A magyar költségvetés nyilvánvalóan sürgős stabilizálásra szorul. Annak egyik eszköze a kiadási oldal lefaragása, a másik a bevételi oldali növelés. Az állami kiadások között feltűnően sok a beruházás: ott bőven lehetne megtakarítani, bár az uniós fejlesztési pénzek társfinanszírozásán nem érdemes, a kamatkiadásokon nem lehetséges, a politikai elkötelezettségek miatti projekteken (Paks, kínai vasút, Fudán, stb.) nem egyszerű spórolni.
Ami rettentő sokba van a költségvetésnek: a 2014-es szinten beragadt rezsitarifák fenntartása. Az elmúlt nyolc évben bekövetkező sokféle költségnövekedés és a mai világpiaci energiaárak mellett sokszáz milliárd forintra rúg az állami támogatási igény. A kormány (még) nem szánta rá magát az indokolt, ésszerű intézkedésre: a tarifák felülvizsgálatára. Bevételre van szüksége, de nem nyúlt az európai viszonylatban igen alacsony, és jogos nemzetközi kritikának kitett (9%-os) társasági adóhoz. Ehelyett ismét a különadó-emeléshez folyamodott.
A kijelölt ágazatok jórészt azok, amelyek már a 2010 után is kaptak hasonló terhet; a pénzügyi, távközlési szolgáltatókhoz, kiskereskedelemhez, az energiaszektorhoz most a légiközlekedés társult. Feltűnő azonban, hogy az adóemelés nem érinti az építőipart, pedig ott hatalmas áremelkedés ment végbe, amely során kialakulhatott a szokásos nyereségrátát meghaladó vállalati eredmény, sem pedig a járműipart, holott az korábban rengeteg állami támogatást kapott.
A bejelentések szerint a költségvetési megszorításnak kisebb felét teszi ki a különadókból beszedendő pénz, míg a kiadáscsökkentés aránya 60 százalék – de arról keveset tudni. A különadók a már jelenleg is élő különadókon felül értendők: így a bankoktól a tranzakciós adóból, bankadóból most évente befolyt 50-60 milliárdon felül akarnak még 250 milliárdot beszedni. Az adóemelés részleteit a miniszterelnök nem közölte, és a kormánytagok másnapi sajtótájékoztatóján sem tisztázódott minden; a pontos feltételeken bizonyára most dolgozik az apparátus, bevonva remélhetőleg az elszenvedő szakmát. A biztosítóktól 50 milliárd különadót várnak.
A bankok, biztosítók többletterhei jórészt át fognak kerülni idővel az ügyfél-tarifákba, mert nincs olyan nyereségráta, pláne több év átlagában, amelyből könnyedén kijönne újabb 350 milliárd forint. Ahol viszont valóban keletkezett járadékszerű többlet, az a MOL, amely a globális olajár-drágulás hónapjaiban mély diszkonttal vette-veszi az oroszoktól az Ural blendet, így jelenlegi költségszintje mellett tényleg különlegesen nagy nyereségre (járadékra) tett szert. Ez az egyetlen tétel a kormány hosszú listáján, amelynek nem kellene átgyűrűznie a lakossági és üzleti szektor költségeibe. De már a kiskereskedelmi szektorra kiróni szándékozott 60 milliárd, vagy a telekommunikációs cégektől elvárt 40 milliárd hamar átkerül a vevő, ügyfél számlájára. Csakúgy, mint a légitársaságoktól beszedendő 30 milliárd: ezek a cégek ráadásul vagy veszteségesek, vagy most próbálnak visszakapaszkodni a piros tartományból – ennyit az „extraprofit” jellegről. A gyógyszerkereskedelemtől várt 20 milliárd forint is idővel átgyűrűzik a lakossághoz.
És jönnek még az örökzöldek: a csipsz-adó, a dohány és az alkohol drágulása, hivatkozva a jövedéki adó EU-normák szerinti emelésére. Drágul a céges autók tartása is.
Ami kevésbé látunk, az a beruházások leállítása. Ez volt tavasszal az ellenzéki program egyik oszlopa: minden egyes állami beruházást felül kell vizsgálni célszerűségi, indokoltsági alapon. A megtakarítás komoly lehet, de nem érdeksérelem nélkül: ezeket már valakiknek odaígérték. Megrendeléseket kell visszamondani, munkaerőfelvételt leállítani. Makrogazdaságilag indokolt döntés, de visszaveti a gazdasági növekedési ütemet, cégek lendületét töri meg.
Az, hogy ekkora méretű megszorítást vállal a kormány, utal arra, hogy a feltételezettnél is jobban elfutott a költségvetési hiány. Talán arra is, hogy nagy bizonytalanságot érez a kormány az uniós források beérkezését illetően. És valóban, az abszurd szinten befagyasztott rezsiszámlák rengetegbe kerülnek a költségvetésünknek, azaz nekünk, adófizetőknek.
A tőzsdei árfolyamok esése, a forint kilengése-gyengülése jelzi: ezek nem jó hírek. További inflációs nyomás fejlődik ki a megszorító csomag nyomán. Itthon romlik az üzleti hangulat. A kinti fogadtatás kiderül majd a következő hitelminősítői felülvizsgálatnál, illetve amikor a magyar állam legközelebb ismét kénytelen lesz ismét kilépni a tőkepiacra hitelért.
