5p

Ma délután tartják meg a Semmelweis Egyetem (SE) szenátusi rektorjelölt-választását, ahol a szenátus választja ki a jelöltet. Ám ezt még meg kell erősítenie az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának is, hogy Dr. Merkely Béla, jelenlegi rektort, vagy merész kihívóját, Dr. Kellermayer Miklóst, az SE orvosi karának dékánját szeretnék-e a következő években az egyetem élén látni.

Az egyetem szenátusa 43 tagból és 16 meghívottból áll. A szenátus elnöke a mindenkori rektor, jelen esetben Merkely Béla, de a szenátusi tagok között található kihívója, Kellermayer Miklós is, ám érintettségük okán természetesen ők nem szavazhatnak.

Dr. Kellermayer Miklós közösségi oldalán kis videókban sem rejti véka alá véleményét. Fotó: Facebook
Dr. Kellermayer Miklós közösségi oldalán kis videókban sem rejti véka alá véleményét. Fotó: Facebook

Első körben tehát ők választják ki ma délután a jelöltet, de a végső döntés a kuratórium kezében van. Az egyetem fenntartója 2021-től a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány (NEOA), mely kuratóriumi tagjai a következők, vagyis ők lesznek a végső döntéshozók:

  • Orbán Gábor, a kuratórium elnöke, a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány elnöke, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója,
  • Dr. Bedros Jonathán Róbert kuratóriumi tag, miniszterelnöki főtanácsadó, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgatója,
  • Dr. Gloviczki Péter kuratóriumi tag, az Egyesült Államokban működő Mayo Klinika nyugalmazott érsebész professzora,
  • Dr. Szócska Miklós kuratóriumi tag, az Egészségügyi Közszolgálati Kar dékánja.
  • A kuratórium negyedik tagja a mindenkori rektor, tehát jelenleg Merkely Béla, de a rektorválasztásban értelemszerűen nem vesz részt.

Mint ismert, a budapesti orvosi egyetem rektori székéért folytatott harc idén különösen erősre sikeredett. Dr. Kellermayer Miklós a saját Facebook-oldalán több nyilvános videóban is kinyilatkoztatta, hogy az egyetemen elharapózott rossz hangulat, félelem és bántások helyett új érát szeretne bevezetni.

Dr. Kellermayer Miklós, a kihívó

A január 16-ai rektori kampánybeszéde tele volt erős mondatokkal. Kifejtette, hogy olyan egyetemet szeretne építeni, ahol „emberközpontúság van a nyers erő helyett, együttműködés az egyszemélyes akarat helyett, szabadság a szorongás helyett és valódi alázat a megalázottság helyett”.

Kellermayer a többszáz fős hallgatóságot arról biztosította, hogy nem az egyetem ellen, hanem az egyetemért kiált, amikor a rektorválasztásért folyó küzdelemben erősen fogalmaz.

„Az elmúlt években számtalanszor elhangzott, hogy kirúglak, eltiporlak, eltaposlak... De nem szabad félelembe burkolóznunk. Az igazságot egyszer valakinek ki kell mondania, és hiszem, hogy a semmi máshoz nem fogható erővel megnyerem a 2023. évi rektorválasztást” – mondta akkor.

Arról is beszélt, hogy a megalázottság félelemhez vezet, s elfogadhatatlan, hogy szorongást okozó stílus lett úrrá, ami megroppantotta az egyetem gerincét.

"Feltett szándékom, hogy a félelem falait lebontom” - tette hozzá Kellermayer.

Kijelentette, hogy ismét a szabadon szárnyaló szellem házává szeretné tenni a Semmelweis Egyetemet, ahol a karoknak visszaadná a szakmai, anyagi autonómiáját, a szakmai műhelyeket visszaépítené, a tanár-diák kapcsolatot visszaállítaná. Célja vegytiszta viszonyokat és premizáló rendszert életbe léptetni.

Dr. Merkely Béla, a médiát szerető rektor

Merkely Béla, aki 2018 óta vezeti a Semmelweis Egyetemet, ezt követően január 19-én mondta el a kampánybeszédét. A rektor 2020-ban, a koronavírus-járvány kirobbanása után lett országosan ismert a gyakori médiaszereplései miatt. Az oltások megjelenésekor a kormány vakcinanépszerűsítő plakátkampányában is szerepelt.

Plakátokon még oltásra is buzdított. Fotó: Facebook
Plakátokon még oltásra is buzdított. Fotó: Facebook

Olykor ellentmondásos nyilatkozatai is voltak, például amikor a harmadik hullám után azt mondta, hogy nem lesz negyedik, mert hazánkban magas az átoltottság. Vagy amikor kijelentette, hogy a magyar egészségügy teherbíróképessége 1000 lélegeztetett beteg körül határozható meg, pedig volt olyan pont, amikor ennél is több beteget ápoltak kórházban. De az is sokakban ellenérzést keltett, amikor az oltási protokollal ellentétben a rektor két Szputnyik után Janssennel oltatta be magát, miközben azt az átlagpolgároknak nem javasolták.

Merkely fiatal orvosként részt vett az első hazai szívátültetésben 1992-ben, és később is fontos szerepe volt a hazai szívtranszplantációs program megvalósításában, az elmúlt években pedig a Semmelweis látványosan javította helyezését az egyik meghatározó nemzetközi egyetemi rangsorban. De a média tudósításai miatt azt is tudhatjuk, hány közismert embert mentett meg kardiológusként.

Merkely Béla egyébként még a kampánybeszédek előtt a Neptun-rendszerben üzent Kellermayer Miklós Facebook-videójára válaszul:

"Sajnálom, a vetélytársam az egyéni ambícióit a Semmelweis Egyetem becsülete és érdeke elé helyezi" – írta.

  

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!