A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) azt kéri a kormánytól, hogy 2011. január elseje helyett már 2010. október elsejétől vezesse be a kereskedelmi gázolajárat, mondta el keddi sajtótájékoztatóján Vereczkey Zoltán, a szakmai szervezet elnöke.
Kisebb adó, nagyobb fogyasztás
Ennek révén egyrészt növekedne a külföldre is fuvarozó hazai cégek Magyarországon belüli tankolásainak aránya, másrészt - az MKFE szerint - jelentősen emelkedne a hazánkon csak áthaladó közúti szállítók országon belüli üzemanyag-vásárlása is.
A tét nagyságát jelzi, hogy jelenleg 35 ezer magyarországi székhelyű teherjármű és 3000 autóbusz vesz részt a nemzetközi forgalomban, az áthaladó haszonjárművek száma pedig meghaladja az évi egymilliót. Utóbbiak között jelenleg elhanyagolható azok száma, amelyek nálunk vesznek üzemanyagot.
Az MKFE szerint a növekvő tankolási kedv nem csak hogy ellensúlyozná az új kedvezmény miatti jövedéki-adó bevételkiesést, hanem összességében milliárdos nagyságrenddel javítaná a költségvetés bevételi oldalát.
A kereskedelmi gázolajár bevezetésével a költségvetés az eddigi 97 forint jövedéki adó helyett csupán 89 forintot kasszírozna a dízel üzemanyagok árából - ez tehát literenként nyolc forint kedvezményt jelentene a közúti fuvarozóknak és a személyszállító cégeknek.
Hogy a kormány hajlandó-e előre hozni a bevezetés idejét, az egyelőre kérdéses - a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az mfor.hu megkeresésére későbbre ígért tájékoztatást az ügyben.
Tíz forintos kedvezmény literenként
Az MKFE emellett saját szolgáltatásainak bővítésével is próbálja rábírni a fuvarozókat az itthoni tankolásra. Szeptember elsejétől például elindítja az úgynevezett törzskúti kedvezményt: a Gold-kártyával rendelkező fuvarozó és személyszállító cégek hat, általuk szabadon kiválasztott Mol-kútnál tölthetik fel olcsóbban üzemanyaggal járműveiket.
Az új kedvezmény mértéke gázolajnál literenként nettó két forint, az eddigi kedvezményt is beszámítva pedig nettó tíz forint a listaárhoz képest. Vereczkey Zoltán szerint ezzel a Mol is jól jár, hiszen végre felfelé indulhatnak az idei évben mélypontra csökkent üzemanyagköltések.
Az MKFE egyébként már 2008 áprilisában szerződést kötött a magyar olajcéggel, amely eddig halasztott fizetési lehetőséget és havi csoportforgalomhoz kötött sávos engedmény-rendszert biztosított a fuvarozóknak.
Az MKFE elnöke úgy véli, hogy az új szolgáltatásnak köszönhetően tagjaik gázolajfogyasztása a Mol-kutaknál 60-65 millió literre növekedhet az eddig évi 48-50 millió literről, ami minimum kétmilliárd forint többlet jövedékiadó-bevételt hozhat a költségvetésnek.
Csúcson az üzemanyagárak
Mint ismert, tíz hete rekordot döntöttek hazánkban az üzemanyagárak: a gázolaj átlagára idei maximumára, 331 forintra, a benziné pedig történelmi csúcsra, 345 forintra nőtt.
Bár azóta némi enyhülés következett be, szerdától újabb emelés jön: a gázolaj átlagára 324 forintra, a benziné pedig 336 forintra nő.
Wéber Balázs
mfor.hu