<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
2p
A tartalomból: NER-nek való vidék – Viszlát, hungarocell kajásdoboz! – Mi lesz az eladósodottakkal a moratórium után? – Hatalmas pénzbumerángot dobott el a magyar űrprogram


			
		

A gyerekek harmadát érinti ez a probléma, igaz, 2010-ben még ennél is rosszabb volt a helyzet.

A 18 évnél fiatalabb magyarok 33,6 százalékát fenyegeti a szegénység és a társadalmi kirekesztettség - derül ki az Eurostat legfrissebb kiadványából. 2010-ben ez az arány még 38,7 százalék volt, vagyis 6 év alatt sikerült 5,1 százalékpontos javulást sikerült elérni. A változás elsőre talán nem tűnik hatalmasnak, az uniós rangsort nézve mégis előkelő helyre sorolja Magyarországot ez a teljesítmény. Ennél nagyobb mértékben ugyanis csak Lettországban és Lengyelországban sikerült csökkenteni az érintettség arányát. Előbbi helyen 17,6, a lengyeleknél pedig 6,6 százalékponttal apadt 6 év alatt a szegénységnek kitett gyermekek száma. 
 

A rangsor másik végén viszont jelentős romlásról árulkodik a statisztika:
  • a görögöknél 8,8, 
  • a ciprusiaknál 7,8, 
  • a svédeknél pedig 5,4 százalékponttal nőtt az arány. 
Nem állunk túl jól

Az érintettség arányát nézve Magyarország nem áll túl jól, hiszen a 33,6 százalékos kitettség a negyedik legmagasabb az EU-n belül. 2010-hez képest mindössze egyetlen helyet tudtunk javítani, a súlyos gazdasági problémákkal küzdő Görögország került elénk az eltelt időszakban. A 2016-os adat szerint nálunk rosszabb a helyzet
  • Görögországban (37,5 százalék),
  • Bulgáriában (45,6 százalék)
  • és Romániában (49,2 százalék).
 
A rangsor másik végén 
  • Dánia (13,8 százalék),
  • Finnország (14,7 százalék)
  • és Szlovénia (14,9 százalék) áll. 
 
mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink naponta 3-5 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.