A vártnál biztosabban megnyert április 3-i választás után elég lassan alakult meg a kormány. A kormányszerkezetben a gazdasági tárcáknál következett be érdemi változás: új miniszterek jöttek, új tárcák élén vagy tárca nélkül. Ugyanakkor tartalmi programot akkor sem hirdetett a kormány, inkább ismételgette a korábbi választási panelszöveget a rezsicsökkentésről, mintha mi sem történt volna a világban.
Pedig lett volna alkalom állítani a korábbi árrögzítéseken, ehelyett – meglepetésemre – érvényben hagyták a 2021. októberi motorüzemanyag-árakat, a hét politikai élelmiszer kötött árát. Az utóbbiaknak sosem volt komoly gazdasági jelentősége, lényegében nem változtatott az élelmiszerdráguláson, amely nyárra 20 százalékos ütemet ért el.
Viszont a benzin, gázolaj nominális árának helybenhagyása szakmailag érthetetlen döntés (vagyis inkább a döntés elkerülése) akkor, amikor néhány nap alatt kiderült, hogy az orosz invázióból brutális és elhúzódó háború lett. Ezáltal a 2021 nyarán megkezdődő globális energiaáremelkedés újabb lökést kapott. Naivitás lenne arra számítani, hogy valaha visszaállnak a február 24-e előtti viszonyok.
Éppen ezért politikailag is könnyű lett volna a választások előtt taktikai okokból bevezetett árrögzítésekhez, legfőképpen az üzemanyagok esetén,
hozzányúlni áprilisban, ha nem is az azonnali vissza-piacosítás formájában, de a hatósági ármaximum („ársapka”) érezhető megemelésével: egy közepes méretű áremelés jelezte volna, hogy az autósoknak ismét fel kell készülniük az árak mozgására és az üzemanyag-takarékosság szükségességére. Az üzemanyag kis- és nagykereskedelme pedig gazdaságilag ésszerűbb körülmények közé jutva, reménykedhetett volna abban, hogy a diktált árak miatti ráfizetés időszaka valóban csak átmeneti jellegű.
Mindebből semmi sem lett. Viszont különösebb meglepetést aligha okozva különadókat róttak ki néhány ágazatra, hivatkozva az inflációra, amely miatt úgymond extra nyereség keletkezett, amelynek az elvonása erkölcsileg indokolt. Ugyanakkor nem a valóban kiugró többletjövedelemre szert tevő, és alapvetően az állami forrásokból finanszírozott építőiparban, sem pedig a vendéglátásban találták meg az extraprofitot: az ágazatok kiválasztása valami más logikát követett.
Így telt el az április-júniusi időszak. A beérkező gazdasági adatok azonban mind aggasztóbb egyensúlytalanságot jeleztek, az első negyedévi kiemelkedő GDP-növekedés ellenére. Pontosabban miatta súlyosbodtak az egyensúlyi bajok. Az első negyedéves GDP-mutató, ha lehet ezt mondani, túl szép lett. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a GDP 8 százalékkal nőtt az év első három hónapjában, a belföldi felhasználás viszont ugyanakkor rendkívüli módon, 11,5 százalékkal emelkedett. A belső felhasználás nagyobb felét a lakossági fogyasztás rekordméretű bővülése (a háztartások fogyasztási kiadásainak növekedése 14,1 százalék) tette ki. De jócskán meghaladta a GDP-növekedést az állóeszköz-felhalmozás is, a maga 13 százalékos emelkedésével. Nem csak arról van tehát szó, hogy a lakosság a hirtelen megkapott költségvetési transzferjövedelmeket azon nyomban elköltötte, bár az is része a történteknek, hanem az állami kiadások és a közösségi és magánberuházások is nagyot nőttek.
A GDP-növekedés jelentős volt, de mivel még nagyobb mértékben nőtt a belföldi felhasználás, így természetszerűen romlottak a külső pozíciók. Ennek első jele a külkereskedelmi mérleg hirtelen és komoly romlása: míg a tavalyi első negyedévben 5,9 százalékos GDP-arányos többletet jegyzett fel a statisztika, a mérleg az idei év elejére 3,5 százalékos hiányba fordult. A GDP csaknem 10 százalékára rúgó romlásnak csak egy része tudható be annak, hogy volumenben több lett az import, és azzal nem tartott lépést a magyarországi kivitel; a romlásban még nagyobb szerepet játszott a cserearányok kedvezőtlen alakulása. (Ismét velünk az 1970-es évek mumusa: a cserearányromlás – figyelmeztet Bod Péter Ákos). Mivel a nyersanyagok és legfőképpen az energiahordozók roppant megdrágultak 2021 nyarától, és a magyar gazdasági szereplők által kivitt termékek, szolgáltatások ára nem tudott ezzel lépést tartani, nagy szükség lett volna az importvolumen mérséklésére – hiszen a világpiaci árakra nincs ráhatása egy ilyen kisméretű gazdaságnak, de a hazai árak emelkedése elvileg erős ösztönzést nyújt ahhoz, hogy a gazdasági szereplők, háztartások takarékoskodjanak a nagyon megdráguló importtermékekkel.
Azonban pontosan az ellenkezője történt nálunk. Az általános infláció közepette a lakossági áram- és gázfogyasztás tarifái a 2014-es szinten való befagyasztás következtében reálértékben egyre olcsóbbak lettek. A hatósági árakat, feldolgozatlan élelmiszerek árait nem tartalmazó maginfláció 2022 júniusában már csaknem 14 százalékos – eközben a fogyasztói kosárba tartozó lakossági energiafelhasználás árdrágulása 1,6 százalék; az is a tűzifa és egyéb nem „rezsicsökkentett” cikk árának változásából adódott.
A helyzet különlegességét jelzi az a nemzetközi összehasonlítás, amely az adott ország fővárosában érvényes lakossági áram- és gázárakat mutatja (Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal:
A lakossági villamos energia és földgázárak nemzetközi összehasonlító vizsgálata
Mindezen tényezők folyamatosan, de gyorsuló ütemben rontanak a külső egyensúlyon: 2021-ben a GDP 3,2 százalékát tette ki a folyó fizetési mérleg hiánya, és a tőkemérleget is beszámítva deficitbe fordult az ország külső finanszírozási egyenlege. A romlás folytatódik. Az MNB inflációs jelentésében szerint 2022 első negyedévében a folyó fizetési mérleg hiánya a GDP 4,8 százalékára rúgott.
Az ikerdeficit jelensége tehát ismét megjelent. A 2022-re jóváhagyott 3153 milliárd forintos államháztartási hiány 91,7 százaléka teljesült az első félévben, annak ellenére, hogy az infláció hatására a forgalmi és jövedelmi adók egyre jobban növelték az állami bevételeket. Ugyanakkor az államháztartás finanszírozása alapozott az uniós helyreállítási alaphoz (RRF) való idei hozzáférésre. Mivel nyárig nem következett be a megállapodásig eljutás, az ebből fakadó bizonytalanságnak volt talán a legfőbb szerepe a forint árfolyamesésében. További nyomasztó körülmény az államadósság finanszírozási költségeinek gyors emelkedése. Lejárattól függően nyolc-tíz, sőt afeletti százalékra emelkedtek a magyar államkötvények kamatai: ez már most drágítja az államadósság finanszírozását, de különösen nagy terhet helyez a következő évek állami költségvetésére, és így közvetve az adót fizető személyekre, vállalkozásokra.
Ezek az impulzusok lehettek azok, amelyek végre rászorították az Orbán-kormányt, hogy hozzon érdemi gazdaságpolitikai intézkedéseket. A megkésettség ellenére kapkodó, előkészítetlen döntéseket láthattunk. Sokak élethelyzete változik meg hirtelen; a KATA évközi átalakítása ebben a formában a maga váratlanságával komoly társadalmi felfordulást okoz, és nem világos, hogy mekkora hatása lesz a költségvetésre. A rezsiköltségek megemelkedése szeptembertől enyhít az állam terhein, ugyanakkor a hosszú éveken át félrevezetett fogyasztó hirtelen szembesül az áram- és gázszámla emelkedésével, amire nem lehetett felkészülve. Amint láthattuk a nemzetközi adatokból, a magyar rezsikiadás a velünk összemérhető országok között messze a legkisebb egészen augusztusig (nekünk a cseh, lengyel, szlovák, román, horvát adat az érdekes). Egy átlagos magyar család kiadási szerkezetében a gáz és áram díja a büdzsé 3 százalékára mérséklődött idővel, miközben a többi hasonló nemzetnél a 4 és 8 százalék közötti érték jellemző – innen nehéz lesz átrendezni a családi költségvetést.
Az eddigi tények ismeretében és a bizonytalanságokat is szem előtt tartva nézzünk rá a benyújtott és elfogadott 2023-as költségvetésre. Annak a feltételezett makrogazdasági pályája olyan, mintha az év legelején készítették volna el. 4,1 százalékos GDP-növekedéssel, 3,5 százalékos GDP-arányos hiánycéllal, és 5,2 százalékos inflációval számol. A technikai feltételek között 2022-re 303 (!) forintos dollárral, 2023-ra 340-essel számol; a 2022-es feltételezett euróárfolyam 373, a jövő évi 377. A 2022-es költségvetési egyenleg terve mínusz 3300 milliárd forint, a 2023-as mínusz 2285.
Ezek a makroadatok nem vehetők komolyan. Ami talán információ a törvényben: melyik funkcionális területre szán jövőre többet a kormány, és melyekre kevesebbet reálértelemben, esetleg nominálisan is. Amire sokkal több van beállítva: a védelmi kiadások (2022: 915 milliárd forint; 2023: 1377) és az államadósság kamata (2022: 1413; 2023: 2180), munkanélküli-ellátás (2022: 106 milliárd, 2023: 190 milliárd). Amire relatíve kevesebb jut jövőre: rendvédelem és közbiztonság, oktatás, egészségügy.
A bevételi oldalban implicit módon benne van már az infláció, hiszen az áfabevétel az idénre tervezett 5500 milliárdról 2023-ra csaknem 7100 milliárdra nőhet. A személyi jövedelemadó soron az állami bevétel az idei 2800 milliárdról jövőre 3700 milliárdra menne fel.
A költségvetést az eddigi különös szokást követve a nyár derekán elfogadták, így orientáló szerepe az üzleti szféra számára csekély, sorozatos későbbi módosítások jönnek. Ezzel pedig aligha segít stabilizálni a forintot és általában a gazdaságpolitika iránti belső és külső bizalmat. Az utóbbiról hamarosan többet lehet tudni, ha a hitelminősítő intézmények felülvizsgálják a magyar szuverén besorolást, illetve akkor, ha az ÁKK ismét kénytelen kilépni a hitelpiacra.
Az, hogy a politika szent tehenét, a rezsicsökkentést hajlandó volt megpiszkálni a kormány, nyilván pozitív hír az elemzőknek. Ahogy azonban ez, valamint a kisadózói intézmény rapid csonkolása történt, improvizálva és felkészületlenül a fontos részleteket illetően, nem dicséretes. A végfogyasztók jelentős körét érintő tarifaemelés nyilván kihat a fogyasztott energia mennyiségére, és növeli az utolsó negyedévben az állami bevételeket – ez plusz tényező a hitelminősítők szemében. Ugyanakkor a gazdasági növekedést visszafogó és a hivatalos inflációs rátát megemelő hatása már kevésbé kedvező képet ad a magyar makrogazdaságról az év végén. Bár meglehet, hogy akkor már nem az lesz a legfőbb megítélési szempont, hanem a gazdaság működőképességének alakulása.
