tejtermékek) agrárimportjának értéke ez idő alatt valamivel több 78 százalék (2010) és 84 százalék (2020) volt (szója, élvezeti cikkek, kávé, kakaó, tea, gyümölcsök, kertészeti termékek). Hasonló világpiaci függést mutat Közel-Kelet és az Észak-afrikai régió mezőgazdasági import függősége. Ennek a függőségnek a felszámolása érdekében elindult változás az Afrikai Unió országaiban mezőgazdasági kultúraváltás, a Maputói Egyezmény, amely szerint az afrikai tagállamok 2003-tól közkiadásaik legalább 10 százalékát a mezőgazdaság korszerűsítésére, a mezőgazdasági infrastruktúra fejlesztésére, a farmerek képzésére, az élelmezésbiztonságra fordítják.

Az ábra szerint a többi agrárrégió mezőgazdasági termelése kevésbé kitett a globális kereskedelemnek. A mezőgazdasági kereskedelem egyenlege Észak Amerikában és Latin Amerikában exporttöbbletet mutat, Latin Amerika termelésének mintegy 44 százalékát exportálta 2018-2020 között ezzel szemben importjának értéke 18 százalék volt. Az önellátás nyilvánvalóan csak a mezőgazdasági termelés hatékonyságának javításával érhető el.

Az OECD-FAO egyik napokban megjelent elemzése szerint az elmúlt évtizedben mintegy ötödével bővült a világ növénytermesztése. A termelésbővülésének regionális adatai azt mutatják, hogy 2011 és 2020 között a termésnövekedését alapvetően a jobb, fejlettebb technológia az egységnyi földterületen elért hozam növekedése okozta. A kevésbé fejlett régiókban volt leginkább számottevő az évtized alatt bekövetkezett változás. Latin-Amerikában, a Közel-Keleten, az afrikai szub-szaharai területeken a hozamok növekedése mellett az extenzív gazdálkodás, az intenzívebb talajművelés játszott szerepet. A változásokban az Afrikai Unió országaiban mezőgazdasági kultúraváltás hatása is meghatározó volt, a mezőgazdasági infrastruktúra fejlesztésére, gépesítés, a farmerek képzése. Latin-Amerikában a változások egy részét a megművelt földterület bővülése, a vetésintenzitás, többszörös aratás, a szója termésbővülése mellett, a hatékonyabb takarmánynövény- termesztés okozta.

Eddig bővült a világ élelmiszertermelése. Fotó: depositphotosEddig bővült a világ élelmiszertermelése. Fotó: depositphotos

A hatékonyság javításában kulcsszerepe van a fenntartható vízgazdálkodásnak, az igazságos vízmegosztásnak, az öntözési technikák javításának és a szárazságtűrő növények termesztésének. A vízgazdálkodás javításának politikai gazdaságtani összefüggése, hogy erősebb együttműködést igényel, azaz a hatékonyság forrása a szomszédokba vetett bizalom erősítése az új technológiák mellett. Ez igaz a regionális viszonyokra, országok közötti kapcsolatra, de az egyes gazdálkodókra, termelőkre is. Csak néhány példa ehhez. Egyiptom agrárfejlődését megakaszthatja az új etióp gát, és különösen most válik alapvetővé a Közel-Kelet és a szubszaharai térség partneri együttműködésre, ami történelmi korszakhatár. Hasonlóképpen Szlovákia és Magyarország, vagy általában a Duna és a Tisza vízgazdálkodásával összefüggő gazdaságpolitikai kérdések megoldása erősen befolyásolja a szomszédság-politikát. Ahogy az előbbi, úgy az utóbbi is változást igényel a gazdálkodási kultúrában. A parcella-szemlélettel szemben az együttműködésre és a partnerségre alapozott földművelést, ami az évszázados rossz, kiskapitalista mentalitás meghaladását igényli.2; A hatékonyság másik forrása az automatizáció, aminek a szükségességére a COVID okozta járványügyi intézkedések hívták fel a figyelmet. A beutazási tilalmak ellehetetlenítették a vendégmunkásokat Kínától az Egyesült Államokig, ami a termelőket még inkább arra ösztönözte, hogy fokozottan törekedjenek a mechanikus munkát kiváltására. A gabonatermelésben ez viszonylag könnyebben megoldható, hiszen az önvezető járművek ezen a területen jól használhatók.

Az agrár gazdálkodás minden szakaszában egyre fontosabb szerepet kapnak az infokommunikációs technológiák, a termelésről való adatgyűjtés, adatfeldolgozás, beavatkozás. A növénytermesztésben adatgyűjtő szenzorok, adatátviteli rendszerek segítségével a gazda helyspecifikus információk alapján, adatokat gyűjt a talajról, a hozamokról, munkafolyamatokról és ezeket hasznosítja. Magyarországon 2020-ban minden nyolcadik gazdaság használt valamilyen precíziós eszközt, Dániában a gazdaságok közel negyede. Legelterjedtebb a GPS technológián alapuló sorvezető automata használata az Egyesült Államokban volt, ahol az automatizált irányítás, sorvezetésest a termőterületek ötödén alkalmazták. A hozamtérképezés technológiájával a robotika alkalmazásával szemben egy OECD kutatás szerint a francia és a dán gazdák egy része szkeptikus, mivel az eszközök beszerzése, megtérülése csak bizonyos birtokméret felett biztosított.

2020-ban a hazai precíziós technológia alkalmazása némileg eltér a nemzetközi trendektől, mivel a növény állapotfelmérés volt a legelterjedtebb precíziós technológia a magyar gazdák között: Ennek oka vélhetően a „növény-analtika” alkalmazásának olcsóbb egységköltsége, a sorvezető automata alkalmazásának jelentősebb a beruházási igénye.  

Súlyosabb a probléma a zöldség és gyümölcstermesztésben, ahol a finom kézimunkát kellene kiváltani, de várhatóan jelentős előrelépés lesz a gépesítésben. Ebben az új korszakban nagyobb szerepet kapnak a drónok, és általában is az üzemi szintű automatizáció, azaz az a gyakorlat, hogy gépek gépeket igazgatnak. Ehhez jelentős ugrásra van szükség az agráriumban dolgozók műszaki kultúrájában. A drónok programozása, a traktorok kombájnok közös műveleteinek megtervezése, az állattartáshoz használt automatika vezérlése az, amit a munkavállalóktól ma már elvárnak a fejlett mezőgazdaságban és élelmiszeriparban.  A műszaki kultúra új szintje is közelebb hozza egymáshoz a mezőgazdasági szakmák hierarchikus rendjét. Nincs már gazdasági vagy technológiai alapja a lenézésnek, sőt, a hatékonyság forrása a felzárkóztatás és a közös gondolkodás.

Az agrár gazdálkodás minden szakaszában egyre fontosabb szerepet kapnak az infokommunikációs technológiák, a termelésről való adatgyűjtés, adatfeldolgozás, beavatkozás. A növénytermesztésben a gazda helyspecifikus információk alapján, irányítja a munkafolyamatokat. Magyarországon 2020-ban minden nyolcadik gazdaság használt valamilyen precíziós eszközt. A 2020-as agrárcenzus felmérései alapján a hazai gazdaságok irányítóinak képzettsége meghatározza a info-technológia használatot. A legképzettebb irányítók gazdaságai kisebb arányban rendelkeznek precíziós technikával, azonban a digitális, infokommunikációs rendszereket kétszer gyakrabban alkalmaznak, mint a kevésbé képzett középfokú vagy szakképzettség nélküli irányító által vezetett gazdaságok.

Nagy kihívások előtt. Fotó: depositphotosNagy kihívások előtt. Fotó: depositphotos

3; Az egyes szakmákon belül természetesen van hierarchia, de átjárható, és minden szakma alapja a tudomány közös művelése

A részvétel a tudomány fejlődésében a mezőgazdaság esetében jellemzően az ökológia, ami a mezőgazdasági és élelmiszeripari hatékonyság növelésének alapvető mozgatórugója. Ez lezárja lényegében az ipari forradalomtól kezdődő időszakot (vagy talán még korábbra is vissza lehet menni, a monokulturális mezőgazdaság kialakulásáig). Ebben a korszakban a nagyüzemi mezőgazdasági termelés érdekében egyneműsítették a terményeket, a talaj adottságokat és a környezeti feltételeket, vagy legalábbis törekedtek erre, hiszen ezt már csak biológiai-földrajzi okok miatt sem lehetett. Ennek eredménye lett a tömegtermelés, amit a XIX-XX. században, különösen a nyugati társadalmak megtapasztaltak. A banán, a kávé, a tea homogenizálása rengeteg problémával jár, ami ma már jól ismert a biológusok és az agronómusok körében. Túlnemesített, a betegségekre nagyon érzékeny fajok, a talajok kimerülése, hiszen a növények sokszínűségéből fakadó regenerációs képesség eltűnt és még lehetne sorolni a problémákat. Az agrártechnológia (nemesítés, műtrágya, vetőmaggyártás, istállózó állattenyésztés) nagy előnye a szűkösség megszüntetése volt, a kitörés a malthusi csapdából. Megszűnt a nyomor ma már a világ egészén, amit Thomas Robert Malthus a XVIII. század végén még elkerülhetetlennek látott.

Az új korszakban a nyomor felszámolását be kell fejezni, és egyúttal a Föld eltartóképességének hosszú távú feltételeit kell biztosítani. Ehhez a feladathoz van szükség az ökológiai-biológiai tudás alkalmazására az automatizáció eredményeire támaszkodva. Ezzel lehet a társadalom és a természet közötti harmóniát biztosítani.  

Az ökológiai tudás alkalmazása egyben egyesítése is. A rejtett, hallgatólagos tudásokat felszínre kell hozni, hiszen minden gazdálkodó rendelkezik tudással, tapasztalattal. A gondoskodás a növényekről és az állatokról csak akkor lehet sikeres, ha minden tudáselem helyet kap benne. A tudományos intézményrendszerbe történő bekapcsolással lehet elkerülni azt a rossz modellt, amelyik a paraszti életet romantizálta, és a falut szembeállította a várossal. Ahogy a várost ma már tudásközpontként határozzák meg, ugyanúgy a vidéki élet alapegységei (tanya, falu, kisváros) is a tudás termelésének egységei, ebben nincs különbség közöttük. A város és a falu közötti elidegenedés megszüntetése a bekapcsolódás a tudományos intézményrendszerbe, és nem forradalmi vagy álforradalmi mozgalmak indítása, ahogy ez sokszor megtörtént a XX. századi magyar történelemben.

Az új mezőgazdasági modell másik technológiai tényezője a fogyasztási szerkezet, az ízlésvilág átalakulása. Csak a XX. században vált ennyire egységessé az ízlésvilág, ami nem független a tömegtermelésen alapuló modelltől. A tájjellegű ételek, a különleges ízvilág és a szakácsművészet háttérbe szorulása valóban segítette a XX. században a szolgai jellegű, rutinmunka megszüntetését a háztartásokban, de a konyhai robotgépek jelenleg színvonala már lehetővé teszi, hogy a szakácsművészetből újra az alkotó elem legyen a domináns. A mezőgazdasági termelés sokszínűbbé válása ezért nem jelent éhezést és visszatérést egy malthusiános világba. Jelent viszont szűkösséget abban az értelemben, hogy a speciális termékek ritkák, ezért mindig erőfeszítést, szellemi teljesítményt, alkotást igényel az alapanyagok biztosítása és az étel elkészítése a háztartásokban, nemzeti, regionális és globális szinten egyaránt. Az ökológiai harmónia értelmében a világ nem egy óra, amit egyszer felhúznak és aztán magától működik, hanem folyamatos beavatkozást igénylő technológiai és intézményi modell. Ez a globális kormányzás.

A fenti ábráról látható, hogy a napi tápanyagfogyasztás tartós tendenciákat követ, azonban a lakosság tápanyag fogyasztásának változására hatással van a gazdasági helyzet és a kulturális hatások, tudományos szemléletformálás. A gazdasági krízisek, infláció megugrása (1994-ben GDP visszaesése, tömeges munkanélküliség) a bázis időszakhoz 1990-hez képest a fehérje fogyasztás számottevő csökkenésével járt. Hasonlóan a 2009-2012-es globális pénzügyi válság időszakában is összességében csökkentt a lakossági tápanyagfogyasztás, azonban a fehérje fogyasztás csökkenése volt a legkisebb mértékű. A fogyasztás szerkezete az időszak második felében átalakult, a túlzott szénhidrát- és zsírfogyasztás káros hatásainak tudatosítása következtében az elmúlt öt évben leginkább ezek fogyasztása csökkent, a fehérjebevitel meghaladta a bázis időszakot.

Az ökológia a globalizáció egyik húzóágazata, aminek feltétele az erőforrások globális szintű nyilvántartása, ellenőrzése és a tudás integrálása. Ezt csak az űrtechnika tudja biztosítani. Az űrtechnikai fejlesztések a legszorosabban összekapcsolódnak a Föld eltartóképességének fenntartásával, nem szerencsés, ha ezt a kettőt szembeállítják azzal a tézissel, hogy amíg nem tudunk mindenkit kiemelni a szegénységből, addig ne akarjunk a Holdra menni. A Holdra vagy a Marsra szállás az ökológiai rendszerek építését is segíti, a tudást növeli, a haladást szolgálja. Ezért sem igaz, hogy a XXI. században a globalizáció megszűnne. Ellenkezőleg, a természeti katasztrófák elkerülése vagy rövid távú kezelése, a kultúra és a civilizáció fenntartása, a létfeltételek biztosítása csak globális keretek között képzelhető el. Ez a globalizáció azonban kevésbé nyugszik a világkereskedelmen, mint az elmúlt 40 évben, sokkal inkább az egyes területek fenntarthatósági, fejlesztéspolitikai törekvéseinek összehangolásán.

A globalizáció alapja a tudástermelés egyetemessége és kiegyenlítettebb jellege, aminek egyik eleme az egyetemi, akadémiai világon belüli egyenlőtlenség mérséklése. Az egyetemi szféra természetesen mindig „versenyző” volt, de a verseny célja már nem az, hogy melyik egyetem szűnik meg, vagy hol vannak tehetséges, és hol tehetségtelen hallgatók, hanem hogy melyik egyetem milyen mértékben tud részt venni a globalizációban. Ebben szerepe van a legutolsó, legkisebb és a leghíresebb, legrégebbi intézménynek egyaránt. Csak a globális szintű tudás intézmények teszik lehetővé, hogy az emberi méltóság megmaradjon, hogy a szűkösség ne jelentsen nyomort. Ez a tudás célja, az egyetemes emberi értékrend, a biztonság, szabadság demokrácia és a jólét érvényesítése, és az értékrend a társadalom és a természet közötti harmónia alapja is egyben.

Ez a közös tudásgazdaság létrehozása sajnos nem annyira magától értetődő. Jean Tirole, Nobel-díjas közgazdász legutóbbi könyvében amellett érvelt, hogy a közgazdászoknak vissza kell térniük a közjó fogalmához és a közjó érvényesítéséhez. Megrendült a közgazdász szakmában a bizalom, aminek oka, hogy az elmúlt 40 évben, a neoliberális időszakban az önzést tekintette a közgazdaságtan az alapvető ösztönzőnek. Ez az, ami fenntarthatatlan, minden más intézményi elem, piac, tervezés fejleszthető, javítható, használható az új világrend, a globalizáció új szakasza érdekében. Az ösztönzési rendszernek a tudás termelésére és megosztására kell irányulnia, ami nem azonos az anyagi gazdagság szakadatlan bővítésével. Az űrtechnika és az ökológiai szemlélet ezt a tudományos-gazdaságpolitikai fordulatot erősíti.

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.