6p

Budapesten belül már kötelező jelleggel átirányítják az ápolókat, orvosokat a koronavírussal fertőzött betegek ellátására. Nem kérésről van szó.

Nem véletlenül nevezte április 3-án az ország legfontosabb dokumentumának Orbán Viktor miniszterelnök az úgynevezett egészségügyi átcsoportosítási tervet, amely arról szól, hogyan kell majd az erőket átcsoportosítani, amikor tömegessé válik a koronavírus-fertőzés. A törvények egészségügyi veszélyhelyzetben minden egészségügyi dolgozónak kötelezővé teszik a vezényelhetőséget, ilyenkor központilag lehet gazdálkodni velük. "Ez egy katonai vezénylési akcióterv a tömeges járvány időszakára" - summázta a kormányfő.

Nos, ezt az egészségügyi átcsoportosítási tervet aktiválták: a lapunk birtokába került dokumentum alapján április 9-én elkezdődött az egészségügyi szakdolgozók kirendelése. Egyelőre csak Budapesten belüli átirányításokról van tudomásunk, de ez országos szinten is működhet már.

A dokumentum szerint az egyik önkormányzati rendelőintézetből irányítottak át ápolókat, szakdolgozókat az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe, ahol már fel is vették a munkát: kaptak védőfelszerelést, és a Pesti úti idősotthonból érkező betegek ápolását végzik. Nem egyedi esetről van szó: több kerületből is vezényeltek át orvosokat, ápolókat. Folyamatos a toborzás, így a következő napokban, hetekben újabb turnusokat vezényelhetnek át. Nem kérésről van szó, kötelező menni, és úgy tudjuk, hogy minden átirányított szakdolgozó rendben megjelent a Korányi intézetben.

Orbán Viktor április 7-én személyesen is felkereste a Korányi intézetet, ahol egyelőre 70 helyet biztosítanak koronavírusos fertőzötteknek, de ezt még bővíteni tudják. "Hol válság, hol árvíz, hol ez, hol migránsok, de amikor baj van, akkor megjavulunk, és minden működik" - mondta Orbán Viktor a kórházban tett látogatásán, amiről a miniszterelnök Facebook-videót tett ki. A videóban elhangzik, hogy az intézet négy hotelépületből kettőben COVID-pozitív betegek vannak. Egy nem túl jó állapotban lévő folyosó előtt egy orvossal beszélgetve megállapították, hogy oda még 30 ágyat le tudnak tenni. 

"A kirendelést az egészségügyi válsághelyzet felszámolásában résztvevő fekvőbeteg-szakellátó intézmény részére az intézmény vezetője, az időszakosan működő gyógyintézetbe az annak telepítésére kijelölt intézmény vezetője igényli a megyei kormányhivataltól. A megyei kormányhivatal dönt a kirendelés szükségességéről és az általa meghatározott egészségügyi intézmény vezetőjét kötelezi a kirendelés végrehajtására" - szól az egészségügyi válsághelyzeti ellátásról szóló 2013-as kormányrendelet. A fővárosi kormányhivatalt Sára Botond kormánymegbízott vezeti, közvetlenül a kormánynak alárendelve, korábban fideszes polgármester volt Józsefvárosban.

A kirendelés időtartama addig tart, amíg az egészségügyi válsághelyzet miatti egészségügyi ellátást végző egészségügyi intézmény csak a hozzá kirendelt egészségügyi dolgozók közreműködésével képes ellátni a többletfeladatait, illetve amíg indokolt az időszakosan működő gyógyintézet működtetése. Nem rendelhető ki: akinek 3 évesnél fiatalabb gyereke van, aki egyedül nevelei a 16 évesnél fiatalabb gyerekét, hozzátartozója tartós gondozást igényel vagy ha minimum 50 százalékos rokkantsági szintje van.

A rendelet konkrétan nem tesz említést arról, hogy mi történik, ha egy ápoló nem akar koronavírusos beteget ápolni. Nincs ugyanis kiképezve arra minden ápoló, orvos, hogy halálos, fertőző betegségeknél próbáljon segíteni. Mint a háborúban: nem mindenki szeretne kimenni a frontra. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint a munkát megtagadó egészségügyi dolgozó első körben munkajogi következményekkel számolhat: fegyelmi felelősségre vonással, végső soron elbocsátással.

Senki nem megy sehova

A kormány egyik első intézkedése volt március 12-én, amikor bejelentették: már csak miniszteri engedéllyel hagyhatják el az országot az ágazati törvények alá tartozó egészségügyi dolgozók, honvédek, rendészeti alkalmazottak, NAV-alkalmazottak, valamint a kormánytisztviselők. Ők Magyarország területét csak az ágazat irányításáért felelős miniszer külön engedélyével hagyhatják el. A miniszterelnök azt kérte a minisztereitől, hogy csak nagyon indokolt esetben adjanak ilyen engedélyeket.

Orbán Viktor kormányfő még március 23-án beszélt arról is, hogy listázták, hány emberre számíthatnak. "A kórházi kapacitások a következőképpen néznek ki: a kórházi ágyak száma 66 906, a 65 év alatti orvosok száma 19 431, a bevethető rezidenseké 4312, az utolsó éves orvostanhallgatóké pedig 900, így 24 643-an láthatnak el orvosi szolgálatot. A 65 évesnél fiatalabb egészségügyi szakdolgozók 105 ezren vannak" - fogalmazott a miniszterelnök. Tehát akár ennyien is várhatják, hogy bevetik őket a koronavírus-járvány elleni harcban. A jó hír, hogy idén minden egészségügyi dolgozónak bruttó 500 ezer forintos pluszjuttatást biztosítanak. A rossz hír: a magyar koronás fertőzöttek 12,5 százaléka egészségügyi dolgozó. Azt pedig nem tudni, hogy a családtagjaik közül hányan lettek betegek.

Önkéntes kevés volt

Arról korábban is írtunk, hogy álláshirdetésekben keresett ápolókat a Korányi intézet. "Várunk minden elhivatott gyakorló ápoló, ápoló, intenzív terápiás tapasztalattal bíró kollégát pulmonológiai és pulmonológiai intenzív osztályainkra. Feladatok: kiemelt bérezéssel foglalkoztatunk ápolókat a koronavírussal fertőzött, légzési elégtelen betegeket ellátó részlegünkön" - olvasható a Korányi hirdetése. A kormányközeli média március 25-én jelentette, hogy az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított részleg március 24-étől készen áll a betegek fogadására, az orvosi stáb pedig nekiállhatott a koronavírussal fertőzöttek ellátásának. Ápolókat viszont még toboroztak. Úgy látszik, kevesen jelentkeztek önként az álláshirdetésekre, ezért kellett most a kötelező átirányítás eszközéhez nyúlni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!