Erről lesz szó a cikkben:
- A legtöbb országban a pénzügyi óvatosság mellett kardoskodnak a kormányok, Magyarországon mégis a fogyasztást pörgetnék.
- Miért és kinek jó a többet fogyasztó polgár?
- Mi az áremelkedések valódi oka?
- Ha tényleg nőttek a fizetések, miért nem költenek többet a magyarok?
- Hogyan áll Magyarország nemzetközi összehasonlításban?
A legtöbb országban a hatóságok az öngondoskodás, megtakarítás és a pénzügyi óvatosság mellett érvelnek. A magyar kormány viszont – különösen Nagy Márton miniszter – a fogyasztás növelését sürgeti. A megtakarításokról pedig leginkább a lakásépítés kívánatosságának összefüggésében beszél. A szakmai közbeszédben is téma lett, hogy valamiért keveset fogyaszt a magyar; óvatoskodásból vagy másfelől nézve: a túlzott megtakarítási hajlam miatt.
Az adatok azonban más képet mutatnak. Kutatóintézeti jelentések és az MNB anyagai alapján az látszik, hogy nincsen szó valamilyen fogyasztási anomáliáról, pláne túlzott lakossági takarékosságról.
A „fogyasszanak már többet” kormányzati sürgetés motívumait nem nehéz megtalálni: a többet fogyasztó polgár elégedettebb, talán kevésbé érzékeny az állami működés gyengeségeire.
Miért is emelkednek az árak?
De van ennél konkrétabb, az idén pedig különösen jelentős oka a kormányzati buzdításnak: a magyar költségvetés bevételi oldalán igen nagy a fogyasztáshoz kötődő tételek, legfőképpen az általános forgalmi adó aránya. További nagy állami bevétel származik a jövedelmi termékekből (alkohol, dohány, üzemanyag, szerencsejáték). Sőt még a vállalati befizetési kategóriába tartozó állami bevételek mögött is gyakran közvetve a lakosságtól elvont pénzek állnak, mint például a kiskereskedelmi különadók vagy a távközlési és pénzintézeti szektor szereplőire, gyógyszergyárakra kivetett terhek, adók, illetékek.
Azt is tudjuk azonban, hogy a közvetett adók, elvonások, illetékek emelik a fogyasztói cikkek árszintjét. A vállalati befizetési kötelezettségeinek megemelése bizonyos időáttétellel megjelenik a fogyasztók által fizetett tarifákban, árakban. Így egyáltalán nem lehet csodálkozni azon, hogy a magyar fogyasztói árszint jóval az európai fölött alakult, sőt: még az annál magasabb kelet-közép-európai átlagot is fölényesen verte a 2021-23-as nagy inflációs hullám során.
Amúgy is eléggé inflációs a gazdaságunk, ám a szokásos adókon túli különadók, illetékek, készletezési díj – vagy más néven beszedett elvonások – alkalmazásával a kormány kényes időszakban erősített rá az inflációs folyamatra:
a 2023-as EU-rekorder fogyasztási áremelkedési ütemünk egyik közvetlen kiváltó oka az állami intervenció volt.
De a közvetett hatás is lényeges: az árba, kamatlábba, szerződési feltételekbe történő gyakori állami beavatkozás növeli az üzletviteli bizonytalanságot, áttételesen tehát áremelő hatású. A cégek ugyanis előre hoznak átárazási döntéseket, azok túlnyomó többsége áremelési jellegű. A gazdasági szereplőket ért megnövekedett bizonytalanság nem tesz jót az üzleti befektetéseknek, emellett a lehetőségek szerinti árnövekedést indokolja: a felelősen gondolkodó cégvezetőnek jövedelemtartalékot kell képezni a lehetséges további hátrányos állami beavatkozások esetére.
Nézzük ezt követően a magyarázatra szoruló helyzetet: miért van az, hogy a kormányzati körökben várt, remélt nagy fogyasztásnövekedés annak ellenére nem bontakozott ki az utóbbi fél-egy évben, hogy az inflációs ráta jóval a tavalyi alá került, a bérek folyamatosan nőnek, és így jelentős reálbérnövekedés mutatható ki? Hiszen tartós és érezhető reálbérek mellett növekedni kellene a reálfogyasztásnak is. Számít is ilyenre az elemzői közösség, az MNB-nek a szeptemberi kamatdöntésről kiadott közleménye is. Mégis folyik a vita arról, hogy mi is az oka, magyarázata a fogyasztási volumen gyengeségének, amikor az árfolyamatok és a béralakulás együtt hatására másnak kellene lennie.
Az MNB közleménye a 2024-es éves inflációt négy 4 százalékalá becsüli azzal, hogy jövőre 2,7-3,6 százalék között, 2026-ban pedig 3 százalék körül lehet az éves átlagos infláció. A 2026-os évre szóló adatot nem kell túl komolyan venni, nemcsak azért, mert az még messze van, hanem mert az MNB rutinszerűen beírja az áttekintett időintervallum végére azt, hogy akkorra a fogyasztói árindex az MNB inflációs céljával egyezik meg. Így inkább annyi a hasznos információ, hogy eszerint 2025-re a jegybanki elemzők a mostaninál érdemben nem kisebb inflációs sávot látnak valószínűnek. Nem csoda. A legutóbbi, 2024. augusztusi, 3,4 százalékos (egy évre visszatekintő) KSH-adat ellenére elmondható, hogy
- az idei év utolsó hónapjaiban erről a látszólag igen kedvező, mély szintről feljebb kúszik az infláció, és
- jövőre is érvényesülnek áremelő hatások.
Így jöhet ki aritmetikailag az MNB 2025-ös inflációs adata – amely, ha megvalósul, nem lenne rossz magyar viszonyok között, noha azzal is az uniós inflációs tartomány felső részében lennénk.
De miért is nem erősebb most a magyar fogyasztás? Az üzleti szférában jelenleg nominálisan (folyó forintban) 13-14 százalékos a mediánkereset növekedése, ágazatonként elég eltérő mértékben. Az adatok alapján látható, hogy főleg a kisebb keresetűek körében volt jelentős a nominális fizetésemelés. Igaz, ott volt a legnagyobb a nyomás is, hiszen a mögöttünk hagyott időszakban az élelemiszerek és a lakhatási költségek nagy növekedése éppen a kisebb keresetűek, kevésbé tehetősek körében volt a legfájdalmasabb. Ez mostanra megváltozott: az idei nyáron nagyot esett az inflációs ütem, és abban az élelmiszerindex. Az augusztusi fogyasztói árindex különösen kedvezőnek látszik.
Fotó: Pexels
De a részletek azért árulkodnak. A KSH adatai szerint a fogyasztói árak átlagosan nem változtak júliushoz képest. A nulla havi index úgy jött ki, hogy az az élelmiszerárindex változatlan, azon belül az idényáras élelmiszerek (friss zöldség, gyümölcs) jóval kevesebbe került, mint júliusban. A szolgáltatások viszont drágultak. Ezzel szemben például vezetékes gázért 0,1 százalékkal kevesebbet kellett fizetni. Nem nagy tétel havi szinten, de különös, hiszen a gáz rögzített áru termék.
Az árszint csökkenése úgy jöhet ki, hogy a mért hónapban kevesebbet fogyasztottak a háztartások, és ezzel kevesebb családi fogyasztás csúszott fel a magasabb árú kategóriába. Ez megtakarítás, de nem dezinflációs jelenség, hanem mérési sajátosság. Amikor majd jön az ősz, a tél, akkor a nagyobb családi energiafogyasztás változatlan hatósági ár mellett is áremelkedésként kerül be az árindexbe.
Emiatt – valamint a tavalyi mély bázis hatására – az elemzők okkal számolnak azzal, hogy 2024 utolsó három hónapjában már nem hármassal kezdődnek az előző év azonos hónapjára vetített árindexek. Azzal pedig az is változik, hogy az év elején megkapott nominális béremelés valójában mennyit is ér majd az esztendő végére. Jelenleg, a mostani árindexek mellett akár 9 százalékos reáljövedelem-növekedés is kijöhet (keresetnövekedési ütem osztva a fogyasztói árak növekedésével). Ha a decemberi árindex 5 körüli, akkor némileg kevésbé szép a kép.
Ezzel együtt bizonyos, hogy 2024 a reáljövedelem terén sokkal jobb, mint 2023. Csakhogy 2024 a tavalyi év nélkül nem értékelhető: itt bizonyos korrekció zajlott, zajlik.
Lemaradtunk
A nemzetközi összehasonlítás is segít az értékelésben. Az pedig úgy szól, hogy a magyar reáljövedelem növekedése közepes, a reálfogyasztás növekedési üteme is közepes térségi összevetésben – csakhogy a magyar fogyasztás eleve alacsony szintről indul.
Fotó: MNB
A középtávú kitekintés tehát azt mutatja, hogy a magyar fogyasztási képesség öt év alatt kevesebb, mint 10 százalékot nőtt – eleve nem magas szintről. A magyar átlagfogyasztási szintet egy sor környékbeli ország maga mögött hagyta az elmúlt évtizedben. A mi nemzetközi lemaradásunk egyfelől betudható a béremelkedések hosszú éveken át tartó lassúságának, és másfelől a forint trendszerű gyengülésének.
Mindebben nem sok változás állt be az utóbbi időkben. Leginkább csupán bérfelzárkózási elmozdulásnak lehetne nevezni az idei folyamatokat a 2023-ban látott markáns reálbér-visszaesés fényében. Ami most van, az jórészt a tavalyi visszaesés kompenzálása.
A reáljövedelmek, reálkeresetek emelkedésének folytatására viszont árnyat vet a magyar gazdasági növekedés megtorpanása. Az MNB felülvizsgálva az idei várható növekedési ütemet: a várakozásaik szerint a GDP az 1 és az 1,8 százalékos sávban nőhet. Ez önmagában különösn széles előrejelzési sáv az év 9kilencedik hónapjában, ismerve, hogy az első félév 1,3 százalékos növekedést hozott – a megelőző recessziós év első hat hónapja bázisán.
A jegybanki prognózisban szereplő, éves 1 százalék bekövetkezése lényegében újabb recessziót jelentene. De az 1,8 százalékos éves index is csak „zötyögést”, nem pedig érdemi haladást.
Ilyen gyenge konjunktúra mellett nincs áremelési nyomás a gazdaságban – ettől akár le is állhatna az áremelkedés. Csakhogy mégsem így lesz, többféle okból. Ezek egyike az újabb illeték (a banki tranzakciók új körében). De még nagyobb jelentőségű az említett béremelés. Mert hiába leginkább csak pótlása a tavalyi nagy értékvesztésnek, attól a vállalati költségszerkezetben egy jelentős tétel megemelkedik.
A növekedési kilátásokat is visszavette az MNB: a 2025-re korábban előre jelzett 3,5-4,5 százalékos sávból 2,7-3,7 százalék lett. Mégpedig az idei kettő vagy az alatti növekedés bázisán. Ilyen szerény teljesítmény-növekedéshez nem is tartozhat a mostaninál dinamikusabb lakossági fogyasztás.
Ez a makrogazdasági kép. A piaci folyamatokra az is hat, hogy a túlhúzott magyarországi adózás miatt mind érdemesebb külföldön vásárolni egy sor tereméket (amíg a forintárfolyam nem romlik egy nagyot), illetve érdemes külföldről online vásárolni. A vásárlási szokások ilyen alakulása némileg javít a magyar háztartások reálfogyasztási szintjén. A hazai statisztika annyit regisztrál, hogy a kiskereskedelmi forgalom idén a január–júliusi időszakban az előző év azonos időszakához képest volumenben 2,6 százalékkal emelkedett. Az összetétel: az élelmiszer-kiskereskedelemben 3,5 százalék, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 1,8 százalék az üzemanyag-kiskereskedelemben 1,7 százalék volt a növekedés.
Ez a fogyasztási volumen-emelkedés tehát nem feltűnően gyenge. Nem olyan, amely alapján túlzott óvatossággal, szűkmarkúsággal lehetne vádolni a magyar családokat. Talán a forgalom egy része valóban átkerült külföldre, és nemcsak a határokon túli arbitrálás elterjedése miatt. Az átlagnál sokkalta tehetősebbek körében nagyobb a külföldi költési hajlandóság, márpedig a tőkejövedelmek emelkedése (lásd: nagyhozamú állampapírok tavaszi kamatfizetése) teremtett olyan potenciális keresletet, amely nem szükségszerűen a hazai kiskereskedelemben jelenik meg.
A lényeg az, hogy a magyar gazdaság idén sem növekszik dinamikusan: a remélt, sőt költségvetési törvénybe foglalt 4 százalék helyett 2 sem lesz a GDP emelkedése. Tavaly egyenesen zsugorodott. A szerény gazdasági teljesítményhez nem tartozik, mert nem tartozhat ennél lényegesen erőteljesebb fogyasztásnövekedés.
Az állami bevételek így nem jönnek; maradna értelmes megoldásként a kiadási oldal sokak által, régóta kívánt teljes felülvizsgálata. Az viszont nem segít, ha a magyar családokat fogyasztásra buzdítja az állam.
A Benchmark rovat cikkei itt olvashatók el.
